Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)

1955-04-01 / 4-5. szám

M É R L A K Y LÁSZLÓ

A szabad magyar ifjúság útja

3

A magyar ifjúság s egyáltalán az ifjúság szerepéről, a múltban és jelenben egyaránt, sok szó hangzott el. A felfogások különbözhettek s a szereposztók változhattak, de egyben egyetértett mindenki: az ifjúság kezében volt, van és lesz mindig a jövő kúlcsa. Ma már ez az igazság közhelynek számít, de ez mit sem von le jelentőségéből.

A szabad földön, elsősorban az Egyesült Államokban élő magyar ifjúság kúlcs-szerepe ma különösen nyilvánvaló. Mielőtt azonban részletesebben taglalnék ezt a témát, célszerű meghatározni, mit értünk “magyar” és “amerikai magyar ifjúság” alatt. Azt, hogy mi a magyar, sokan meghatározták és mindenki a saját céljainak legmegfelelőbb definíciót fogadja el. Teleki Pál a Magyarok Második Világkongresszusa 1938. augusztus 16.-án tartott megnyitó ünnepségén mondott beszédében ezt így határozta meg:

“Mi az, hogy magyar? Magyar minden, amit mi, apáink és őseink egyaránt magyarnak éreztünk, magyarnak tudunk. Magyar minden, amire mint magyarok emlékszünk, magyar minden, amiért és ami által egymáshoz kapcsolódunk, egymásért érzünk, egymást testvérünknek valljuk.”

Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok egyik nagy elnöke pedig a bevándorlók hűségéről szólva kijelentette, hogy az az ember, aki nem becsüli és szereti az édesanyját, nem becsüli és szereti a feleségét sem. Roosevelt hasonlatában az édesanya az óhazát, a feleség pedig az új hazát jelképezte. Más szóval, nem lehet jó amerikai (vagy kanadai, vagy ausztrál, vagy brazil, stb.) áz, aki teljes mértékben feladja magyar kultúráját, hagyományait és érzelmileg is elszakad apái népétől. Az amerikai állampolgári eskü lététékor az új polgár megfogadja, hogy felad minden kötelezettséget és hűséget, amellyel azelőtt idegen kormányoknak tartozott. Az is benne van ebben az esküben, hogy az új polgár minden hátsó gondolat és fenntartás nélkül teszi. Az azonban nincs benne és Amerika nem is kívánja, hogy feladjuk magyar nyelvünket, magyar kultúránkat, magyar hagyományainkat, magyar emlékeinket.

Teleki Pál előbbi idézete így folytatódik:

“Ez kovácsolt minket nemzetté vándorlásainkban, honfoglalásunkban, államalapításunkban és államunk további tökéletesítésében. Európának ezen a részén, itt a Duna-medencében mi voltunk az államformálásnak és nemzetformálásnak kovásza és hozzáteszem, mindkettőnek önzetlen formában. Századokon át segítettük Európát építeni. Hangsúlyozom: építeni, mert nemcsak védtük Európát, hanem építettük is a magunk tehetségével. A puszták fiának távolról hozott politikai készségével, erős akaratával és azzal a sokoldalú tehetséggel, amelyet fiainkban magunkénak vallhatunk. Ma ebben a megnagyobbodott és mégis szűkké lett világban..., ebben az új világban segítünk Európa helyett immár világot építeni, mindenütt, ahol magyar áll és magyar él.”

— 131 —