Új Szántás, 1947 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1947-02-01 / 2. szám
K Ö N Y V E K OLÁH GÁBOR: Deák György, a bérkocsis (Misztótfalusi). Bírálat helyett, tallózás címén, legszívesebben kiírnám az egészet: „Összegözült lassacskán egy elles (L-alakú) házat benn a városban.“ „Most egy postás peccent be a veréoén.“ „Dől a pénz, mint a malomba a búza. Majd megőrli ez a rongyos élet.“ — Dehát ezt mégse lehet. Legalább azon töprengjünk el, ahogy a Deák Györgyék világa a civilizáció vívmányait fogadja. A villamos: „Se nem gőzös, se nem kocsi, se nem szekér. Csak olyan nyavalya. Fene rágja meg.“ Méghogy utazzon rajta?,,Akkor törjön el a lábam, mikor én felülök erre a koporsótetejű masinára.“ Hát a mozgófényképhez mit szól? „Ott a ponyva mögött komédiások vannak, azok csinálják az egészet.“ Addig nevethetnénk csak e szentenciát, míg nem tudjuk a folytatását: „Nem értem —- tűnődött az ősz Deák István s feje reszketni kezdett“ (és ez sírást jelent nála). Ha még mindig csiklandoz a nevetés, ismerkedjünk meg e világ törvényeivel is: „Elszárad az olyan kéz, amely igazságtalanul ütött.“ „Éltemetni az élő gyalázatot nem lebet.“ S mikor a törvény (ezúttal az állami törvény) úgy ítél egybizonyos kocsiról, hogy az „egyiké sem, vagyis mind a kettőé“, fejszével teszi meg a maga igazságát Deák György: kétfelé vágja a kocsiját. Kemény törvénytevés? Hallgassuk meg azt is, mit mond Deákné asszonyom a trónörökös meggyilkolásának hírére: „Három kis árvája még nem tudja, hogy árva.“ Zárt világ, csodálatos világ (sokónknak Atlantisz, elsüllyedt világrész) s feljajdulunk, mert magunkra ismerünk most már a jelképben is: Oláh Gáborral együtt egy kicsit „Sándor tekintetes úr“ vagyunk Deák Györgynek. Sándor tekintetes úr vagyunk, a doktorságot tanult nagy deák: apánknak „új ember“ (idegenül néz ránk), Miska bátyánknak „hidegszájú“ (mert nem gyújtunk rá), Erzsiké húgunk meg a kezünk fehéreb („Pesten több fehérítő van a levegőben“). S ugyan ki vagy mi ment meg bennünk attól, hogy értelmes, praktikus tanácsokat próbáljunk adni — mi, a magunkat értelmiségnek géráló ifjúság — frontra induló bátyánknak, a népnek: „— Miért nem húztál csizmát? Odafent már tövig gázoltok a hóban.“ (Válaszol a bátyánk és káplárrá idegenül:) ,,— Bakancsban is meg lehet halni, mondta a káplár.“ (Akarjuk-e ezután is művelni a népet? S nem azt szeretnénk-e, hogy művelődjön? Vagy pedig úgy járunk a „korszerű takamányozás“tói kezdve „hazánk nagyjai“-ig mindennel, ahogy azzal a bizonyos csizmával.) Oláh Andor KAFFKA MARGIT: Két nyár (Franklin). Az élet küzdelem az elmúlás ellen, az íróé fokozottan az. Az író egyetlen nagy látást lát s ezt igyekszik elmondani az egyes művek és műfajok lehetőségein másmás fényben' tükröztetve s ezeket a műveket szögezi az elmúlás ellen. Kaffka Margit abban a küzdelemben, mely mindnyájunk élete is, nagyon fiatalon pusztult bele. Harmincnyolcéves korában. Prózaírónál ez nagyon „fiatal“ kor, aggasztóan rövid idő. Hiszen csMt az előjátékot tudja elmondani, a nagy, az igazi életműhöz készíti hangját s úgyszólván szárnyprőbálgatásszámba megy minden, amit eddig írt, annak látja, ha később az igazi alkotás és befejezett mű magasságából néz vissza reá. Kaffka Margit után néhány regény és verses kötet maradt. Kaffka életműve még ebben a kevésben is teljesen áll előttünk. Kicsiny a hagyatéka, de nem csonka. Művészi erőben és terjedelmében is benne van, amit Kaffka mondani akart. Most újra kiadott kötete „Két nyár“ című kisregényét s még 116
