Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
— Jó-jó — csudálkozott a tiszt — de mért mondja ezt? — Azért, hogy tessenek engem szabadon engedni! A tiszt ránézett, mosolygott, aztán felhúzta a szemöldökét. — Milyen érdemei vannak? — kérdezte. —- Hogy értsem ezt? — ütődött meg Samu bá. — Hát mit tett a fasizmus ellen? — Én? — Robbantott-e vasutat? Hadiüzemet? Hajtott-e végre valami merényletet? — Én olyat nem aztán! — sértődött meg Vitális, hogy még a bajuszai is felborzolódtak —- én békés kommunista pógár vótam egész álló életemben s vártam, hogy elgyüj jenek maguk s meghozzák nekünk az igazságot! — No akkor várjon még egy keveset -— nevetett a tiszt és intett a katonának. — Davaj, davaj ! — léptek azok előre. Aztán terelték ki őket. Samu bának még bele is vertek az oldalába a géppisztoly csövivel, mert az ajtóban megállott, hogy mondjon még valamit. Hátravitték őket, valami pajta-félébe, ahova csak meghajolva tudtak bemászni, aztán rájuk zárták az ajtót.. Keserű ganészag töltötte meg a levegőt ott bent, a föld lucsogott a felázott trágyától. — Ejszen valami csobán tartotta itten a disznóit a nyáron — jegyezte meg Mózsi. A mérnök úr sóhajtott és végigheveredett a ganéban. — Jaj, Istenem — kesergett — mi lesz velünk . . . ! — Nem hallám, hogy embert ennének — vigasztalta Mózsi s addig keresett, amíg talált magának egy száraz helyet, ahova lekucorodhatott. Vitális odaült szorosan melléje. Hallgatott feketén, olyan volt szegény, mint az ázott csutak. Magát sem ünnepelték nagyon az elvtársak — csípett feléje is egyet Mózsi.-—- Tiszt vót az is s méghozzá magyar —- morogta Vitális boszszúsan. — S a baka más lesz, azt hiszi? — Én azt. —• Azok se örvendeztek eléggé, amikor meglátták. — Nem tudhassák, hogy közéjük tartozom — kesergett szegény — sze még a nyelvüket se értem. WASS: Tizenhárom almafa — 67 —
