Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-09-01 / 9-10. szám
SOOS GÉZA Hitvallásom Isten nagyon fiatalon hívott el. Tízéves koromban már minden nap olvastam a Szentírást és imádkoztam. Tudtam, hogy Isten életem Ura, s Neki tartozom engedelmeskedni. Tizennégyéves koromban találkoztam a Magyar Református Egyház egyik legprófétaibb szolgájával: Töltéssy Zoltánnal, aki akkor a Keresztyén Ifjúsági Egyesület nemzeti titkára és a Soli Deo Gloria Szövetség elnöke volt. Egy ifjúsági tábor alkalmával — melyet ő irányított — tapasztaltam meg először, hogy Jézus Krisztus ma is él és uralkodik. Ez az élmény döntő lett számomra. Kértem Uramat, hogy fogadjon el szolgájának. Ettől az időtől kezdve rendszeresen részt vettem a református ifjúsági munkákban. A bibliakörökben Kálvin nyomán felfedeztük Isten Igéjének az aktuálitását, és felkészültünk, hogy szolgáljuk Istent Egyházunkban. Több éven át maguk az Egyház vezetői sem értették meg, mit akarunk: életünk szakadatlan küzdelem volt az alvó Egyház ellen a megújhódott Egyházért. Néha nagyon egyedül éreztük magunkat, de tudtuk, hogy “ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Megtapasztaltuk naponta, hogy hit által élni és győzni az igazi keresztyén legnagyobb öröme. Hogy jobban megismerjem az életet és kikerüljem, hogy Isten országának a hirdetése kenyérkereső foglalkozásom is legyen, először a Jog- és Államtudományi Fakultásra iratkoztam be. Tanulmányaim mellett azonban dolgoztam a Soli Deo Gloria Szövetségben is budapesti középiskolás titkári minőségben. Miután megszereztem két doktorátusomat, be akartam iratkozni a teológiára. De barátaim és az Egyház hivatalos vezetői rábeszéltek, hogy maradjak meg “világi”-nak, s az egyetemes papság elvét így saját életemmel is példázzam. így történt, hogy egy évig mint a Soli Deo Gloria Szövetség főtitkára dolgoztam. Aztán megkaptam kinevezésemet a budapesti törvényszékre, majd megszereztem ügyvédi-bírói vizsgámat. Ezután törvényszéki bíró lettem, majd miniszteri titkár. De ezekkel párhúzamosan végeztem a lelki munkát is az ifjúság között. Nem tudok eléggé hálát adni Istennek ezért a kiváltságért. Kimondhatatlan öröm volt számomra, hogy vihettem az Evangéliumot az egyetemekre, középiskolákba, gyakran távoli falvakba. Hála és öröm töltött el, hogy sokakat megnyerhettem Jézus Krisztusnak; figyelhet— 356 —
