Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)

1947-02-01 / 2. szám

súlyát is megtántorították. S amúgy sem álltak sohasem a valóság földién. De rontani, ártani még tudnak. Mint a fertőző beteg a lehelteiével. De mindezt nem könyvégetést kiáltva, hanem figyelmeztetőnek mondom. Ki is lenne olyan gonosz, hogy egy súlyos tüdőbeteg agyonverését javasolja? De gyerekeinket nem engedjük a közelébe.“ (Zelk Zoltán: Irodalmunk időszerű kérdései: Magyarok, 1947 február).

KILENC VIDÉKI FOLYÓIRAT OLVASTÁN. ,,A kialakuló összbenyomás nem a legmegnyugtatóbb. Debrecen (Holnap, Keleti kapu) progresszív próbálkozásai mellett Pécs (Sorsunk, tv) az élettől (következéskép a demokráciától) való elfordulást, Hódmezővásárhely

(Puszták népe, Délsziget) pedig a demokráciával való burkolt szembefordulást jelenti. Olyannak tűnik ez, mintha a haladásellenes erők Budapest központi ellenőrző éberségétől távol „biztonságosabbnak“ vélnék a szervezkedést. Ebben a „szellemi decentralizációban“ persze nincs köszönet. Roppant jellemző vidéki értelmiségünkre az is, hogy nem igen tud közvetlen kapcsolatba jutni környezete népével, annak problémáival. Vidéki folyóirataink túlnyomóan szépirodalmi jellege legalább is ezt bizonyítja.“ (Lukácsi] Sándor: Vidéki folyóiratok. Valóság, 1947 január).

HOL VAN A FÜGGETLEN KRITIKA? „Az ön és baráti dicséret kora még ma is virágzik. A régi idők átvedlett kritikusai még ma is a regi értékrendet erőltetik s a régi partikularizmust. Független kritika? Bárki vegye elő napilapjainkat és folyóiratainkat, nehezen találunk majd kivételt, keresse meg az irodalmi bírálatokat s száz emberre akad városunkban, akik megtudják mondani, hogy ki miért ír erről vagy amarról az íróról elítélőt vagy égig zengőt. Érdekes statisztika készülhetne arról, hogy ezek az irodalmi érdekcsoportok milyen tökéletes önellátást valósítanak meg a kritika területén. Kiderülne, hogy egy sajátságos csereüzlet bonyolódik le gátlástalanul, barát' barátról meggondolás nélkül ír dicséretet s fogadja el a viszonzást. Épp itt volna az ideje, hogy egy kritikai leszámítoló hivatal

egyenleges számlával ellenőrizze, ki kinek hány elismeréssel tartozik.

Irodalmi életünk új kritikusi körért kiált. Néhány szellemre, akárcsak egyetlenegyre várunk, aki új irodalmunk bábája lehetne, felismervén a születendőben a kiválót s a siker ormain sütkérezőről is ki merné mondani, hogy megméretett.“ (Barabás Tibor: A kritika kritikája. Nagyvilág, 1947 január 15).

TECHNIKAI HALADÁS ÉS MŰVELTSÉG. „Felületes dolog a kulttúra növekedését egyedül a szabadidő növekedésével hozni kapcsolatba. A kultúra növekedése az általános életfeltételek fejlődésén és elsősorban a munkafeltételeken, mérhető meg. Ha a termelés növekedő bonyolultságát úgy használjuk fel, hogy a munkás érdeklődését iránta felkeltjük és elérjük, hogy idejének egy részét arra használja, hogy mesterségéről gondoskodjék, annak történelmét, fejlődését, szerepét a társadalomban és a világban tanulmányozza, akkor megteremtettük a technikával kapcsolatos igazi általános kultúrát. És akkor az történik, amint ezt a Szovjetunió példája már mutatja, hogy a munkások és parasztok legjobbjai nem elégszenek meg azzal, hogy foglalkozásukat ismerik, hanem részt vesznek annak tökéletesítésében, beszélnek és írnak róla, majd mesterségükkel kapcsolatba hozzák a művészeteket, az irodalmat és a tudományokat, míg végül ezeket önmagukért is megszeretik.“ (Paul Langevin: Haladás, szórakozás és műveltség. Társadalmi Szemle, 1947 január).

OSZTALYKULTÚRA ÉS EGYETEMES EMBERI ÉRTÉKEK. „Magasrendű kultúra mindig csak olyan társadalmi osztályoknál alakul v ki, ahol az a szabadság és a társadalombiztonság folytonosságán épülhet fel. Magyarországon éppen ezért a művészet elsősorban még mindig a középosztály művészete. A munkás- és parasztosztály csak a felszabadulás óta mondhatja magát szabadnak, a széles néprétegek gazdasági és társadalmi harcának kezdetén vagyunk. Megfellebbezhetetlen törvényszerűség, hogy a gazdasági és társadalmi hatalom meg-122