Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-06-01 / 6-8. szám

CS. SZABÓ LÁSZLÓ

Az utolsó fejezet

(Vörösmarty öregsége)

Vörösmarty huszonöt éves volt, amikor a halálvágyak sötét tündérvölgyéből s a villi-táncok tisztásáról kitalált honfitársai közé. A középkori magyar krónikákból hősi mitológiát kovácsolt vértezetül a modern életre fegyverkező magyaroknak; méltósággal zengő lírájában az épülő Lánchíd diadalívei tükröződnek. Budapest a múlt század harmincas éveiben átváltozott igazi fővárossá, szellemi központtá s Vörösmarty két harcias jóbarátjával nekilátott a demokratikus kritikai irodalomszervezésnek, amely az Akadémián s két tekintélyes folyóiratban végleg fölszámolta szétszórt vidéki irodalmunk hagyatékát: a pártfogókra szoruló jámbor műkedvelést. Része volt a nemzeti színjátszás megteremtésében; egyik költőtársával tovább vitte a lecsendesülő nyelvújítást a közösen írt nyelvkönyvekben. Szíve gyökeréig átjárta a század civilizációs eszméje itthon és külföldön: Széchenyi napi tizenhat-tizennyolc órás izgulása, hogy európai kertté változtassa át a magyar pusztát s a Saint-Simonisták vasútépítő misztikája, amely acélsínekkel egy akollá akarta összepántolni a világot, technokrata Főpásztorok kormánypálcája alatt.

De e negyvenes években lassan elkomorul a költő látóhatára; a fiatalkori villások bokrai robbannak ismét a gyülekező felhőkön. Csakhogy ezúttal sokkal félelmesebb dörrenésekkel, sokkal fullasztóbb levegőben. Végítélet előszelét érzi az ember, nem tavaszi viharét. Vörösmarty az éj gyermekének született, mint a többi nagy romantikus. Nem magától lett a nagy ébredés s a közös remények költője: a lelkiismeret tette azzá. Műve a legcsodálatosabb magyar szóvarázslat, de egyúttal erkölcsi diadal is visszafojtott búskomor hajlamán. A kivívott egyensúly azonban ingadozni kezdett az őszülő hajszálakkal.

Kihűlő szívén új vihar szántott végig: az érett férfi beleszeretett egy fiatal lányba. Minthogy a korabeli magyarok éppen olyan szemérmesek, sőt titkolódzók voltak férfi és nő dolgáról, mint Viktória királynő angol alattvalói, nagyon kevés emlék maradt meg a költő vívódásairól. Lírájára vagyunk utalva, mert magántermészetű írásait egy baráti kéz túlzott tapintattal megsemmisítette. Úgy látszik, hogy a kötelesség, amely a megsebzett ifjú szerelmest annakidején átszólította a halálvágyból honfitársai küzdő sorába, Széchenyi oldalára, most az ünnepelt férfi ellen fordult s lemondásra ösztökélte. Vörösmarty azt hitte, hogy ismét magába kell fojtania szíve gyermekét, a szerelmet. A gyilkos áldozat, amelyet fiatalságában a rendi társadalom parancsolt rá, most az öregedés tiltó parancsaként meredt eléje. Annál is inkább, mert szerelme, aki a többi lányhoz hasonlóan a költő valamelyik megelevenedő ifjú hőséről: bús Csabáról, hős Csongorról ábrándozott választandó jegyeséül, először visszahökkent a megtisztelő szenvedélytől. Szerencsére a dráma idillben olvadt

— 254