Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-05-01 / 5. szám

sőt megható sokszor), nem idealizál és nem agitál, a fényt és az árnyakat egyaránt megmutatja, emberei emberek: jók és rosszak és a jók is hibáznak és a gonoszak is emberek néha, világában ott kavarog ennek a világnak minden jósága és gonoszsága. Különösen szépek a könyv első fejezetei, Szánya gyermekkorának és iskoláséveinek története.

Szeretnénk, ha minél többen olvashatnák ezt a pompás könyvet.

Victor János

SUR: Egy perc (Cserépfalvi, 1946).

A régi típusú népművelés egyik alapvető hibája volt (s e hiba csökevényesen ma is tovább tenyészik), hogy míg egyoldalról elsősorban nemzeti történelemmel, irodalommal az ,.erkölcsi“ nevelést végezte a .,nép“ között, addig másfelől csak a szakmai, mesterségbeli tudást igyekezett elmélyíteni különböző tanfolyamok során. így akarta a népet erkölcsileg főleg engedelmes, szakmailag pedig jól hasznosítható alkatrészévé tenni a fennálló társadalmi rendnek.

Az előttünk fekvő orosz könyv viszont kitűnő példája annak a

népnevelésnek, amely a fentiektől, eltérőleg az értelem kibontakoztatásával akar szabadságra nevelni. A szakmai „sulykolás“ helyett a technika fejlődésének megismertetésével képezi olvasóját gyakorlati gondolkodóvá. Az óra, a rádió, az ipari és mezőgazdasági gépek, a vasút, a repülőgép és a hajó technikai berendezése a kezdetektől máig. az energiagazdálkodás módjai és eredményei, mindez az időmegtakarítás nagy társadalomfelszabadító célja és elve szerint elrendezve:ez alkotja ennek a kitűnő könyvnek a tartalmát.

Külön meg kell emlékeznünk, akönyv pedagógiai értékeiként kiemelve, az ábrákról, amelyek valóban kitünően illusztrálják, azaz tényleg megvilágítják mondanivalójukat, továbbá a szövegezésről, amely mintája lehet a tudomány eredményt Ígérő népszerűsítésének az alsófokú szabadiskolákban. A könyvet különösen a technika iránt érdeklődő szélesebb néprétegeinknek, munkásoknak és parasztoknak ajánljuk olvasmányul. Kitűnő nép könyvtári anyag. Szabadiskolai előadók részére hasznos vezérfonal lehet.

Szaihmáry Lajos

EGYETLEN SZERB REGÉNY

ANDRICS: HídaDrinán (ford. Csuka Zoltán, Szikra).

A boszniai Visegrád városkánál van ez a híd. Szokoli Mehmed nagyvezér — környékbeli bosnyák parasztok fia — építteti a török hatalom fénykorában. Békés kereskedők forgalmas útvonala vezet át rajta. Azután katonai őrház épül a közepére, török fegyveresek vigyázzák a mozgolódó szerbséget és szerb fejeket tűznek karóra őrházuk köré. Tovább múlnak az évtizedek : az okkupációra bevonuló osztrák katonaságot fogadják a hídon a város papjai. A híd hordja az új urak hatalmi jelvényeit is: emberfejek helyett immár plakátokat. Sok minden alakul, új eszmék forrnak — s 1914 mindent felforgat. Emberhajsza kezdődik, akasztófa emelkedik a híd tövében, ágyúgolyók hullnak a hídon torlódó vonatosztagokra — végül

a kivonuló katonák felrobbantják maguk mögött a hidat, hiszen nekik semmi közük sincs hozzája. Nincs közük a városka lakósaihoz se, akiknek az életéhez már hozzánőtt a híd, ahhoz fűzték mondáikat, rajta jártak-keltek. ott kötötték üzleteiket, ott beszélgettek évszázadokon át minden este a világ folyásáról.

Nehezen tudnánk megmondani, mi a könyv műfaja; a tájnak s a vele összenőtt embereknek az életrajzát adja (magyar olvasónak Kós Károly írásai juthatnak eszébe Olvasása közben). Megismerjük belőle a furcsa, de rokonszenves, számunkra eddig ismeretlen, de mégsem idegen balkáni kisvárost. Hogy olyan közvetlenül árad a könyvből ennek a kisvárosnak a hangulata, az a fordítónak is érdeme.

Kövendi Dénes

317