Új Magyar Út, 1956 (7. évfolyam, 1-5. szám)
1956-03-01 / 3-5. szám
TÓTH MIKLÓS Általános öregségi biztosítás Hollandiában Szinte nincs hét, hogy ne találkoznék az ember a holland sajtóban cikkekkel, melyek az 1955. junius 29.-én a parlamentben benyújtott törvényjavaslattal foglalkoznak. E törvényjavaslat az általános öregségi biztosítás tárgyában majdan törvénnyé szentesíttetvén egyik záróköve kíván lenni az utolsó fél évszázad fejlődésének a szociális törvényhozás területén. Ámbátor a törvényjavaslat, mint olyan, tisztán holland belügyi probléma, úgy hisszük, nem érdemtelen egy pillanatra figyelmet szentelnünk annak, miként igyekszik egy kis nemzet a szociális biztonság egyik fontos kérdését megoldani. Tudomásunk szerint Svájc, Anglia és Svédország ismernek már hasonló intézményeket, melyek ez országok egész népessége öregségi ellátását hivatottak biztosítani, míg egy újsághír nemrég arról értesített bennünket, hogy 1955 novemberében a dán parlament elé is hasonló törvényjavaslatot terjesztettek.' A holland törvényhozás történetében a kötelező öregségi biztosítás gondolatával 1894-ben találkozunk először, mikor egy, e kérdések megvizsgálására kiküldött parlamenti bizottság a munkások kötelező baleseti és öregségi biztosítása törvényes szabályozását javasolta olyan formában, hogy ehhez a munkavállalók, a munkaadók és az állam járulnának hozzá. 1919-ig tartott míg e kérdés — mely törvényjavaslat formájában többször testet öltött — végleges rendezést nyert az ú. n. Baleseti törvény formájában. Mivel e rendezés nem volt kielégítő és csupán a munkásokra terjedt ki, azóta is szüntelenül foglalkoztatta ez a kérdés a nemzetet.1 2 Mindazonáltal 1947-ig kellett várni — amely idő alatt újra különböző törvényjavaslatok születtek — míg az öregségi ellátásról szóló ú. n. szükség-törvény életbe léphetett. Ez a kifejezetten átmeneti jellegű törvény csupán előfutárja kívánt lenni a most benyújtott törvényjavaslatnak, melynek kiegészítéséül rövid időn belül elkészül az általános özvegységi és árvasági biztosításról szóló törvényjavaslat is. Nem lehet e rövid felsorolásból kihagynunk az 1954. január 1.-én hatályba lépett Nyugdíj- és Takarékalapokról szóló törvényt sem, mely a magánvállalatok munkavállalói nyugellátását szabályozta, formailag nem, de anyagilag gyakran a fejlemények mögött járván. A fent említett törvényjavaslat alapgondolata röviden abban foglalható össze, hogy az ország minden lakosának 65 éves korától kezdve joga van egy bizonyos ú. n. bázis-nyugdíjra, mely az adott körülmények között a minimális életszükségletek kielégítését biztosítja. Hollandiában a nyugdíjjogosult életkor a 65. esztendő. Ehhez a szokáshoz alkalmazkodik a törvényjavaslat is. Az öregségi nyugdíj szempontjából ez az életkor a határ mind a nők, mind a férfiak számára. Az 1 E felsorolás nem kíván kimerítő lenni. 2 L. a hosszú felsorolást az indokolás 14-17. lapjain. 103 —