Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-01-01 / 1. szám
választott két-két tag, jelenleg a szakmai bizottság részéről Kárpáti Aurél és Lengyel Sándor, a politikai bizottság részéről Littkei György és Vágvölgyi Tibor, a nevelési bizottság részéről Lukács Sándor, a másik hely betöltetlen. A Tanács irodájának munkáját a főtitkár vezeti. Az iroda tagjai Victor János központi titkár, Ujfalussy József, a szakmai bizottság titkára, Kovács Ferenc, a politikai bizottság titkára, Kövendi Dénes, a nevelési bizottság titkára és Molnár Ferencné. Kinevezések. A vallás- és közoktatásügyi miniszter a szabadművelődési fogalmazási szak létszámába Bencze András áll. népiskolai tanítót, Szakács Antal tanügyi előadót, Varga László ref. gimnáziumi tanárt szabadművelődési tanácsossá a VI. fizetési osztályba, Mikszáth Gyula áll. gimnáziumi tanárt szabadművelődési titkárrá a VII. fizetési osztályba, Fodor Ferenc közalapítványi népiskolai tanítót, Gaál György áll. polg. isk. tanárt, dr. Szántó Károly áll. tanítóképzőintézeti tanárt, Tatay Jenő áll. polg. iskolai tanárt szabadművelődési segédtitkárrá a VIII. fizetési osztályba, dr. Almássy György áll. tanítóképzőintézeti tanárt, Bodó Lajos áll. népiskolai tanítót, - dr. Csaba László oki. középiskolai tanárt, Liszy Pál áll. népiskolai tanítót, Medgyes János áll. népiskolai tanítót, Miszlay István áll. polgári iskolai tanárt, Paál Magda áll. polgári iskolai tanárt, Rácz István ref. lelkész, oki. középiskolai tanárt szabadművelődési fogalmazóvá a IX. fizetési osztályba, Balogh Lajos áll. polgári iskolái tanárt, dr. Hadnagy László oki. középiskolai tanárt, Karakas Lajos ref. polgári iskolai tanárt, Könczöl Imre ref. népiskolai tanítót, Kövendi Dénes oki. középiskolai tanárt, dr. Nánássy Zoltánná Bátkai'Ilona áll. népiskolai tanítót, Seress József áll. népiskolai tanítót, Sülé Jenő oki. középiskolai tanárt szabadművelődési segédfogalmazóvá a X. fizetési osztályba kinevezte. Nemzetközi Kultúrcsere Társaság alakult. A társaság azt kívánja elősegíteni, hogy a békekötés után magyai' írók, újságírók, művészek és tudósok hosszabb időre tanulmányútra mehessenek külföldre. A román művészeti minisztérium tanácsosává és a magyai' művészeti ügyek bánsági vezérfelügyelőjévé nevezte ki a román kormány Franyó Zolánt. Az ismert magyar publicista és műfordító 1919-ben Budapesten a közoktatásügyi népbiztosság külföldi irodalmi osztályának volt a vezetője, majd Bécsbe emigrált, 1925 óta Temesvárt lakik. Budapesti román kultúrhét előkészítését kezdte meg a Magyar- Román Társaság. A román kultúrhét keretében a román szellemi élet több kiválósága is eljön Budapestre. A kultúrhét programjában az írók találkozása, a román könyvkiállítás, képzőművészeti és háziipari kiállítás, a román népdal és tánc megismertetése, román zenészek hangversenye áll előtérben. A SZÉPMŰVÉSZETI MÚZEUM GYA R APÓ DAS A AZ INFLÁCIÓ ALATT. Abból az alkalomból, hogy a múzeum visszakapta nyugatra elhurcolt értékeit, mintegy 1000 festményt 80 millió dollár értékben, Gent hon István főigazgató nyilatkozott a sajtónak. Elmondotta, hogy az infláció alatt is tervszerűen gyarapították a múzeum vagyonát, 315 új képet sikerült szereznie ez alatt az idő alatt. Legnagyobb jelentőségű a H er czo g-g y ü j te mé ny megvétele. Ebben Renoir, Monet és Greco képei is szerepelnek, azonkívül hogy sikerült Czóbel, Fere ne z y Béni, Beck ö. F ül ö p, P át zay, Ri p p l-R ó na i, Holló, s y Simon, Bering, Szalag Lajos, ‘R u d na y több művét megszerezni. Az új magyar mesterek a Petrovic s-g y ü j te mé n yb öl kerültek a múzeum birtokába. Munkás Kultúrhíradó címmel indult meg január elején a Munkás Kultúrszövetség hivatalos közlönye. A Közlöny feladata, hogy a fővárosi üzemekben működő kultúrvezetőket tájékoztassa mindarról, ami a Szövetség központjának szakosztályain tervben megszületett és megvalósításra vár. Az első szám részletesen ismerteti a Munkás Kultúrszövetség ügyében rendezett pártközi értekezletet, melyen többek között Rákosi Mátyás, Szakosíts Árpád, Révai József, Kassák Lajos, Hont Ferenc vettek részt. 55