Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-02-01 / 2. szám
I A TŰZ MÁRCIUSA Csámpás, konok netán ez a világ S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, De élethittel én, üldözött haló, Március kofáira és szentjeire Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. Hadd hallj ék végre olyan magyar szava, Ki sohse félt, de most már nem is félhet, De kihez bús Hunnia szikjairól Sírjáig eljut, lázítva, bárhova, Gögös grófi szó s piszkos szolgaének. Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok S terhére e föld száz Pontiusának S haldoklóan mégis elküldöm magam Boldogabb testvéreimnek, síromon: Az új, jobb márciusi ifjúságnak. Testvéreim, nincs nemigaz szavatok, S százszor többet merhettek, minthogy mertek. Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb Életre váltott jussa nem volt soha, Mint mai, bús, magyar, ifjú embernek. Ügy nézetek szét, hogy ma még semmi sincs; Csak majmolás, ál-úrság és gaz bírság S mégis lám, ti vagytok a fiatalok S mégis, sír-mélyröl látom sikeretek: Holnap talán könnyebb lesz a mártirság. Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet, Mert él basák és buták közepette, Mert hiába lett acélból itt a szív, Szép ember szívként szikrázni ha akar: A honi rozsda megfogta, megette. De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim, Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni, Az Élet szent okokból élni akar S ha Magyarország dob ki valakit, Annak százszorta inkább kell akarni. Életet és hitet üzen egy halott Nektek fiatal, elhagyott testvérek, Az olvasztó Tüzet küldi a hamú S láng-óhaját, hogy ne csüggedjetek el: Március van s határtalan az Élet. Letörött a bécsi torony gombja, Ihatnék a Garibaldi lova, Szaladj kislány, húzzál neki vizet, Garibaldi a csatába siet. Ezernyolcszázhatvankettedikbe Fölment Garibaldi egy nagy hegyre, Onnan nézte szép Magyarországot, Hogy harcolnak a magyar huszárok. 128 A
