Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-03-01 / 3. szám

az illető önmaga ismerte be például, hogy a felszabadulás óta egyetlen könyvet sem olvasott el. Amikor egy másik ilyen esetben megkérdeztük a jelöltet (50 év körül jár az illető s tanítói oklevele van): mi volt döntő befolyással világnézete kialakulására, írásban adott válaszában felsorolt néhány, a felszabadulás óla megjelent füzetet, kiadványt, ^többek közt a MaDISz programmíüzetét és a Parasztszövetség szervezeti szabályzatát. Egy harmadik esetben megint egyik demokratikus párt zsinóros és láncos-lobogós magyart támogatott erőteljesen. A támogatást a minisztérium nem is tudta ivolna elhárítani, ha az illető jelöltnek történetesen eszébe nem jut beküldeni az ügyosztályhoz „bizonyságul“ önmaga mellett egy vaskos, kézzel írt naplót, amelybe évek óta élete „fontos“ eseményeit jegyezgette be az utókor számára, beiktatva a könyvbe saját „költői“ alkotásait is. Ez utóbbiak nagyfokú dilettantizmusról, a napló dokumentumai pedig többek között arról tettek bizonyságot, hogy az illető milyen kitűnő levente-főparancsnok volt és hogy régi „népművelési“ tevékenysége milyen meleg elismerésben részesült Hóman Bálintéktól. A naplót bemutattuk a pártnak s ez szerencsére javunkra döntötte el a köztünk levő vitát.

így folytathatnám még végelálhatatlanul az esetek felsorolását. De bizonyára ennyi is eléggé meggyőz arról: milyen gonddal, körültekintéssel és felelősséggel kell eljárnia mindenkinek akkor, amikor olyan fontos kérdésbe kíván döntő módon befolyni, mint amilyen a tömegek iskolánkívüli művelődésének irányítása.

Gombos Ferenc

DUNATÁJ ÉS SZABADMŰVELŐDÉS

Sok szó hangzott az elmúlt két év alatt a dunamedencei népek kiépítendő szolidaritásáról s hangzik még ma is. Láthatjuk, gyümölcsük vajmi kevés van. A jószándék tagadhatatlanul meg van ugyan a magyarság progresszív koponyáiban, hiszen egész sereg gesztus mutat erre — csak ami történik, többé-kevésbbé mégis akadémikus-jellegű próbálkozás marad csupán. Valljuk meg őszintén, fásultak is az emberek ma nagyon Magyarországon, nincs erejük a teóriák megvalósítására. Másrészt meg — különösen a csehekre szeretnek hivatkozni — reménytelennek is látják a helyzetet.

Pedig most, két esztendővel azután, hogy Magyarország formálisan megszűnt német gyarmat lenni s mikor már csak egy év választ el bennünket 48 centenáriumától, még aktuálisabban ölt testet a probléma: itt az ideje, hogy a lelkekben is felszámoljuk mindazt, amit a Drang nach Osten politikája beléjük plántált. A lelkekben is, tehát ténylegesen, végbe kell mennie a felszabadulásnak.

135