Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-09-01 / 9-10. szám
ügytől”, amelyben leginkább csak az volt a közös, hogy mindenfelől igyekeztek egyoldalúan kisajátítani, s mindenki más felé igyekeztek annyi rosszat tenni, amennyit csak lehetett. És a kiábrándult ember nekivág egyedül az ismeretlen, idegen élet sivatagának, hogy még csak az emlékét is elfeledje az “emigráns éveknek”. Hát nem kell felmutatnunk ennek a nemzedéknek azt a néhány emberi, tehát követhető példát, melyben a sajátmaga jobb, nemesebb, sőt isteni ihletésű arcmására ismer? Amelyből hit, erő és a lehúzó, megfojtó, szétbomlasztó erők fölött aratott mindennapi, Istentől megáldott lelkigyőzelem fénye súgárzik? íje Ha emberről van szó, csak olyanok legyenek a menekült, szétszóródott magyarok példamutatói, akik nem a változó jelszavakhoz, hanem az örök igazságokhoz vezetik a környezetüket, a követőiket. Nem a vezérkedők, hanem a szolgálni akarók. Nem a gőgösek, hanem az alázatosak. Nem a fondorlatosak, hanem a tiszta szívűek. Nem a cinikusak, a macchiavellisták, hanem a hívők, az igazak. Nem azok, akik a Gőg hegyén ülnek, hanem azok, akik az Egyetlen Mester lábainál szívükbe zárták az Egyetlen Hegyi Beszédet. Csak olyanok, akik imádkoznak és nem önimádásban élnek. És ha imádkoznak, az Úr imája van a szájukon és nem bálványok felé fordulnak. És amikor az Úr imáját szájukra veszik, komolyan és mélyen érzik “a mindennapi kenyér” szükségét, — nemcsak maguk, hanem minden embertársuk számára. Mert ez a “mindennapi kenyér” az egyéni és szociális bűnök első, legfontosabb gyógyszere, az e világba teremtett ember krisztusi megerősítésben részesített élet joga. Otthon is, emigrációban is, bárhol a világon. És mert “nemcsak kenyérrel él az ember”: gondoskodjanak arról, hogy az Isten ígéje az emberi szellem minden munkájában kiteljesedjék. Félreértés ne essék: nem az emberi értelem csorbításáról van szó, mert az az Isten igéjének csorbítása lenne, hanem az Isten igéjének és az azt befogadó, felfogó emberi szellemnek kiteljesedéséről. Tehát az egész élő Evangéliumról, magyarul, máma. És ha felismerték, szolgálják is ezt az igazságot: új forrásokat nyissanak a magyar szellemnek, tiszta, szabad forrásokat, amelyekben egy nemzet ereje, hite, meggyőződése, képzelete és boldog belső fejlődése teljesíti ki az isteni parancsot, amelyet Kölcsey így fogalmazott meg a “Huszt”-ban: BAKÓ: Miért emlékezünk? — 327 —
