Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-01-01 / 1. szám
IFJÚSÁGUNK ISKOLÁNKÍVÜLI NEVELÉSE Az ifjúság nevelésének legfontosabb eszköze kétségtelenül az iskola. De egyrészt a múlt fasiszta nevelése és a háború hatásainak maradványai, másrészt közoktatásügyünk lassú demokratizálódása fokozott jelentőséget ad az ifjúság iskolánkívüli nevelésének. A serdültebb ifjúság nagyobbik része ma még amúgysem jár iskolába. A demokrácia fejlődésének magával kell hoznia azt is, hogy a 14 éven felüli fiataloknak jóval nagyobb százaléka járjon .iskolába, mint ma, és főleg sokkal több munkás- és paraszt-ifjúnak adassák meg a 14 éven túli iskoláztatás lehetősége. Amíg azonban ezt az eredményt elérjük, sok víz fog lefolyni a Dunán és így a közvetlen és azonnali lehetőségek felé kell első sorban fordulnunk. Az ifjúság iskolánkívüli nevelésének két jellegzetessége kell legyen. Az egyik a nevelés önkéntessége, minden kényszertől váló mentessége, a másik az ifjúsági keret, az, hogy a fiatal fiú vagy lány fiatalokat lásson maga körül, azokkal együtt képezze magát, tehát egyenlő versenytársnak érezze a többieket. De meg kell állapítanunk azt is, hogy az ifjúság széles tömegeihez nem juthatunk el tisztán nevelési, művelési szándékkal. Márpedig súlyos hiba volna csak az ifjúság tanulnivágyó, művelődni akaró elit-rétegeire gondolni. Az ifjúság széles tömegei — valljuk be — nem vágyódnak tanulásra. A nevelő lépten-nyomon akadályokba, néha szinte áthághatatlannak látszó akadályokba ütközik a fiataloknak a tanulásba való bekapcsolása, a tanulási vágy felébresztése tekintetében. A fiatalok, és különösen a háború utáni fiatalok, szórakozni, sportolni vágynak és sok azoknak száma, akik a szórakozásnak is csak legléhább, nem egyszer ocsmány lehetőségeit keresik. Ez az igazság, ha fáj is. A gyömrői szabadművelődési konferencián, az elmúlt esztendőben, egy felszólaló az ifjúság elleni támadásnak minősítette, hogy ezt kimondottam. Véleményem szerint, éppen ellenkezőleg, támadás az ifjúság ellen, ha szemet hunyunk ez előtt a tény előtt és ezzel eleve kizárjuk nevelő munkánkból ifjúságunk mélyebben fertőzött, hátramaradottabb rétegeit. Az ifjúság iskolánkívüli nevelése követelményeinek tehát elsősorban az ifjúsági mozgalom felel meg. Az ifjúsági mozgalom találhatja meg egyedül annak lehetőségét, hogy kielégítve a fiatalok szórakozásra, sportolásra, társas és baráti életre való vágyát, megadja egyben a nevelést is. Természetesen a szórakozásnak és a nevelésnek megfelelő összekapcsolása rendkívül nehéz és veszélyekkel is jár. A szórakozás nívójának emelése, a népi kultúra ápolása azonban: út a tanulnivágyás felé. Abban a pillanatban, hogy selejtes cigányzene helyett népi zenét, giccs-kabaré, sikamlós operettek helyett irodalmat adunk, ha eleinte módjával is, rávittük a fiatalokat a nevelődés, és ami a fődolog, a tanulnivágyás útjára. Az ifjúsági mozgalom legjellegzetesebb sajátossága, az iskolával és a családdal ellentétben, hogy az ifjak vezetői, vagy közvetlen vezetőiknek legalább is tekintélyesebb része maga is fiatal. Ez a tény egymagában lendítő erejévé válhat a fiatalok fejlődésének, tanulási vágyuk felébresztésének. A fiatalokban mindig van vágy a versenyre, a mások fölé emelkedésre. »Vagyok olyan legény mint te« — ezt akarja érezni szinte mindenikük. A mozgalmakba bekerült fiatalok legtöbbje igyekszik nyomába lépni vezetőiének, aki vele esetleg egykorú, egy környezetből került ki, sőt talán már játszópajtása volt akkor is, amikor látszólag még semmi nem emelte fölébe. Ha a fiatal önként lép be valamelyik mozgalomba, ha jól érzi ott magát és ki tudja elégíteni társaságra, játékra, sportra vagy szórakozásra vágyó igényeit, már csak ügyes vezetés kell ahhoz, hogy tanulnivágyó és — tanuló s nevelődő ifjúvá váljék. Akkor már könnyebb feladat képességeit kifei-14
