Új Magyar Út, 1955 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1955-02-01 / 2-3. szám
így, ebben a második értelmében. S talán ez a megértés vetett véget ellenkezésének is. Anyám két író, Ney Ferenc és Peregriny Elek unokája volt, s hogy fiát költőnek szerette volna látni, ebben egy olyan költészettel átitatott atmoszférában, mint amilyenből ő jött, semmi csodálnivaló sincsen. A Mihály név s a Ney és Peregriny ős említése a dédapákig viszi előre személyi hagyományomat — történelmemet egy tágasabb értelemben -— s ez a történet valóban ott kezdődik, a dédszülőknél s nem az én születésemnél. Se nem később és nem is előbb. Hogy ez így van és nem másként, az akkor világosodott meg előttem, midőn kétévtizedeig tartó tallózás, gondolkodás és mérlegelés után, először próbáltam meg őseim életét tanulmányszerűen összefoglalni. Akkor kitűnt, hogy apáim históriája összefüggő, értelmet tükröző történeti egészként úgyszólván a feljegyzések nélkül is követhető a dédapákig; onnan tovább, a régibb múlt irányában azonban már a följegyzések sem nyújtanak fogózót s az egész voltaképen néhány adatra és anekdotára bomlik fel. Ezek ugyan az én életem szempontjából magukban is bizonyos mitikai értéket képviselnek; hanem egész nemzetségem belső életszándéka szempontjából tekintve őket, történelmük csakis a magyarság hagyománykincsének nagy perspektívájába ágyazva világosodik meg. Valamennyi fölmenő ág ködbevész a dédükök szüleitől felfelé. Nem ismerem már őket úgy, mint ahogy ismerem még a három,• felém eső nemzedéket; csak hallomásból tudok felőlük. Közöttük legkialakultabb mítosza Ferdinandy szépapának, II. Mihálynak van. A rozsnyai városbíró fia -— ki feltehetőleg maga is városba szakadt nemesember volt s III. Károly meg Mária Terézia idejében élt — mint tűzértiszt vett részt György nevű öcscsével együtt a Hétéves Háborúban. Az 1794-ben neki és testvérének I. Ferenc király adományozta armális levél tanúsága szerint bevettek valami burkus várat, amiért aztán — valószínűleg elkallódott régibb nemességük pótlására — megkapták az említett nemeslevelet. Nincsen a nemeslevélben, tudja azonban a családi szájhagyomány, hogy szépapám megszöktette az ostromlott porosz vár kapitányának lányát s ez az asszony lett aztán első felesége. Második feleségét, Aranykerti Szalay Krisztinát is megszöktette; s ez a poétikus előnevű későrokokó — persze magyar középnemesi későrokokó — nagyasszony lett ősanyjává az összes ma élő Ferdinandynak. Harmadik felesége is volt. Úgy rémlik, azt is úgy szerezte, mint az első kettőt Ősi fészkünk, Hidasnémeti, az abaújmegyei derűs falucska, melynek neve nemesi előnevünk, — eredetileg Szalay-bírtok volt s mint Krisztina szépanyám hozománya jutott a család birtokába. Nem volt hát királyi donáció, sem karddal elvett föld, hanem csókon szereztük, ahogy az hozzánk jobban is illik. Meg is őrizte Hidasnémeti velünk szemben mindvégigleg asszonyi természetét: próbál-próbál hűtlenkedni, de egészen elszakadni nem tud tőlünk, — mi se tőle . .. A csókon földet s hozzá nemességet szerző régi Mihály ötletgazdag, válozatos életkialakítású egyéniségként csillan fel a múlt homályából, telve humorral, könnyed fölénnyel, az ellenmondás és véleménykimondás ter-ÚJ MAGYAR ÚT — 108 —
