Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1954-09-01 / 9-10. szám

ÜJ MAGYAR ÚT

konyán” merengett, ős-mithológiába temetkezett és Parsiíal misztériumában oldódott fel. Dosztojevszky meg éppenséggel az orthodox pravoszlávia kolostoraiba jutott el Szoszima sztarec és Aljosa szerzetes szent életrendjéhez. Balsac is ős-reakciós lett. Egy gazdag orosz nagybírtokosnőt vett feleségül. Jól megmosta a nálánál fiatalabb, demokrata V. Hugo fejét, aki visszaútasította a pair-i méltóságot. Künn az utcákon éppen a februári forradalom hullámzott, miközben büszkén bemutatta neki feleségét, mint “a cár rokonát”.

Tovább folytathatnók a nagy zsenik szomorú politikai visszakanyarodásának jellemzését a régmúltba, a parasztságba, a visszahozhatatlanba. Zárjuk le a sort korunk legnagyobb történelembölcselőjével, Spengler Oswalddal. Miután páratlan zseniálitással végigvilágított 5,000 év kultúrtörténetén, politikai hitvallásában odajutott, hogy egyetlen remény maradt: szociálizmus a Preussentum formájában, tehát porosz fegyelem modern cézári stílusban, azaz újra Nagy Frigyes és Bismarck, talán most Hitler-baj ússzál vagy fekete ingben. A kevésbbé zseniális, de eredeti gondolatmenetekben gazdag, híres osztrák társadalomtudós, Spann Othmar is végül a “rendi állam” (Ständestaat) modern formájának terjesztője lett szemben a demokráciával. így szálláscsináló ja lett Seipel, Dollfuss, Schuschnigg anti-liberális osztrák fasizmusának, amely természetesen nem állhatott meg a saját lábán.

Megjegyezzük, hogy a hajdani fiatal liberális forradalmároknak az elmélyedése a történelmi múlt vagy a parasztság, a vallás vagy akár az ős-mithológia: a népi “mélységek” felé, művészi alkotásaiknak fontos gazdagodása volt. A polgári liberálizmusnak állandó rákfenéje, hogy hajlamos volt a felszínességre (Angliában pl. Mill, Bentham, Spencer; nálunk az 1867. utáni nemzedék, Rákosi Jenőék, Molnár és Herczeg Ferenc stb.i. De a szociálliberálisok igazi nagyjai, mint említettük, lehatoltak a “mélységekbe”. Sajnos, el is vesztek ott. Annyira megrészegültek a múlt vagy a parasztság, az ős-mithológia vagy a középkor romantikus szemléletétől, hogy úgy elmerültek benne, mint Goethe halászembere, akit a tengeri nimfa belévon a mélységekbe. Nagyjaink leszállottak az emberi lélek társadalom és történelem bányamélységeibe, de elvesztették a felvonó liftet. Szerencsére hátrahagyták műveiket, amelyekben az emberi társadalom és lélek minden geológiai rétegvonalát zseniálisan belerajzolták, ős-páfrányokkal és rég kihűlt szenvedélyek szörny-lenyomataival, titkokat búgó tengeri csigákkal, a kozmikus történelem csodáival. Csak éppen a föld felszínéről nem vettek többé tudomást, mert ott útálatos gyárkémények füstölögtek, munkások sztrájkoltak, választási plakátok üvöltöttek, a papírpénz suhogott és a laboratóriumok az atomrobbantást tanulmányozták.

A modern embertömegeket pedig az utóbbi vonza varázserővel. A lélek mélységeitől visszariadnak. Egy sokmilliós modern, nagyvárosias társadalmat nem lehet visszatéríteni a muzsikhoz, Tiboréhoz, Ivanhoehoz vagy Parcifalhoz. Sem pedig Giottohoz, Nagy Frigyeshez; se Koppányhoz, se Szent Istvánhoz, se Attilához vagy Wotan-Hadúrhoz. így a milliók nem követhették a Tolsztojokat, Szabó Dezsőket és Wagner Richárdokat. Kis rajongó értelmiségi szekták alakultak ki Dosztojevszkij, Carlyle vagy Ruskin körül. Mint politikai életprogram, éppen a legnagyobb zsenik jelentették a legteljesebb zsákutcát és kudarcot. A milliók életé-396 —