Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)

1956-01-01 / 1-2. szám

kadt meg. Hogy milyen erős és tartós volt az avarok utóhatása is, mutatja többek közt az a tény, hogy Morvaországot még az avar hatalom megsemmisítése után is Hun- azaz Avarországnak nevezték és Szvatoplukról, a legnagyobb morva uralkodóról azt olvassuk, kancái voltak, amelyeket fejt és egyedül ezeknek tejével táplálkozott. Annyi bizonyos, hogy ez semmi esetre sem igazi szláv vagy frank életmód. Ezen adatok világánál mélyebb értelmet kap az a vád is, amelyet Theotmar salzburgi érsek emelt a morvák ellen 900. körül. A pápához írt levelében azt vetette szemükre, hogy sok magyart befogadtak és fejüket ezen pogány ok szokását követve kopaszra nyírták. A lovasnomád életforma tehát még ekkor sem vesztette el tekintélyét és vonzóerejét.

Mindenesetre figyelemre méltó, hogy az első tartós és minden tekintetben szuverén szláv állam ép ezeknek a morvaszlávoknak a műve volt.

A történelmi és főként a régészeti kutatásoknak ezek az itt csak röviden összefoglalt eredményei természetesen nem illenek bele a hagyományos képbe, amelyet a “vérszomjas, minden kultúra nélküli, csak az önkény elvét ismerő barbárok”-ról szokás festeni. De valójában ugyanannak az éremnek két oldaláról van szó. Ha ismerjük a lovasnomádok életmódját és gondolkodását, érthetővé válnak az ilyen paradox ellentétek is, mint majdnem modern türelmesség és elfogulatlanság, kegyetlen despotizmus, kizsákmányolás és kíméletlenség mellett. Különben is, a keresztény frankok és bajorok sem álltak állandóan hadilábon az avarokkal. Nemcsak a házi liba és a bivaly kerültek az avarok révén nyugatra, hanem biztosan tudunk szövetségekről, békés kereskedelmi kapcsolatokról és az avar műipar befolyásáról is a frank birodalomban. Sőt van kutató, aki Bajorországban avar eredetű hely- és személyneveket gyanít.

A kelet felé törő karoling birodalommal elkerülhetetlenné vált öszszeütközésben az avar hatalomnak el kellett pusztulnia, mert társadalmi rendszere, ép a felső réteg, már belülről rothadt volt, pedig ép ennek kellett volna a vezetőket és a legjobb harcosokat adnia. Mint a legújabb embertani és régészeti kutatások bizonyítják, az avar nép nem tűnt el, hanem a magyarságba olvadt bele. Az államnak azonban nem volt utóda. A Dunamedencét sem a keleti frank birodalom, sem a morvák, sem a dunai bolgárok nem tudták egészen megszállni, mégkevésbbé betelepíteni. Mindegyikük számára határterület maradt, politikai vákuum. Szinte úgy látszik, mintha az avaroknak ép az lett volna a történelmi hivatása, hogy nyugaton és délnyugaton a szlávokat hozzásegítsék a politikai és kultúrális felemelkedéshez, a Dunamedence belsejében pedig szabadon tartsák a helyet a következő lovasnomád népnek, a magyaroknak.

Mi sem természetesebb, hogy a magyarok vándorút ja ugyancsak a Dunamedencébe vezetett. Az eurázsiai szj.eppeöve'zetnek ez az utolsó szigete a Kárpátok védőbástyája mögött az “ígéret földje” volt minden lovasnomád nép számára, amely nem tudott nyugalmat találni a délorosz steppéken. így volt ez az avaroknál és a 9. század végén a magyaroknál is.

Lehetséges, bár pozitív módon nem bizonyítható, hogy a laza törzsszövetséget egységbe szervező és a döntő vállalkozásra képessé tevő Álmos és Árpád dinasztiája már évtizedek óta tudatosan készült a Dunamedence meghódítására. Ebben az Attila birodalmára való emlékezésnek is lehe-BOGY AY: A lovasnomád népek

— 23 —