Új Szántás, 1948 (2. évfolyam, 1-10. szám)
1948-02-01 / 2. szám
társaság, Szikra, 1946). Rónai Mihály András a már említett „Századok és tanulságok“ sorozatban (273—278. old.) „A bujdosó Kossuth“ lelki fejlődésével és külpolitikai terveivel foglalkozik. A szabadságharc másik nagy egyénisége, Petőfi is számos szerzőt ihletett meg. Illyés Gyula mint irodalomtörténész dolgozta fel Petőfi éleiét és jelentőségét a magyar irodalomban még a háború alatt. Könyve a felszabadulás után hamarosan új kiadásban jelent meg. (Petőfi, 3. kiadás, Nyugat, 1945). Mód Aladár „Petőfi és a szabadságharc“ címen (Szikra, 1945) a nagy költő szabadságverseinek gyűjteményét adja, kisebb történeti tanulmány keretében. Bóka László a „Szabad Föld Könyvtára“ sorozatban (Petőfi Sándor, Szikra, 1946) szentelt kisebb tanulmányt a nagy forradalmár-költő működésének. Petőfinek, mint a legilletékesebb szemtanúnak 48-as naplója szintén megjelent, két különböző kiadásban. A kolozsvári Móricz Zsigmond Kollégium még 1945-ben kiadta a ,,48-as napló“ egyes részleteit. Budapesten a hasonló kiadás csak 1946-ban jelent meg. Táncsics Mihály, a 48-as korszak mesterségesen feledésre ítélt szocialista apostola szintén az érdeklődés előterébe lépett. Bölöni György színes, részletes életrajzzal hódolt Táncsics emlékének s dolgozta fél egyúttal a magyar munkásmozgalom kezdeti éveinek történetét (Hallja kend, Táncsics!, Szikra, 1946). Lestyán Sándor „Az ismeretlen Táncsics“ címen, bőséges képanyaggal adta Táncsics életrajzának rövid leírásával „Fővárosunk“ c. a kiegyezéskor megjelent, eddig figyelemre alig méltatott könyvének ismertetését (Budapest Intézet, 1945). Kemény G. Gábor viszont a „Szabad Föld Könyvtárá“-ban hozta közel a magyar néphez Táncsics igazi arcát (Táncsics Mihály, Szikra, 1946). A forradalmi napok lángolásának egvik legfiatalabb, tragikussorsú egyéniségéről, Vasvári Pálról Rubin Péter (Szikra, 1947) és Fekete Sándor (A legnagyobb magyar diákpolitikus, Valóság, 1947. évf.) emlékeznek meg. Azonban nem feledkezett meg a magyar tudomány a kor más irodalmi vezéregyéniségeiről sem. Rémi József „Marxismus és magyarság“ című kötetében alapos tanulmányt szentel Kölcsey irodalmi és politikai szerepének (Szikra, 1946, 11—47. old.). Kardeván Károly „Eötvös és Madách lársadalomszemlélete“ címen értekezett (Irodalomtörténet, 1947. évf.) az Eötvös-i gondolatgazdagságról és annak Madáchra gyakorolt hatásáról. A 48-as napok egyik fontos „szereplő“-jének, a Lánchídnak történetével foglalkozik Lestyán Sándor „A Lánchíd regénye“ címen (a „Budapest“ c. folyóirat 1945. évfolyamában). A magyarság és a forradalmi Európa kapcsolatairól érdekes adatokat nyújt Gál István (Magyarország, Anglia és Amerika, különös tekintettel a szláv világra. Vázlatok a nemzetközi vonatkozások köréből. Officina, 1945), valamint Jászay Magdolna, aki az olasz szabadsághős Mazzini és a dunai népek kapcsolataival foglalkozik (Mazzini et les peuples danubiens. Revue d’histoire comparée. 1947 évf.). Ugyanebben az évfolyamban Csapiáros István az 1846-os krakkói lengyel forradalom és Magyarország kapcsolatairól ír (La révolution de Cracovie de 1846 et la Hongrie). Beszámolónk a magyar történettudomány szabadságharcra vonatkozó, legfrissebb termését vette számon. A nevek gazdagsága, a részlettanulmányok tudományos felkészültsége mind azt mutatja, hogy a magyar historiográfia méltóan igyekezett felkészülni a jubileumi évekre. A nagyobb, alaposabb könyvtérmést csak a nehéz gazdasági helyzet akadályozta meg. Tóth András 95
