Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-01-01 / 1-2. szám
dődött a Függetlenségi Nyilatkozattal, folytatódott a Monroe-elvben és átment a két világháború között az izolácionizmus Európát megvető Babbitizmusába. Az ellentétet csak kimélyítette a gazdasági színvonalkülömbség. Európa kontinentális országai, különösen a Szent Szövetség területén, éppen a hibás politikai rendszer megkötő erői folytán nem tudtak gazdaságilag kellően haladni, kihasználni természeti gazdag adottságaikat és a sűrűbb, de művelt és igényes lakosságot ahhoz a jóléthez juttatni, amely a technika haladása folytán lehetséges lett volna. Ehhez járultak a túlfűtött európai nacionalizmusok hétcsapásai. Föderalizmus híján a húszon felüli Elszász- Lotharingiák, kicsinyek és nagyok sokat akar a szarka imperializmusa folytonos válságokat, végül két és fél világháborút robbantottak ki. Ezek a már nagynehezen elért gazdasági színvolat is lerántották és az egyenlőtlenségeket még kirívóbbá tették. De a füstölgő paloták romjai között is a lerongyolódott európai kultúr-arisztokrata, mialatt zsírtalan bableveskéjét főzögette üszkös parkettszilánkok tüzénél, még csak gőgösebb lett. Még ő lépett fel vádlóként azzal az Amerikával szemben, amely kénytelen volt fiait és soha meg nem térülő “kölcsönök” milliárdjait latbavetni európai diktatúrák és önokozta nyomorok csapásainak letörésére. A nagyrészben önhibájából leégett európai nacionalizmusok bár Göbbels, Klebelsberg, Szálasi, Dollfuss és egyéb adolfkák színvonalára sülyedtek, mégis magukat Goethe, Arany János, Viktor Hugo és Carlyle olympuszi ormaira képzelték és hihetetlen gőggel ítélkeztek a “barbár és materialista” Amerika felett, amelyet nem ismertek. Csoda-e, ha Amerika is elvesztette a türelmét ennyi háládatlanság és ennyi értetlenség láttára? Azonkívül Európa és Amerika között az ellentéteket még mesterségesen is szította az orosz bolsevizmus, versenyben a horogkereszt különféle válfajaival. Hogy a bajok nem kulturális, hanem politikai síkból burjánoztak ki, néhány negatív próbával is igazolhatjuk. Svájc és a Skandináv államok, Hollandia és Belgium a Szent Szövetség politikai rendszerén kívül maradtak. Ezek nem erőszakos forradalmakban, hanem önként levetették szerkezetük páncélingét és azt ma csak múzeumokban mutogatják gyermekeiknek. Másrészt Svájc az amerikai példa követelésével 1848-ban demokratizálta föderalizmusát, az északi államok pedig egészséges, józan nacionalizmusukat virágzó parasztságra és intézményes egyéni szabadságjogokra alapozták. Túlfűtött nacionalizmus nem sodorta őket háborúkba és nyomorba. Nem is mérgesedett el Amerikához való viszonyuk sohasem úgy, mint a volt Szent Szövetség “nagyhatalmainak” leszármazói és csatlósbolygóinak, ezek között Magyarországnak is viszonya Amerikához. De az európai politikusok, mégha Amerika pénzén élnek is, nem veszik maguknak azt a kis fáradságot, hogy az amerikai föderalista önkormányzat elveit felfedezzék. Ál-föderalizmusok staniolpapírjába akarják csomagolni műitől átcsempészett “nemzeti” centralizmusuk szégyertkalodáit és ezzel újra megtéveszteni magukat és az amerikaiakat. 3. Az igazi, nagy amerikaiak nem szakadtak et az európai kultúrától, hanem "európameriaiak"-ká lettek Bár az előzőkben mondottak alapján Amerika méltán elidegenedhetett volna Európától, ez csak a szűklátókörű középnyugat Babbitjai, “a mi kis T. KARDOS: “Európamerikai'’ vagyok —61 —
