Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4-5. szám
ÚJ MAGYAR ÚT világháború között Erdélyben. S ha otthoni szeretteink sok szenvedésére is gondolunk, vájjon megtörténhetik-e, hogy valamikor is hűtlenekké legyünk ehhez a drága örökséghez? Mi, akik szabad országban szabadon élhetünk és nevelhetjük gyermekeinket, és sokkal szerencsésebb külső körülmények között élünk, mint ők, saját belső békénk és jó lelkiismeretünk miatt sem tehetjük meg, hogy bele ne oltsuk gyermekeink leikébe a magyarság szeretetét. Szerethetünk-e valamit, amit nem ismerünk? Természetesen nem. S hogyan ismertethetjük meg a magyar nyelvet, történelmet, földrajzot, zenét és népművészetet azokkal a kis emberkékkel, akik vagy olyan fiatalon hagyták el hazájukat, hogy alig emlékeznek valamire, vagy nem is otthon születtek? Nehéznek látszó, s mégis nagyon könnyű kérdés. A nyitja mindössze annyi, hogy bennünk szülőkben mennyi a magyarság-élmény? Vagy hogy mennyire ismerjük népünk múltját, irodalmát, zenéjét, művészetét? Mert aki ismeri, az csak büszke lehet rá, s annak a gyermekei is büszkék lesznek arra, hogy magyarok. Lássuk a különböző területeket: magyar népmese. A gyermek lelkivilágához legelőször a mesén keresztül lehet hozzáférni. A gyermek hálásabb a meséért, mint a legdrágább játékszerért. S mégis milyen szomorú, hogy rohanó világunkban könnyebb a drága játékszert (esetleg televíziót) megvenni gyermekeink szórakoztatására, mint esténként magunk köré ültetni őket a kandalló mellett s mesélni nekik. Milyen szomjas pedig a lelkűk, s mennyire isszák a szavakat! Sohasem lehetne vége a mesének, ha rájuk hagynánk. Ebben a fogékony korban, a gyermek első három évében, melyről egy híres nevelő azt mondta, hogy jobban befolyásolja a gyermek életét, mint az összes többi évek minden figyelme és nevelése, milyen nagyszerű lehetőség nyílik arra, hogy “meséljünk” az otthoni életről, tájakról, szokásokról. Mennyire meglopja gyermekét az a szülő, aki elmulasztja az első évek lehetőségeit! Ma már nagyon könnyen hozzá lehet jutni magyar népmese-gyűjteményekhez. A magyar népmese-irodalom csodálatos, gazdag, színes és izgalmas tündérország. Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl... mennyi minden volt! Égig érő fa, hétfejű sárkány, János vitéz és Iluska, Erős János és Eszem-iszom Jancsi, girhes-görhes csikóból lett táltos paripa.— Megvan-e a magyar anyákban a régi nagyanyók mesemondó kedve? Mert ha igen, akkor az idegenben felnőtt kis magyar gyermekek képzeletvilága éppen olyan magyar lehet, mint azoké, akik otthon nőnek fel. Ha nincs meg, akkor a gyermek képzeletvilágát az angolszász vagy más mesevilág alakjai népesítik be, melyek ellen természetesen semmi más kifogásunk nem lehet, mint hogy nem magyarok. A televízió komolyan meg is fertőzheti a gyermeki lelket. Hát a nagy írók versei kis gyermekekről, vagy kis gyermekekhez? Van-e olyan gyermek a világon, aki ne szeretné, ha egy felnőtt a térdére ülteti és elmondja neki Petőfi: Arany Lacinak című versét? Móricz Zsigmond: A török és a tehenek, Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom, Arany János: A gyermek és a szivárvány, Petőfi Sándor: Csokonai, — 186 —
