Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-03-01 / 3. szám
Március tizenötödike tökéletes jogi alapvetés, de nem volt folytatása. A forradalom után nem a forradalom emberei veszik át a hatalmat, hanem a negyvennyolcas kormány, majd a szabadságharc következik, az elnyomatás és a kiegyezés. A forradalom defenzivába szorul. Petőfiék kimaradnak az országgyűlésből. Érdekes összegyűjteni azokat az adatokat, melyek arról tanúskodnak, hogy a nép kedélyvilága, amely, igenis a forradalmat szívébe zárta, mennyire nem érez egyet a következő fázisokkal. Maga Petőfi lelkesülten vívja forradalma harcát s tüzeli is rá nemzetét, a negyvennyolcas kormányt és a szabadságharc vezetőit (Bem kivételével) ki nem állhatja. Mészárost, Klapkát ki is gúnyolja egy-egy versben. Vörösmartyt megbélyegzi, amiért a kormánnyal szavazott. Arany János „A nagyid ai cigányok“ jelképébe öltözteti a negyvennyolc-negyvenkilences eseményeket, élete leggyengébb verseiben próbálja lelkesíteni a nehezen lelkesedőket. Jókai Madarász-szal a gyémántos miniszterrel vív élethalál harcot s le is leplezi ellenfelét, mint panamistát, lelkes hangú történelmi regényeit későbben mindig teletölti szörnyűséges kísérő jelenségek kiábrándító képsorozatával, sejtetvén, hogy az epikus nagyszerűségek háttere hitvány kisszerűségek bűnhalmazata volt. Vörösmarty félőrült verseket írt a szabadságharc után, Tompa Mihály kietlen allegóriákat. Ahogy térben és időben távoztunk a szabadságharctól, az elnyomatástól és a kiegyezéstől, egyre tartózkodóbbá, egyre hűvösebbé vált a kollektív érzésvilág. Mikszáth negligálja az elsőt, fumigálja a másodikat és szatirikusán láttatja a harmadikat, Móricz már egyenesen ellenefordul és Rózsa Sándort teszi meg a szabadságharc igazi hősének Kossuth helyett, sőt Kossuth ellenében. Ha egységben tekintjük az egészet, nincs rá más magyarázat: a forradalomnak nem folytatása az utána következő kor s innen a kollektív érzésvilág jelképekben kifejezett kedvetlen hangulata. Magát a forradalmat annál jobban szereti jelképvilágunk. Petőfi rajong érte és odaég tüzénél. Ö nem a szabadságharcban vétt részt, hanem a forradalomért, a világszabadságért harcolt. Arany János, Tompa Mihály egész tolva] - nyelvet fejlesztettek ki maguknak azért, hogy kedvükre és szabadon énekelhessenek a szabadságról. Vajda János keserves költészete érthetetlen marad, ha nem ebből a szempontból vizsgáljuk és magyarázzuk. Jókai, Mikszáth mameluk képviselők, költészetük egész jelképi világa meresmerevül forradalmi mégis. Ady, Móricz, József Attila már nem is burkolják jelképekbe forradalmiságukat, ők azok, akik március tizenötödikét átmentették a tegnapból a mába s akik hangulatilag felemelték a kollektivum számára. Az ő költészetük óta a forradalom már nem pusztán a kollektív életérzés attitűdje, hanem a nemzeti kedélyállapotot is pregnán-III. 132