Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2-3. szám
Buda a védővár, Pest a vásárváros és la kettő együtt hídváros és forgalmi központ. Ezek a tényezők Buda-Pestet mindig politikai és gazdasági központtá tették. De nem egyszersmind várossá. 1841-ben Budának 39 ezer, Pestnek 68 ezer lakosa volt csak, — tehát együtt épp hogy meghaladta a százezret. Egy évszázaddal később másfélmilliós város. Millión felüli város tőle 220 km-re nyugatra Bécs, 620 km-re keletre Bukarest. Budapesten kívül a kárpátmedencei többi városok a százezret is nyögve érték csak el. Ennek oka abban lelhető, hogy a Kárpátmedence oly természetes földrajzi egység, amelynek középpontjában a földművelés, körülötte a bányászat és erdőgazdálkodás helyezkedett el. A gazdasági javak kicserélődése tehát radiális irányban fejlődött és a vásáröv városai előnyben voltak a többivel szemben. De a magyar városfejlődés a 19. és 20. századok történelmének része. Akkorra a technika a közlekedést oly fokra emelte, hogy távolságok a szállítás szempontjából már nem alkottak akadályt. S így a Kárpátmedencének elegendő egy nagyváros, egy központ, amely mindenhonnan könnyen elérhető. Ameddig Bécs ereje ért, addig nem kelt életre más nagyváros. Budapesthez az Alföld északi peremhegysége és a Duna széles árterülete 120 foknyi sugarakban terelte az utakat. Ez volt nagyvárosi fejlődésének alappillére. Vonzóereje az Erdélyi havasokig és az Aldunáig hatott, de meszsze felnyúlt a Kárpátok északi részébe is. 1867. óta az újraéledő magyar nemzet közigazgatási központjává is vált Budapest. Ekkor már állott a Lánchíd, amely meggyorsította a forgalmat és az átkelést, de meggyorsította a két Duna-oldal vasúti pályaudvarainak árúkicserélődését is. Itt, a hídváros két dunaparti oldalán, központosúlt a magyar ipar először. Innen ágaztak ki sugarasan az utak és vasutak az ország kárpátmedencei tájaira. Itt székelt a kormány és itt központosúlt a kereskedelem, a pénzforgalom és a híreket közvetítő élet. Nem csoda, hiszen a politikai centralizáció és a gazdasági autárkia eszméi szorosan fonódtak össze a nemzeti egység gondolatával. A 19. század végén és a 20. század elején a kolonizációs eszme és az árúcsere-haszon fogalma milliós világvárosokat kapcsolt össze, mint útazási gócpontokat. De nemcsak a politikai játék, vagy a kereskedelmi haszon hozta össze a nagyvárosokban az európai nemzetek egyéneit. Budapest mást is tudott nyújtani: fürdőhely volt, és ennek jelentőségét sokszor alábecsülik. Az 1920-as országfeldarabolás sem változtatott lényegesen Budapest helyzetén, legalább is nem csökkentette jelentőségét. Az elveszett iparok helyett itt központosúlt az új modern ipar. Itt gyűltek össze az elszakított területek menekülői, lángra lobbantva a revíziós politikát, szaporítva a város népességének számát és szellemi aktivitását. Érdekeikkel és vágyaikkal átnyúltak a tőzsgyökeres pesti közönséggel karöltve, az új határokon. Budapest felé nézett az elszakított magyarság, keresett menedéket és támogatást az utódállamok nemzeti kilengéseivel és gyűlöletével szemben. Ekkor vált csak igazán Budapest az európai politika egyik gócpontjává. Csak figyeljünk vissza az újságokra és rádióra a két világháború közt: “Londonból jelentik”, “Berlinből jelentik”, “Ankarából jelentik”, “Buda-ÚJ MAGYAR ÚT — 64
