Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4-5. szám
CSEH TIBOR Magyar ifjúság Brazíliában Magyarok voltak Magyarország nélkül, Magyarok vannak Magyarország nélkül, Magyarok lesznek Magyarország nélkül. Mert az országnál mélyebb a magyarság, Mert test az ország és lélek a nép...” (Reményik: Mi a magyar?) Ahogy múlnak az évek s peregnek az emigráció fájáról a levelek, úgy lesz egyre kevésbbé egyszerű a kép, ami akkor tárul elénk, ha a világban szétszórt magyar fiatalság életét vizsgáljuk. Az a magyar gyermek és ifjú, aki öt-hat évvel ezelőtt egy ausztriai, vagy bajorországi cserkésztáboron megjelent, feloldódott abban a közösségben, amit magyar DP ifjúságnak neveztünk akkor. Ebben a keretben úgyszólván eltűnt az a máz, amivel az Európa valamelyik sarkában eldugott menekült tábor környezete s a kényszerből befogadó nép kultúrája vonta be a fiatal magyar lelkét. A kivándorlások megkezdése után a szétszóródás egyelőre csak kontinentális, illetve régionális elkülönülés jegyeit viselte. Ebben az időszakban a fiatalok levelei kivétel nélkül mérhetetlen honvágyról tesznek tanúságot. Honvágy az elhagyatott kis osztrák falu, francia major, vagy még az Alpok tövében meghúzódó DP-tábor után is. A lélek természetes reakciója az Amerikával, vagy Ausztráliával való találkozás megrázkódtatására. S ez a honvágy a fiatalok legnagyobb részénél nem jutott el a magyar rónára, hanem elakadt egy alpesi vadvirágos rétnél, ahová egy szép kirándulás, vagy különösen kedves tábor emléke fűzte, mert a kora gyermekévek otthoni élményei nem szívódhattak be elég mélyen a zsenge lélekbe. A befogadó országban az első évek a kíméletlen életharc keserves jegyében zajlottak. Brazíliában ehhez még hozzájárultak a klimatikus nehézségek. Rióban a tikkasztóan, éjszaka sem kíméletes, forró nyár, Sao Pauloban a szervezetet megviselő és szeszélyes hőmérséklethullámzások. De míg az idősebbeknél az otthoni karrier és életszínvonal emléke ott kísértett a hónaposszobák minden zugában, a fiataloknál elmaradt ez a tehertétel s ahogy fokozatosan megbarátkoztak az új környezettel, kitárult előttük a jövő körvonala. Az ő helyzetük sem volt könnyű. Tekintélyes részük pályájuk kezdetén, félbeszakadt, sok esetben örökre abbamaradt iskolai tanulmányok után, könnyen belső megrázkódtatások áldozatául eshettek volna, hogy sajnálatraméltó lelki rokkantjaivá váljanak a népek nagy viharának, szánalmas félfigurák, akiket szüleik hajdani társadalmi helyzete, az otthon légköre olyan hivatásokra predesztinált, amelyeket immár soha megvalósítani nem tudnak. — 176 —
