Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
a maga nemében: fütyül a társadalom törvényeire és Isten törvényeire is. Tisztán látja az emberek rettenetes hipokrizisét, amelyről az ötödik felvonásban, amikor maga is tudatosan játssza a szenteskedőt, elmondja Tarluffe véleményét, akit éppen az előző Moliére-premieren tiltottak be, mert alakjában egyaránt magukra ismertek janzenisták és jezsuiták. Mól lére Don Juan-ja is Nagy Magányos, őrült kicsapongásai ferde szabadságvágyának vetületei — de az egészséges munkáskőzönség ezt a beteg, mondhatnám exisztencialista szabadságkövelelést, amely inkább a szabadosságé, nem érti és megveti: az egész publikum őszinte tapsviharba tör ki, amikor Don Juan hiába igyekszik arannyal rávenni a koldust a káromkodásra. Mindenki egyhangúan Sganarelle véleményén van, aki őrültnek vagy szélhámosnak tartja gazdáját és mindenki őszinte felháborodással nézi azt a jelenetet, amikor Mathurinenek és Charlollenak, a két parasztlánynak egyszerre vall szerelmet Don Juan. Nincs szigorúbb, nincs erkölcsösebb ennél a közönségnél. * Don Juan, aki civilben asztalos és nagyon szép fiú, kissé elfogultan mondja óriási szerepét, amelynek memorizálása maga is nagy teljesítmény. Látszik rajta, hogy kissé szégyenli, hogy kétgyermekes családapa létére ezt a szerepet kell alakítania, amelyet bizonyára külső csínja és jó felfogóképessége miatt bíztak rá. De a kemény munkához szokott asztaloskéz annyi eleganciával lendíti meg a tollas kalapot, amelyet — mert a jelmezköícsönző drága — csak egyetlen egy kosztümpróbán szokhatott meg, hogy elbámulunk ennyi veleszületett könnyed bájon. És úgy hordja a csillogó, hímzett bársonyzekét, térdnadrágot, mint aki beleszületett, sőt a nagysúlyú, hosszúfürtű paróka sem zavarja egy cseppet sem. Illyés Gyula ízes, nehéz fordítását szépen, világosan mondja: kicsit fejhangon ugyan, de nagyon értelmesen. Ogv bolyong a világ egyik legnehezebb szerepében, mint aki már ösztönszerűen megtalálta a helyes utat az 'őserdőben, csak még bizonytalanul jár rajta. Salló Antal, az előadás lelkes rendezője jól választott, amikor színpadi rutin helyett született előkelőségre vetette a fősúlyt. * A díszletet, sajnos, iparművész készítette — a mesterség szabályai szerint, „szép“ naturalisztikus módon. A szicíliai golf „olyan, mintha igazi volna“, a mese-erdőből hiányzik minden mese, Don Juan ebédlője csipkével letakart ülőkével díszes, amely szerencsére összetörik, amint ráül az egyik markos gázgyári, úgy, hogy kiviszik a színpadról. Mennyivel egyszerűbb és mennyivel bájosabb, üdébb lett volna néhány jelzett díszlet, stilizált, játékos függöny. Furcsa, de való, hogy ez a fajta díszlet tetszik ennek a közönségnek, „mintha megszólalna olyan élethű“, holott pl. a „Duda Gyura“ zseniális szimbolikus díszleteit egyszerű munkásember csinálta, de kevésbbé tetszettek, mert túlegyszerűek voltak. Az egyszerűt nem érti már meg ez a közönség, már megfertőzte a város.' Falun a „Duda Gyuri“ uborkafája tetszik, a pesti periférián a csipkés puff és „valódi“ erdő. • A Munkás Kultúrszövetségnek ma 600 színjátszó-csoportja van szerte az országban. Nemsokára kultúrversenijt és kultúrkiállítást rendeznek munkájukból. Programjuk nagyrésze helyesen megválasztott és színvonalas: játszani fogják a „Szentivánéji álmot“, Romain Rolland „Július 14-e“ című darabját, „Figaro házasságá“-t, „Csongor és Tündé“-t és egy kélfelvonásos angol partizán-operát. A vidéki ri[>acs-lruppok máris ellenséges szemmel és jogos féltékenységgel nézik erős, szép, tiszta törekvésüket. Pedig ha hasonló színvonallal és bátorsággal mernének kiállni, őket is támogatná a jó szándékért ma szívesen áldozó kormányzat. De ehhez legalább is azon a színvonalon kellene állniok, amelyen „Don Juan“ állt ezen az esőcseppektől és munkásmosolytól csillogó gázgyári színházi estén. Máthé Klánt 108
