Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-02-01 / 2-3. szám

Magyar költők Budapestje

Hallgat az ősz, sír a lombja, Hül az árnyék, nő az est; Dideregve, tépve, rongyban, Néz a ködbe Budapest.

Néz belé, vakon mereszti Házak fényholt ablakát, Ködből, szélből sírva sejti Szép emlékek illatát.

Vén emlékre, méla estre A lehulló nap ragyog;

Ősz alkonyban, vén emlék közt Bús Budapest mosolyog.

ILLYÉS GYULA

BUDA, 1945. MÁJUS

Jól esik itt a rom között ülnöm mégis, az otthonomban, Nap süt, odaát tál csönög, mert csak a ház fele van romban. De én ezt választom, a félig nyílt falu-tetejű szobát.

A kerti hármas sír se rémít, én ástam nektek, katonák.

Osszedobált székek és képek, földre hányt könyvek, bútorok — Le-letörlöm a törmeléket egy hű asztalról, így írok, ládán ülve itt írok és itt olvasok, innen hallgatom a madarak csevetelésit s kislányomét az udvaron.

Elképzelem (s ez a valóság), egy ország rom-csúcsán ülök.

De enged már a szomorúság —A keservek, bajok, dühök föl-fölmordulnak tajték-túrva. — Ülök a tenger múlt felett, s énekelni szeretnék újra, mint a madarak s gyerekek!

— 73 —