Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-04-01 / 4-5. szám
és amiről nem tudnak, az hogyan érdekelhetné őket és ugyan miért érdekelné őket? A Szövetségen keresztül állítsunk be a magyar jövő szolgálatára nevelő és tanító rádió- és televízió-órákat olyan műsorral, hogy abban felnőtt és gyerek egyaránt örömöt találjon. A csoportokon belül szervezzünk magyar iskolákat jó tanítókkal és jó tankönyvekkel, a gyermekek tanításával kapcsolatban a saját, nehezen szerzett tanítói tapasztalataimból szűröm le a következőket. A tankönyvek írói és a tanítók feltétlenül ismerjék az amerikai magyar gyermek szellemi világát. A tankönyvekbe és tanításunkba csak olyan fogalmakat hozzunk be, legalább kezdetben, amelyek az ö életkörülményeikben előttük ismeretesek és ne terheljük őket olyan fogalmak magyar neveivel, amelyekkel talán soha sem találkozhatnak. Soha ne beszéljünk előttük szegény, megcsonkított, összetört Magyarországról. A gyermek a kicsinyt, a gyengét, a szegényt, a nyomorékot nem szereti. Hazánkról, fajtánkról annyi szépet, jót és nagyot taníthatunk, népművészszetünk, dalaink, zenénk gazdagságából olyan sokat mutathatunk nekik, hogy ezeken keresztül felébreszthetjük büszkeségüket és megszerettethetjük velük a saját fajtájukat. A csoportok életét színessé és változatossá tehetjük még énekkarok tanításával, a magyar dal, zene egyéni, vagy együttes művelésével, látványos magyar színdarabok bemutatásával. Ma már szinte feledésbe ment, hogy nem is olyan régen egy-egy műkedvelő előadás milyen nagyszerű eszköze volt a magyar nyelv tanításának. Én a János Vitéznek több, mint száz gyermekkel való előadásával, illetve annak kilenc hónapig tartó betanításával többet használtam a magyar nyelvtanításnak, mint egy féltucat nyári iskolával. Ismertessük meg a különböző csoportokat egymással; a közelebb levőket évenként való közös magyar napok rendezésével, a távolabb levőket ritkább időközökben egy-egy országos táborozással. Talán azt is elérhetjük még, hogy lesz egy, vagy több magyar nevelőintézetünk, ahol a közelben minden korú gyermek megtalálja a megfelelő angol iskolát, fel egészen az egyetemig, az intézeten belül pedig magyar nevelésben részesül. Sokan mondták már nekem, hogy álmodozás ilyenek felett töprengeni. Igazuk van, álmodozás, de vájjon nem néhány szegény magyar álmodozásából születtek meg s fejlődtek sok milliós vállalatokká nagy egyesületeink, vagy épültek fel szép templomaink? Álmodozók voltak bizony ők, hiszen nem volt semmijük csupán hitük és akaratuk. Aid amerikai magyarság soha ilyen általános jómódban nem élt, mint ma; anyagi erőnk tehát van, talán a hitünk és akaratunk elveszett volna? Boldogult Nagy Sándor, református lelkész 1952-ben, éppen akkor érkezett Amerikába, mikor a Református Egyesület nagygyűlését tartotta a pennsylvániai Ligonierban. Ott üdvözölte először az amerikai magyarságot a Református Egyesület képviselőin keresztül. Többek között ezeket mondotta: “A rabságban szenvedő és a világ minden részébe szétszórt magyarok milliói reátok néznek, bennetek van minden reménységük”. Igen! Sok millió magyarnak mi bennünk van minden reménysége. Milyen nagy kiváltság ez, hogy minket, a legjobb sorsban élő, legnagyobb szabadságot BÖTYKÖS: A magyar jövendő nevelése Amerikában — 169 —
