Új Magyar Út, 1954 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1954-07-01 / 7-8. szám
a meg nem felelő terepen és viszonyok közti hadviselésre s az ezzel járó utánpótlási nehézségek leküzdésére is; végül 6. magasabb technikai felkészültsége folytán annullálni képes azt a hátrányát, mely emberanyagának korlátozottságában rejlik, valamint abban, hogy mind saját, mind szövetségeseinek; emberenyaga — szemben a szovjetemberrel —• nagyfokú kíméletet igényel. Magától értetődően az offenzív hadviselésnek is megvannak az előkészítő szükségletei s ezeknek ki kell terjedniük a technikai előfeltételek megteremtésén kívül. a. oly támaszpontok megszerzésére és berendezésére, melyekről az ellenfél halálosan megtámadható. b. E támaszpontok (és szövetségesek) rendszerét úgy kell megalkotni, hogy azok minél szélesebb ívben fogják körül az ellenfelet, s ezáltal azt teljes bizonytalanságban tartsák a támadás helyét illetően. A háborús akarat megtörése — mint említettem — nemcsak a haderő megsemmisítése útján érhető el, hanem “más módon” is. Ezt a más módot hívják ma “hidegháborúnak”, vagy ha úgy tetszik “békének”. De ez csak elnevezés kérdése, ami a lényeget nem érinti. A mai hidegháború sem más, mint a politikusok diplomáciai csatája a béke idején abból a célból, hogy a következő háború megnyerésének előfeltételeit biztosítani tudják. Ha kellő figyelemmel végiggondoljuk mindazt, amit mind a defenzív, mind az offenzív háború előkészítésének tevékenységeiről elmondottunk s ha nem tévesztjük szem elől, hogy e háborúnak a nyújtópontjában világuralmi kérdések vannak, akkor láthatjuk, hogy a politikusok vállaira ma oly nagy feladatok hárulnak, amelyek többé nem teszik lehetővé — miként a múltban — hogy e tevékenységüket a háttérben, többé-kevésbbé rejtve és más szín alatt végezhessék. így született meg a hidegháború fogalma és gyakorlata. Az előkészítő feladatokat összehasonlítva nyilvánvalóvá válik a defenzív hadviselést választó fél aktivitásának elsőbbségi szükségszerűsége, melynek a kezdeményezés kézbentartásában kell megnyilatkoznia. Egyszerűbben szólva a hidegháborúban neki kell lennie a támadó félnek és az események irányítójának egészen a háború kitörésének pillanatáig. A politikai kezdeményezés kézbentartása a defenzív hadviselés sine qua non-ja. így hát természetes és logikus, hogy napjaink hidegháborúját a Szovjet vezeti s bár nem szabad e kezdeményezés sokszor oly bántóan szembetűnő sikereit lebecsülni, túlzott jelentőséget se tulajdonítsunk neki, mert az — mint kifejtettem — a támadás tényének sajátja és csak másodsorban származik a Szovjet taktikai vagy diplomáciai ügyességéből. E hidegháború főcélja kétségtelenül az ellenfél — ez esetben az egész nyugati világ — háborús akaratának megtörése s ezáltal a végső cél elérése melegháború, vagyis véráldozat nélkül. EszköEe a kommunizmus terjesztése, mely a világ gazdasági rendszereinek hiányosságai folytán úgy nyugaton, mint keleten meglehetősen kedvező talajra talál. (Lényegéről könyvtárakat. írtak már össze és a napisajtó is állandóan felszínen tartja, így szükségtelennek tartom részletesebben kitérni rá, de mindenesetre olyan eszköz, amilyen még a történelem színpadán kevés szerepelt.) Az eredmény azonban kétséges lévén — nyugatnak is megvan az ellenfegyvere, — a hidegháborúnak mellékcéljai is vannak, melyek szoros összefüggésben állnak az előkészítés feladataival. Mint említettem, — és ezt jól jegyezzük meg — CSEGEZY: A III. világháború előkészítése — 287
