Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-11-01 / 11-12. szám
Én többé Saymust már nem láttam életben. Emlékezetes levelének átadása után három hétire a rendőrség értesített, s e hatóság kíséretében léptem a szigetre, hogy Saymus holttestét megtekintsem és hitelesítsem. A rendőrségi szakértők szerint tizenöt napja volt már halott. A sziget közepén lévő tavon talált rá az az ember, aki az élelmiszerszállítmányt szokta volt minden hétén a szigetre vinni s a néma kertésznek átadni. A kertész már az előző küldeményt sem várta a parton. A csónakos fuvaros várt rá egy ideig, de minthogy szigorúan tilos volt a partra lépnie, elúnta a dolgot, s otthagyta az elemózsiás ládát sorsára. A következő héten sem jelentkezett senki a csomagért, s az előző heti is változatlanul ott volt, ahová letette. Gyanút fogott, besétált a szigetre, bekopogtatott a házba s minthogy választ nem kapott és a ház lakatlannak látszott, tovább kutatott. így bukkant rá Saymusra s nem messze tőle, egy bokorban fennakadva, de még félig a vizen lebegve, a kertész hullájára. (Nekem, kintlétemkor, szemembe tűnt Saymus tetemének közelében egy kimúlt mókus is szánalmas volt, amint mereven kinyújtotta farkát és végtagjait. Nem tudom, a rendőrség figyelmét elkerültle-e, de ha nem is, nyílván bárgyúságnak tartották volna az esettel összefüggésbe hozni.) A hatósági megállapítás szerint a két ember feltétlenül egyazon órában lelte halálát, amelynek közvetlen oka fulladás volt. Meggyőződésük, hogy — valamely okból — egyszerre zuhantak a vízbe. A rendőrség egyébként, úgy sejtem, aligha fog hosszasan nyomozni, hiszen akármi történt is, az már a jogszolgáltatás szempontjából közömbös. Hogy magánéletének végső jelenetében a két szereplő közül melyik volt a kezdeményező fél, — arról bizonyára sok találgatás fog napvilágot látni, s ezt — sajnos — nem áll hatalmamban megakadályozni. Számítok arra is, hogy élelmes riporterek, most már fölfedezhetvén az áhított titkot: az első negyvenhárom és az utolsó harminc év Saymusának személyi összefüggését fáradhatatlan szorgalommal ki fogják nyomozni s kelendő könyvekben meg fogják jelentetni Saymusnak, az üzletembernek életrajzát. Ugyancsak fel fogják kutatni a kertész családját is, megállapítanak minden adatot, s különféle valószínűségi számításokat fognak végezni. S az utókorra rá fog maradni egy kép: A parton áll Saymus és a kertész; Saymus rendkívül magastermetű, de vézna, látszik, hogy az utóbbi esztendőkben már tartalékait élte föl a test. A kertész alacsony, köpcös, izmos, jóval fiatalabb is Saymusnál, aki már, ne feledjük, az aggkor küszöbén állt. A két ember érzelmi viszonyai s az oksági lehetőségek nem ismeretesek és kideríthetetlenek. Az egyedüli létező, az egyedüli támpontot-nyújtó: a testi valóság. S ez meglehetősen egyértelmű képet nyújt: az ereje teljében lévő siketnéma kertészt, és az agg írót: az ilyen ember már kétségtelenül képtelen izmot igénylő cselekedetekre.... bár tudjuk, hogy vannak bizonyos idegállapotok, amelyekben az ember -— ha rövid időre is csak — szokásos erejének hihetetlen megsokszorozására képes. ÚJ MAGYAR ÚT — 500 —
