Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-09-01 / 9-10. szám
Ifj. KIBÉDI VARGA SÁNDOR Költőink és a nagyvilág E sorok írója külföldi, főleg a francia költészet tanulmányozása után fedezte fel az újabb magyar költészetet. Gondolatai tehát nem magyar talajon érlelődtek és, a világosság és objektívabb kritika kedvéért, a felvetett kérdéseket, amennyire ez egyáltalán lehetséges, a külföldi szemével igyekezett átvizsgálni. — Teljességre, végérvényes ítélkezésre ezek a rövid jegyzetek természetesen nem tarthatnak számot; más, avatottabb toll dolga lesz az. Csupán hipotézisekről, kérdőjelekről van szó, s nagyon örülnénk, ha egy olvasó kritikája jobb választ adna rájuk, mint aminőt mi fejtettünk ki. Minap igy fordult hozzám egy amerikai, amikor megtudta, hogy magyar vagyok: “You have good soccer players and good poets, don’t you?” Ez a megjegyzés nagyjából megfelel a valóságnak, mégis ritka egy külföldi ajakán. Jóllehet már évek óta tudomást vesz a világ a magyar labdarúgás és általában a magyar sport kimagasló teljesítményeiről, költészetünkről vajmi keveset, sőt mondhatjuk, semmit sem tud. Ugyanakkor mi magyarok meg vagyunk győződve arról, hogy költészetünk is megállja a helyét a nemzetek porondján. (Ezt valószínűleg kevesebb joggal mondhatnánk irodalmunk egyéb alkotásairól — a regényről, hogy a drámáról ne is beszéljünk — de nyugodtan állíthatjuk költészetünkről.) Tény az, hogy Berzsenyi és Csokonai, tehát több, mint 150 év óta, nagy és gazdag a magyar nyelven író igazi költők sora és bízvást felveheti a versenyt a legnagyobb népek költőivel. Magától értetődő, hogy egy labdarúgó híre gyorsabban járja be a világot, mint egy költőé. Puskás és Fausto Coppi hamarabb és szélesebb körben tesznek szert hírnévre, mint Trakl vagy József Attila. A költő babérját nem lehet összehasonlítani a sportember diadalával; más vonalon mozognak, más célra törnek. Egyébként sem szándékozom hasonlítgatni. Alig akadhat meddőbb vállalkozás, mint annak bizonygatása, hogy Shakespeare nagyobb volt Goethénél, Baudelaire Rilkénél. Éppúgy nem lehet célunk költészetünkkel propagandát űzni, Aranyból, Adyból kiviteli cikket csinálni. Ennek ellenére igen hasznos lehet felvetni a kérdést, hogy miért ismeri a világ olyan kevéssé nagy költőinket; mert irodalmunk ilyen szempontból való átvizsgálása, esetleg belső fogyatékosságokat is felderíthet. Az első és legszembeszökőbb ok a nyelvi nehézség. A külföld csak fordítások útján tud megismerkedni költőinkkel. Sok riyelvre lefordították Petőfit, gyakran fordíttották már Adyt, újabban József Attila 1 is 1. Példának felhozzuk Koestler cikkét (“Attila, the Poet” — Encounter, May 1954), amely később franciául is megjelent a “Preuvevs” c. folyóiratban, továbbá a “Lettres Nouvelles” 1954. októberi számában megjelent fordításokat. — 370 —
