Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-05-01 / 5. szám
GOGOLY A mult század orosz irodalmából két író monumentális alakja emelkedik ki a század első felében. Mindkettőjük nyugateurópai értelemben véve is modern műveltségű, céhbeli író, bátran állítható egy sorba a világirodalom bármely nagy klasszikusával s amellett mindkettőjük írói egyéniségének kialakulására az orosz népköltészet, az orosz népnyelv, egyszóval az orosz folklór felmérhetetlen hatással volt. Puskin és Gogoly egyaránt irányt szabnak az orosz irodalom fejlődésének. Puskin a poézisben, Gogoly a prózában. A legmodernebb orosz írók mind kijárják Puskin és Gogoly iskoláját. Az orosznyelvű szovjetírók minden sorában épúgy ott él a puskini-gogolyi hagyomány, mint ahogyan a múlt század többi nagy orosz írója sem képzelhető el a Puskin,- és Gogoly-munkássága szolgáltatta előzmények nélkül. Ez az írás azért foglalkozik most elsőrenden csak Gogoly személyével, mert ő kettőjük közül — úgy érezzük — közelebb áll hozzánk, magyarokhoz. Valami olyasfélét példáz ő számunkra, mint Bartók muzsikája: nem válik az kárára kultúránknak s így irodalmi szektorának sem. ha a néphagyomány teljesedik ki egy nagy művész oeuvre-jében modern formákban. (Gogolynál tudatos volt a folklór felhasználása, Puskinnál kevésbbé.) S még egy okból jó emlékeznünk most Gogolyról: az 1917-es oroszországi változásoknak, a cári Oroszország megdőlésének nem kis mértékben előzményei Gogoly irodalmi alkotásai. Bár Gogoly művész volt és nem politikus, mégis mérhetetlen politikai konzekvenciái voltak minden sorának, melyet akár a .,Holt Lelkek“-ben, akár a „Revizor1-ban, akár a „Köpeny“ című elbeszélésében írt le. Annak az Oroszországnak, amelyről Gogoly ilyen fotográfiákat készített, kérlelhetetlenül pusztulnia kellek s át kellett adnia szükségszerűen helyét az új, szocialista Oroszországnak. Gogoly (1809—1852.) ukrán volt. Nagyapja a híres záporogi kozákoknál szolgált íródeákként. A záporogi kozákok olyanféle szerepet játszottak az orosz birodalom nyugati végein, mint nálunk a székelyek. Határőrök, szabad vitézek voltak” s az igaz orosz hit védelmében egyaránt fogtak fegyvert a török, a tatár és az ugyancsak pogánynak tartott lengyel ellen. Ilyen dicsőséges ősei voltak Gogolynak s ő számon is tartja kozák eredetét” Ezeknek a kozákoknak állít halhatatlan emlékművet „Bulyba Tárász“ című elbeszélésében, de ukrán-volta minden írásművén átüt egyébként is. Bulgba Tárász nagyhatalmú, szertelen kozák kapitány. A lengyelek ellen indul hadb.aí s magával viszi két fiát is, akik iskoláikat elvégezvén Kievben, éppen most érkeztek haza. Az egyik. Andrij, beleszeret egy lengyel leányba s átpártol a lengyelekhez. Ennél nagyobb bűnt kozák nem követhet el. Utói is éri az apa rettenetes bosszúja: Bulyba maga lövi agyon Andrijt s aztán megsíratja, meggyászolja. A „Bulyba Tárász“ olvasása közben leküzdhetetlen az az érzésünk, hogy az egész história nyugodtan játszódhatnék magyar környezetben, magyar szereplőkkel is. Letagadhatatlan a hasonlóság Gogoly marcona kozákjai és Komáromi János szilaj kurucai között. A „Bulyba Tárász“ a „Mirgorod“ című gyűjteményben jelent meg 1835-ben. Ebben a gyűjteményben olvasható többek között még az „Elbeszélése annak, hogyan veszett össze Iván Ivánovics Iván Nyikiforovicscsal“ c. história is. Ebben arról van szó, hogyan kap hajba két szomszéd — két kurtanemes — egy egészen jelentéktelen dolgon. Az egész történet hangulatában erősen emlékeztet Aram/ János „Fülemülé '-jére. Ahogy a két Iván egymásnak esik, ahogyan sértegetik egymást, az egész miliő: mind ismerős számunkra a „Fülemülédből. Különben Gogoly egyéniségében egész sereg vonás emlékeztet Arany Jánosra. Legjellemzőbben Gogolynak saját szavaival mutathatnánk rá 291
