Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
azok a kezdeményezései,- amelyek ennek a tarthatatlan állapotnak a megváltoztatására tesznek kísérletet. Pest vármegyében tettük meg az első kísérletet 1947 tavaszán. Hármas célt jelöltünk: 1. Színházi központokba behozni a közönséget a környező városokból és falvakból. Ezzel egyidejűleg megszervezni mindenütt a színházlátogatók táborát. 2. Kivinni a színházat a falura, értékes darabokkal, jó színészekkel. Ezzel egyidejűleg megszervezni a szórakozási gócokat, lehetőleg megyei városokban vagy központi fekvésű községekben. 3. A további feladatunk az volt, hogy a vidéki műkedvelőket jó darabokkal, műsortervekkel lássuk el, ill. az egyesületek kultúrvezetői részére tanfolyamokat rendezzünk, ill. ahogy mi nevezzük, a szabad színjátszók szabad iskoláját. Minden terv annyit ér, még a Legszebb is, amennyit megvalósítanak belőle. Lássuk, hogy mi lett valósággá? Mikor a tervezgetés megindult, nem is képzeltük, hogy milyen hatalmas munkát, mennyi gondot és bajt jelent ez az egész munka. Budapest körzetében kerestük meg előbb az ügyvezetőket, több pontból álló körlevéllel, hogy felmérjük az igényeket, úgy létszáiú, mint az érdeklődés iránya tekintetében. Az adatok alapján katasztert készítettünk. A jegyeket az igénylés mennyiségéhez viszonyítva úgy osztottuk szét, hogy a gyengébb helyektől a legdrágábbig mindenkinek jusson. Az első előadást próbaképpen június 12-én a Nemzeti Színházban tartottuk meg, műsoron Shakespeare „Vízkereszt“ című darabja volt. Jó volt a visszhang, tetszett, igényt támasztott, kellemes vasárnap délutánt szerzett a felutazóknak, nyomot hagyott a lelkűkben. Csoportosan tizen, húszán, ötvenen jöttek egy-egy helyről s az utazás is közelebb hozta egymáshoz az embereket. Anyagilag az első előadás ráfizetéssel végződött. A lelkiismeretlen, vagy enyhébben szólva, a felületes emberek miatt. A megmaradt jegyeket előadás előtti napon (ez volt a jobbik eset), de sok esetben előadás után küldték vissza. Ha utána érdeklődtünk, kiderült, nem is azért, mert nem kellettek a jegyek, hanem azért, mert egyszerűen nem is hirdették az előadást. Volt olyan hely is, ahonnan azt jelentették, hogy nincs színházlátogató. Itt is kisült a lelkiismeretlenség. Mert a ja bornak nem kell cégér, az akciónak híre szaladt a szomszéd helyek felé, ahol erről mit sem tudtak. Ilyen helyekről jöttek azután a levelek, hogy az ő falujukból is szívesen jönnének. Kiderült, hogy az ügyvezetői tehernek tartotta a megszervezést, hát egyszerűen nemleges választ küldött nekünk. Hogy is vette volna — tisztelet a kivételnek — azt a fáradtságot, hogy szóljon az egyesületeknek, iskoláknak, pártoknak, egyházaknak — netalán még vágy húszait összejönnének s jaj, akkor mi lenne. Az új idényben már tapasztalatokkal rendelkeztünk. Úgy bővítettük elgondolásunkat, hogy a prózai darabok mellé egy-egy hangversenyt vagy vígoperai előadást is beillesztettünk. 47 városból, ill. községből adódnak a színházlátogatók. Az állandó létszám 1500—1600. Egyes híresebb daraboknál, mint pl. „Az ember tragédiája“, jóval 2000 fölé emelkedett a jegyigénylők száma. Ilyenkor mindig bizonyos fokú vádat érzünk magunk ellen, mert nem tudjuk kielégíteni az igénylőket. Általában egész színházakat bérelünk, eredeti szereposztásban, délutáni előadásra, hogy a hazautazás könnyen megoldódjék. Havonta két előadást rendezünk, a darabokat a lehetőséghez képest mi választjuk ki. Az idei szezonban első előadásunk október 12-én volt a Madách Színházban, Steinbeck „Egerek és emberek“ című darabja. Majd 23-án Donizetti ,,Szerelmi bájital“-a a Vígoperában. December 7-én a Nemzeti Színházban Madách „Ember tragédiája“, ugyanezen a napon a Zeneakadémián Mozart: „Szöktetés a szerályból“. December 21-én ismét ,,Az ember tragédiája“ volt műsoron. Januárra tervezzük Moliére „Fösvény“-ét, Bemard Shaw „Szerelmi házasság“ című darabját, majd Verdi ,,Traviala“-ját. Emellett a Vármegyeházán is rendszeresítjük az előadásokat. Itt havonta egy-egy előadást tartunk. Az első megyeházi műsorunkat december- 14-én rendeztük, 40 tagú szimfónikus zenekar 104
