Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6-8. szám
ÚJ MAGYAR ÚT bajra orvosságot adni. De mások sem, minden goebbelsi fifika, vagy kominformi demagógia ellenére. Az “erős kéz” hívei megvetik a demokratikus energia vesztegetést arra, hogy Pityi Palkók szavazatait számolják vagy bugaci jópásztorok véleményét hallgassák az ország sorsdöntő ügyeiben. Az “erős kéz” társadalma eredményesebbnek, energikusabbnak tűnik fel külső szemlélő előtt és nem kétséges, hogy az SS-csapatok vagy az NKVD hadosztályai impozáns ütőerőt képviselnek.. De úgy látszik mégis, hogy a demokratikus társadalmi élet a tömegek óriási része vágyainak sokkal inkább megfelel, mint minden ütőképesség a velejáró szibériai kényszermunkával. E mellett a szabad társadalomban a demokratikus pepecselést bőven ellensúlyozza a termékeny erőknek szabad kifejlődési lehetősége, felhasználása és az a tény, hogy az ellenzék bírálata kényszerítheti az uralkodó csoportot, hogy tartózkodjék fatális hibák elkövetésétől (lásd Mussolini kiebrudalását 1943. júliusában és ezzel szemben a hitleri “bis zum bittern Ende”-t a német városok romjai alatt). 12. A demokratikus társadalmi rendszer a fentebb vázolt indirekt formában is megkívánja, hogy a társadalom tagjai a problémák elbírálásához szükséges műveltséggel, intelligenciával, jellemmel rendelkezzenek, hogy akarják és keressék a legjobb tudásuk és képességük szerint a demokratikus elvek valóra váltását. Világos, hogy műveltségi és jellembeli különbségek nagy mértékben megmagyarázzák a dél- és északamerikai demokratikus valóságok között fennálló eltéréseket. Ha nem készülünk fel az állampolgári feladatokra, akkor eleve lemondtunk arról, hogy megteremtsük az óhajtott demokratikus társadalmi rendet és teremni fognak gombamódra álpróféták, hogy a “Blut und Boden” vagy a sztálini munkásparadicsom demagógiájával a “népi demokrácia” szomorú bonapartista karikatúrájává süllyesszék az emberi társadalmat, ahol az argumentum nem a képesség és a feddhetetlen jellem, hanem a kényszermunka vagy a tarkónlövés. Legyen szabad ide befejezésül a nagy magyar író, Szabó Dezső szavait idézem, aki oly sok igazságot hagyott írásaiban a mi nemzedékünk okulására (A holnap nacionálizmusa, Az egész látóhatár, 67-68. o.): “Nem lát a mai történelmi válság folyamatainak mély indulásaiba az — s ilyenek különösen a diktatúra bigottjai között vannak — aki a mai történelmi vajúdásban a francia Forradalom csődjéről, a demokrácia végéről beszél. A demokrácia az embertörténet, a történelmi közösségek természetes belső gravitációja, s amíg lesz emberi együttélés, lesz demokrácia. Ellenkezőleg: a mai válság mélyén a francia Forradalom egy új, teljesebb érvényesülése, a demokrácia megújhodása, új, teljesebb értelemre valósuló formája vajúdik gátjainak, meghamisításainak, elsikkasztási lehetőségeinek megsemmisítésével.” — 274 —
