Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-09-01 / 9-10. szám
letésének meg próbált atásos körülményeit, édesanyám halálát, a sok betegséget és egyebet . . . Mindennel, amit a sáfárságért teszel, egyetértek. Csak ne mechanikusan csináld, hanem lehetőleg ISTEN PARANCSA szerint. Például, ha az SDG-ben nincs igazi missziói munka, nincs sajtó, stb., tehát a pénzt éppen csak eladminisztrálnák, akkor oda kevesebbet adj, — va9!) semmit. (Ezt nagyon keserves leírni, de ez is bizonyságtétel lehet.) A templomokkal rendben van. De főként konkrét missziói munkát támogass a sáfársággal: evangélizáló sajtótermek (Református Diákmozgalom, röpcédulák, stb.) kinyomtatása, egy-egy missziói munkás útiköltsége, fizetése, stb. Szóval olyanra gondolok, ami nem HALOTT másodrendű fontosságú, hanem VISZI a bizonyságtételt. (A templom kivétel, mert ott az Igét hirdetik.) A fótiak gondoskodásának nagyon örülök. Melegen köszöntőm őket. Ha lehet, beszélgess az ellenfelekkel külön-külön és kérd meg őket nevemben is, hogy BARMI a félreértés oka, tegyék túl magukat rajta, bocsássanak meg egymásnak és fogjanak össze Jézus Krisztus nevében. Még nagyobb csapás kell Istentől, hogy Máté 18:32-35-öt komolyan vegyük? (Akkor előhívatván őt az ö ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem. Nem kellett volna néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, miképen én is könyörültem terajtud? És megharagudván az ő ura, átadta öt a hóhéhek kezébe, míglen megfizeti mind, amivel tartozik. Ekképpen cselekszik az én menynyei Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, ki-ki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.) Ugyanez a lényege a SDG-hoz szóló üzenetemnek . . . Különösen P-t kérem, aki a legerősebb az egész társaságban. B. P. emléke, az ország állapota, a többi mwikás megmenekülése nem indítja őket egy nagy magukbaszállásra? A havonkénti csendes napot megtartják-e? F. J.-val főként ilyen értelemben beszélj: a SDG MISSZIÓI SZERV. Az intézményeket, melyeket Isten megtartott, próbálják becsülettel fenntartani. DE A LÉNYEG AZ EVANGÉLIUM HÍRDETÉSÉN ÉS A LELKI NEVELŐI MUNKÁN VAN. Igazi lelki együtteseket alkossanak. Bizonyára van sok ember, aki ma nagyon vágyódik ilyenek iránt. S-t kérem, hogy beszéljen egyenként a SDG-emberekkel. LELKI vonalon lehetőleg hagyjon szabadságot J.-éneik, segítsen a SDG megfiatalításán, de mint legöregebb és legtapasztaltabb, a lényének amúgy is megfelelő szerénységgel, de határozottsággal álljon ott a hát-ÚJ MAGYAR ÚT — 350