Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-06-01 / 6-8. szám
mert ő, talán egész életében nem csinált egyetlen egyet sem. De ezeket az idegen gyártmányokat szerette elmondani is. És, amikor elmondta, mindig megmeredt egy kicsit az arca, körülnézett, mintha ezt kérdezné: ... mi az, mi az, hát mért nem nevettek? De mivel ő mindig előzékeny, udvarias ember volt — pompásan elkacagta magát. A közönsége helyett is. TÁRSASÁGBAN, a melléje kiosztott hölgyikének — természetesen Shakespeare-el vagy Gautier-vel kezdve a szót — körülbelül így udvarolt: — Kedves Giziké, én most Marcus Antonius szeretnék lenni . . . — Miért, miért? — Mert maga olyan szép, mint Cleopatra. AUTÓT IS vett már Reményi, amikor . . . vett. Autót hajtani azonban sohasem tanult meg. Kedves jó felesége és munkatársa ült a kormány mellé. ELŐADÁSAI során Akronban is sokszor járt és — hála Istennek — jár is. Egyízben nem mehettem el meghallgatni. Betegeskedtem. Megkérdeztem tehát valakit, aki ott volt az előadásán és másnap engem meglátogatott, hogy: mi volt, hogy volt? Hogyan beszélt Reményi? — Gyönyörűen. — És miket mondott? — Ilyenféléket — válaszolt a látogatóm. — “A magyar kultúrát ébrentartó és propagáló elvi felelősségünk kellő átérzésével kell ragaszkodnunk ahhoz, hogy literatúránk reprezentatív képviselőit amerikai környezetünkkel is megismertessük.” EGY ÉJJEL — este nálunk járt Reményi! — azon töprengtem el, hogy vájjon mikről és kikről szokott Reményi álmodni, ha álmodik? És töprengéseimre, ilyen bizarr választ adott . . . az álmom: Álomkutató Bizottságot szerveztem, Borshy K. Györggyel, Vasváry Ödönnel és az Új Magyar Út reporterével az élen. Radárt állítottunk fel a házikóm tetején és elindítottuk a forgóját. Klip-klip, azonnal jelentkezett az első jelenés: Kosztolányi ránknyitotta a hálószobája ajtaját. Láttuk, hogy legalább annyi náció lobogója leng fölötte, mint a UN elnöke fölött, de kettő — a háromszínű és a csillagsávos — vele “pihent”, a párnáin. Most már “sonárt” is tettünk a radárra, hogy ne csak lássuk, de halljuk is az álmodásait. És klip-klip . . . egy foxterrier szökött be kedvesen az ajtón, utána nemsokára egy robin. Aztán jött egy milliárdos gentleman, egy baseball sztár, egy politikus TARNÓCY: Reményi, ahogy én ismertem — 229 —
