Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
nyomás alatt állanak, s eredményeik a legtöbbször objektívaknak tekinthetők. A fentebbi ismertetésből világosan kitűnik, hogy a nyugati világban, főleg az Egyesült Államokban, élő magyarság kulturális propagandája az elmúlt években igen csekély eredményt ért el. Pedig nemzetünk jövője nemcsak a születési statisztika javulásától és az otthon maradottak helytállásától függ. Ugyanolyan mértékben kell a külföldi magyarságnak is folytatni a harcot: elsősorban a szellem erejével, a befogadó országok szakközönségének helyes felvilágosításával. KÖNYVSZEMLE Román propaganda a tudomány köntösében Nicholas Lahovary: Les peuples Européens, La Baconniére 1946, 687 lap. Lahovary volt román diplomata műve az európai népek leszármazását és rokoni kapcsolatait dolgozza fel a legújabb antropológiai és vérösszetételi vizsgálatok eredményei alapján. Az amatőr szerző nagy szorgalommal állította össze a faj kutatások sok részleteredményét terjedelmes monográfiájában, melyet a svájci kiadás után más európai nyelvekre is lefordítottak. — A szerző a vércsoport-kutatás ma még viszonylagosan gyér adatait az eddigi hasonló munkáknál nagyobb mértékben használja fel az európai népek etnikai térképének felvázolásában. Nemcsak a történésznek, de a politikusnak és diplomatának is vezérfonalat kíván nyújtani Európa etnikai, — következőleg politikai problémainak megértéséhez és az azokban való állásfoglaláshoz. A bennünket, magyarokat különösen érdeklő részben megállapítja kétségbevonhatatlan ázsiai származásunkat és a mongol népcsaláddal való rokonságunkat. Vércsoportvizsgálatok alapján kimutatni igyekszik ellenben, hogy a székelység, Folliny István bár egy magyar nyelvjárást beszél, fajilag nem magyar, hanem részben a Dunatáj nordikus őslakóinak, részben román vagy germán elemeknek megmagyarosodott leszármazottai. Ugyancsak a vérösszetétel alapján kimutatja a Szegedkörnyéki magyarság etnikai kapcsolatát az észtekkel, a turkesztáni üzbégekkel és a türkménekkel és legközelebbi rokonságát a belsőázsiai tadzsikokkal. Ezzel szemben adatokat hoz fel, hogy a Debrecenkörnyéki magyarság erős szláv behatást mutat és vércsoportja csupán 7 ponttal különbözik a lengyelekétől, 9 ponttal az oroszokétól, de 21 ponttal a szerbekétől és 22 ponttal a bécsi németekétől. Bőségesen foglalkozik az oroszok finnmongoloid alaprétegének kérdésével. Adatai szerint a tulai oroszok vérösszetétele csak 2 és fél pontnyira különbözik az észtekétől (az ukránoknál ugyanez a különbség 6 pont). Az oroszok vércsoport-távolsága a románokétól igen jelentős: 18% pont, a svédekétől 31 pont. Konklúzió: míg a különbség az északi faj és a négerek vérképe között 40-52 pont, a fehér fajon belül a legnagyobb távolság vércsoportbelileg az északiak és Oroszország “finnesített szlávjai” között áll fenn. Hosszú fejezetet szentel Lahovary — 505 —
