Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6-8. szám
ÚJ MAGYAR ÚT minősítik. M. A. Alpatov: (98; A reakciós történetírás a háborús gyújtogatok szolgálatában (1951) című könyvében a nyugati történetírókat Goebbelshez hasonlítja. Ezt a motívumot fejleszti tovább Lukács György (Az ész trónfosztása Akadémiai Kiadó. Budapest, 1954, 696 1.) a tőle megszokott irracionális kritikával: “Vezető képviselői azonban nem akarják elismerni ezt a Hitlerben kulmináló mozgalommal való összefüggésüket, állítólag dicsőbb ősöket keresnek és találnak. Ahogyan Truman vagy Eisenhower nem mint Hitler utódai, hanem mint Washington és Lincoln életművének folytatói akarnak a nyilvánosság előtt szerepelni” (626. old.). A nyugati demokráciának a hitlerizmussal való egynekvevésére a példákat tetszés szerint szaporíthatnók. Nyugat-ellenességük nemcsak a jelent, de az amerikai fejlődés központi élményét, a lincolni polgárháborús korszakot is pellengére állítja. Legtovább a kommunista cseh történetírás jutott, amely a marxistákra annyira jellemző merevséggel vallja: <99! “A déli államok saját gazdasági és társadalmi rendszerük megőrzéséért fogtak fegyvert, amelynek alapjait már aláásta a gyorsan fejlődő kapitalizmus. Az iparosodott Észak pedig azon célból szűntette meg a rabszolgaságot, hogy ezáltal olcsó munkaerőhöz jusson”. Ugyanígy Szemléli az eseményeket Bolgár Elek,(100) aki az amerikai életforma bírálatában mechanikusan Észak és Dél ellentéteivel érvel, s már a korai fejlődésben a fasizmustól káprázik a szeme, akárcsak Eörsi Gyuláé Az amerikai igazságszolgáltatás (Jogi és Államigazgatási Könyv- és Folyóiratkiadó. Budapest, 1953) című munkájában. A Nyugat-ellenességgel szükségképpen együttjár az egyháznak, sőt magának a vallásos hitnek a megtámadása és kigúnyolása. Ebben a tekintetben a hazai irodalom az élre tört. Úttörő munkát az 1945. előtti évekből jólismert Léderer Emma (98 99 100 I01) végez: “A tatárjárás tanulsága: a nyugati hatalmasságok, élükön a pápával, a 13. században is elárulták a függetlenségéért élet-halál harcot vívó magyar népet. IV. Bélának, egyik legnagyobb Árpád-kori királyunknak érdeme, hogy a szomszédos Oroszországtól, annak tatárokkal szembenálló fejedelmétől kért és kapott segítséget és ezzel megmentette az országot a tatár járomtól.” Tíz év történetirodalmi terméséből gyűjtöttük csűrbe a tudományos (98) M. A. Alpatov: Reaktsionnaia istoriografia na sluzhbe podzhigatelei voiny. Gospolitizdat, 1951. (99) Vladivoj Pulec: Odborové hnutí ve Spojenych státech americkych. Praha, 1954, 234. old. (100) A kapitalizmus fejlődésének alapvető kérdései az Egyesült Államokban a szovjet történeti irodalom fényénél. A MTA Társadalmi-Történeti Tudományok Osztályának Közleményei. 4. évf. 1-2. sz. 1954. (101) A tatárok betörése Magyarországra és pápai szövetségeseik. MDP Központi Előadói Iroda Előadásai 19. Szikra. Budapest, 1952, 39. old. A budapesti kongresszus (1953) óta két fontos munka jelent meg, melyekben a Nyugat-ellenesség karöltve jelentkezik az egyházak kritikájával, Balázs Béla: A klerikális reakció szerepe a Horthy-fasizmus uralomraj utásában és konszolidálásában. Szikra. Budapest, 1954, 71 old.; Orbán Sándor: A szovjetellenes háború klerikális támogatói. Magyar Történelmi Társulat. Művelt Nép Könyvkiadó. Budapest, 1954, 107 old. — 324 —
