Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-03-01 / 3. szám

lágos az egységes, tagolatlan képzet úgy, ahogy jelenleg ki­bontakozva elénk tárul és mint egy instrumentumról olvas­hatók le róla a mindent megmagyarázó adatok. Amennyi múltbeli örökség terheli aktíváinkat, múltban állítólag be­csűit módszerek, automatikusan továbbtengődő megszokott jelenségek, ittfelejtett vagy a tehetetlenségi erő következté­ben még funkcionáló munkaerők formájában, azoknak ki­vétel nélkül valahánya mind az iskolánkívüli. népművelést „eszközli“, vagy „jelenti“, vagy ügyeskedi tovább. Már ez a nagy egyöntetűség is rendkívül illusztratív erejű. Állapítsuk hát meg tárgyilagosan és szenvtelenül: a tegnap hallani sem akar szabadművelődésről, és még csak véletlenül sem pró­bálkozik szabadművelődéssel sehol az országban. Ha csak a tegnapról volna szó, nem volna a szabad­művelődés ügye csöppet sem problematikus. Sajnos azon­ban, egészen jóindulatú és az élet egyéb körülményei között tiszta látású demokraták közt is akadnak számosán olyanok, akik még mindig ragaszkodnak az iskolánkívüli népművelés jól bevált, multi rendszeréhez. Ügy gondolják, hogy a múlt­ban sem az volt a hiba és nem az volt a demokráciaellenes cselekedet, hogy műveltük iskolánkívül a népet, hanem az, hogy reakciós elemek művelték, saját retrográd céljaik felé. Rendben van azonban minden és jóvégre megy ugyanez a tevékenység az által, hogy a jövőben ezt a munkát a de­mokrácia kipróbált harcosai veszik kezükbe és látják el. Nehéz munka egy kicsit, mert szubjektív körülmények között követel objektív magatartást s erre nem mindenki képes, mégis arra kérek mindenkit, aki kedvet érez hozzá és reméli, hogy el tudja végezni: nézzen körül és vegye számba egy egész esztendő becsületes törekvéseit a mi mun­kamezőnkön s az eredményektől kérdezze meg: vájjon igen­nel válaszolnak-e feleletet váró kérdésekre maguk a tén3’ek, tehát a valóság? Azonnal látni fogja, hogy: korántsem. Az iskolánkívüli népművelés meddő marad, csődöt mond, te­kintet nélkül arra, hogy ki végzi. Ha látszateredményektől nem engedjük magunkat félrevezettetni, lehetetlen, hogy más képet nyerjünk. Az iskolánkívüli népművelés csődöt mond azért, mert nem sikerülhet. A művelődés igénye és vágya 'alulról felfelé ható erő minden olyan kollektív életformá­ban, mely nem mechanikus, hanem organikus jellegű. Az értelmiség nem idegen elem a közösségben, hanem a kö­zösség egyik speciális végrehajtó szerve. A közösség akar művelődni s ezirányú igényét jelenti be az értelmiségnek, az értelmiség tehát mindig csak a közösség ez irányú ha­tározott igényét szolgálhatja ki a siker reményében. Ezért is állított fel a végrehajtó szerv maga mellé Taná­csot a társadalomból ország-, megye-, város- és faluszerte. A Tanácsok feladata megfogalmazni és hangoztatni a közös­ség művelődési igényét, valamint azt is, hogy fogadja az 131

Next

/
Oldalképek
Tartalom