Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2-3. szám
KÖNYVSZEMLE valóban vannak lenyűgöző hatású részei, s egy összegező műben ritkán meglévő hasonlatai, párhuzamai az emberiség és az állatvilág funkcióinak egybevetésében. Igaza van, ha a részeket nézzük, hibát követ el, ha az egészet vizsgáljuk. Bármennyi a hasonló vonás az ember és az állat testi folyamatai közt, a biológiai módszer puszta alkalmazásával nem lehet, s azért Tokaynak sem sikerül azokat a kérdéseket megválaszolnia, amelyek a köznyelvi használat alapján a lélek, a szellem kategóriáiba sorolhatók. Az kétségtelen, hogy az egyoldalúan alkalmazott biológiai módszer a kis körre szorított megismerés pontosságát mikroszkopikusan növeli, de a megismerés határait is végzetesen leszűkíti. A biológiai módszer kizárólagossága aztán tévútra vezeti, s az emberi fejlődésnek azokon a szakaszain, ahol az emberi látóhatár már erősen megtágult, és a nép nemzetté szerveződött, megbosszúlja magát. Szinte hihetetlen, hogy a különben elmélyedő típusú szerző a nemzetek kialakulását csak faji elemekből tudja elképzelni, miközben a faji kevertséget értékskálája legaljára helyezi. Ha egyesegyedül csak a középeurópai nemzetiségi kérdés forrásanyagát tanulmányozta volna a szerző, ahonnét való, rögtön látta volna, hogy a nemzethez tartozás kritériuma nem a származás ténye, hanem csak a tudata, melynek fundamentuma viszont a múlt és jelen történéseit organikus egységben látó érzelmi állásfoglalás, nemzeti öntudat, jókora távolságban az öntudatnélküli biológiai vonatkozásoktól. Ez a mindent elsöprő biológizmusa ilyesféle járhatatlan utakra vezérli: “A keresztény vallás is, mint a tevésnomád eredetű társasközösségi típus által kitermelt szellemi mozgalom” (190). Nem kell képzett teológusnak lennünk ahhoz, hogy Tokaynak a kereszténységről szóló meghatározását a modern pogányság egyik erőtlen kisugárzásának tekintsük. A biológizmustól szenved csorbát a logikája akkor is, amikor szerinte az amerikai: “bár van egy uralkodó és hivatalos nyelve, az angol, melyet az Egyesült Államok lakosságának túlnyomó többsége beszél, még sem nemzet, mert hiányzik a társasközösséget alkotó népelemek származásbeli egyöntetűsége, ami viszont a nemzetnél lényeges kellék” (202). Ebből az idézetből nyilvánvaló, hogy a szerzőnek zavarosak az alapfogalmai a nemzet és a faj különbségét illetően, s a biológizmusából eredő kényszerképzetei a kettőt vele sokszor egynek vétetik. Kár, hogy hiányoznak a történeti forrásadatai a nemzet lényegének, fejlődéstörténetének a megvilágítására. Különben is bármely amerikai történelmi olvasókönyvből igazolva látná azt a ma már közhelyszerű megállapítást, hogy a polgárháborúk sodrában végérvényesen kibontakozott az amerikai nemzet, amely a történeti nemzet valamennyi jellegzetességét egyesíti magában. A szerző ebben a vonatkozásban összezavarta a nemzeti problémát a nemzetiségi kérdéssel. Művének egyébként ez a része sikerült a legkevésbbé. Nem tudom az okát, de talán hiányos angol nyelvtudása torlaszolta el előtte a megismerésnek mélyebben szántott útját. Nem érthetünk vele egyet akkor sem, midőn a cári Oroszország s az Egyesült Államok között von felületes párhuzamot, mert érzéketlenül elhalad azok mellett a páratlanul értékes elemek mellett, melyek összeségükben az “American way of life” szabadságot sugárzó történeti csodáját jelentik, — 121 —
