Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4-5. szám
VILÁGFÓRUM: A hideg háború újabb fejleményei Bulganinék Kanossza-járása Az év legnagyobb politikai meglepetése az a bejelentés volt, hogy Bulganin szovjet miniszterelnök és Kruscsev, a szovjet kommunista párt főtitkára május végén Belgrádba mennek. E sorok Írásakor még nem tudni, hogy mi vezette a Kreml vezetőit erre a lépésre, csupán találgatások folynak. Valószínű, hogy Moszkva, az osztrák eset mintájára, Jugoszláviát is semlegesíteni akarja. Figyelemre méltó az a körülmény, hogy Molotov nem megy Belgrádba. Ebből arra lehet következtetni, hogy a szovjet külügyminiszter napjai meg vannak számlálva. És Bulganinék belgrádi látogatásának a híre végtelenül kellemetlenül érhette Rákosit is, hiszen 1948.ban ő volt az, aki a Kominform híres ülésén Tito kiközösítését hivatalosan javasolta. Moszkva pálfordulása a Tito-kérdésben sok megfigyelőt arra a feltevésre késztetett, hogy a Szovjetúnió talán mégis békét akar. Ezt szuggerálta Churchill is egyik választási beszédében, amikor arra utalt, hogy az elmúlt két év alatt Moszkvában új emberek kerültek hatalomra, akik teljesen új irányt adva a Szovjetúnió külpolitikájának, lehetővé teszik a békés együttélést. Figyelemben kell azonban tartanunk azt, hogy a 80. évét betöltött Churchillnek az utóbbi időben mindig kedvenc témája volt a szovjettel való békés együttélés. Négyhatalmi konferencia Churchillnek egy másik régi vágya van most a beteljesülés útján, a négyhatalmi konferencia. Eisenhower elnök, Eden miniszterelnök, Bulganin és az akkori francia kormányfő valószínűleg július közepe és augusztus vége között találkoznak. Az eddig nyilvánosságra hozott tervek Szerint a négy kormányfő nem fog konkrét problémákról tárgyalni, hanem csupán a nemzetközi feszültség enyhítését célzó módszereket akarnak keresni. A konferencián valószínűleg felmerül Németország egyesítésének a kérdése is. Hír szerint Moszkva hajlandó beleegyezni a nyugati és keleti zónák egyesítésébe, de ezért nagy árat követel: Nyugatnémetország kilépését a NATO-ból és az egyesített Németország kényszerű semlegesítését. Az utóbbi nyilvánvalóan a szabad világ és a németek egymás ellen történő kijátszását célozza. És ha sikerülne, jól beleillenék a marxizmus elavulóban levő tanításába, hogy a kapitalista országok tartós szövetségre nem képesek és előbb-utóbb egymás ellen fognak törni. Ezáltal a világ meghódítása csak az idő kérdése maradna. A politikai helyzet reménytkeltő látszata tehát igen félrevezető. Igazi jelentősége csak a marx-lenin-sztalinizmus tanának a fényében világosodik meg. Ez pedig aízt jelenti, hogy a szovjet magatartását továbbra is a kommunista alaptörvények mai értelmezése és azok gyakorlati alkalmazása diktálja. Ha a Kreml továbbra is rendíthetetlenül bízik ezekben a tanokban, akkor az új fejlemények csupán csalétek szerepét játszák. Ha azonban az elméletet a megváltozott helyzet és körülmények figyelembe vételével módosítják, akkor talán van némi remény arra, hogy a mostani események a nemzetközi helyzet megjavulására fognak vezetni. — 183 —
