Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-04-01 / 4-5. szám

ÚJ MAGYAR ÚT

Délután míg Ikvayék lakása felé közeledik, a tanár az ablakból nézi. A függöny mögött áll s mikor a fiú a kerti úton, árvácskák és ütköző gyöngyvirágok között az ablak elé ér, egy pillanatra közvetlen közelből látja az arcát, anélkül, hogy Géza tudna erről. Felismeri a kifejezést, az elcsigázott idegek koravén álarcát. Éjszakázik a gyerek, — gondolja — és iszik. Nyilvánvaló, hogy iszik.

Egyszerre menekülni szeretne a találkozás elől. Egy perccel előbb még elég erősnek érezte magát ahhoz,, hogy segítsen a fún. De ezzel a problémával, amit saját maga végighurcolt egész életén, nem képes felvenni a harcot.

— Gyújts rá, — nyújtja a fiú felé a tárcát, mikor szemben ülnek az íróasztalnál. Géza félszegen nyúl a cigaretta felé. Mozdulataiból hiányzik régi természetes simasága. Ikvay arra gondol, milyen hatás torzíthatta el a fiú veleszületett símulékony modorát? Mintha szégyelné saját egyéniségét, durva szokásokat, cinikus arckifejezést vesz fel. A tanár azokra a délutánokra gondol, mikor Géza első Írásait hozta neki megmutatni. Soha nem tudott másként ránézni, csak úgy, hogy önmagát látta benne. S már régen szívszorongva figyeli, hogy verődik a Géza sorsa ugyanarra az útra, mint az övé.

— írtál valamit mostanában,

Elhúzza a száját: — Már régen semmit.

— Miért?

— Nem tudom. Eszembe se jut.

— Valami bajod van Géza? Nem azért hívtalak ide, hogy prédikáljak neked. De ha valami bánt, elmondhatnád.

— Nem bánt semmi, — felelli — nincs semmi bajom. — A fődre néz, de Ikvay érzi szemében az ellenséges tekintetet. — Azt hittem, talán segíthetek, — mondja csendesen. A szőnyeget nézik mind a ketten.

— Kérdezek valamit, Géza. Ha nem akarsz, ne felelj semmit. Mi van az osztályotokkal? Történt valami köztetek?

— Nem tudom.

— Nem vetted észrer, hogy valami nincs rendben? Hogy nincs nyugalom és egység?

— De igen.

—• És mit gondolsz, miért van ez?

— Nem tudom, tanár úr.

— Géza, nem érzed, miért kérdezem? Azt hiszed faggatni akarlak? Nyomozni? Árulkodásra kényszeríteni? Azt hiszed?

Többet nem szól. Hátradől a székben és kinéz az ablakon. A fák vékony ágai között kékeslila felhő húzódik lassan felfelé. Géza száját rágja és így érzi, lángralobb&n körülötte a csend. Végre megszólal: — Nem tudom, mi van a fiúkkal. Nekem nem mondanak semmit. Egymásnak se mondanak semmit. Csoportok vannak és elzárkóznak, titkolóznak, ellenségesen nézik a többit. Délutánonkint össze szoktak jönni, de én nem tudom, hol.

— Andrással még jó barátságban vagytok?

Géza elfordítja a fejét. — Nem, — feleli.

— 198