Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-05-01 / 5. szám
a korábbit. Ez nem az, amit mi demokrácián értünk .. (Lásd Kertész id. m.) Demokrácia autonómiát is jelent, tehát a nép életét szabadon kialakított szabályai, normái szerint. Már pedig a vizsgált időben érvényesített új állami “szabályok”, rendeletek nem autonómiára, hanem h e t eronómiára vallottak, a magyarságra kívülről ráerőszakolt olyan szabályok érvényesítésére, amelyeket ugyanaz a kűlhatalom minden népre ráerőszakolt, amelyeket uralma alá kényszerített. Minden demokrácia autocephal, a nép szabadon maga választja ki képviselőit, vezetőit, a közhatalom gyakorlásával általa megbízott személyi tényezőket. Ezzel szemben a jelzett időben a tényleges magyar uralmi rendszer részben heterocephal volt, a közhatalom gyakorlóit kezdetben és részben az idegen hatalom jelölte ki. Ez utóbbi ugyanis önkényesen kizárta a közhatalommal felruházhatok vagy legalább is népképviselővé választhatók köréből az állampolgárok egész sorát. Csak azoknak az új közéletből való kizárására gondolunk, akik előljártak a korábbi totális rendszer ellen vezetett küzdelemben. Kizárásuk vagy az országból való elhurcolással, a kommunista párt alakulatainak terrorisztikus fenyegetésével, vizsgálati fogságba vetéssel, vagy menekülésre késztetéssel, egyes esetekben közvetlen hozzátartozójuk által üzent súlyos fenyegetésekkel történt. A demokráciával összeférhetetlen, ha mindjárt részleges heterocepha 1-ság eleve kizárta a közhatalom gyakorlásából az államvezetés és a népképviseleti gyakorlat legtapasztaltabb, országos hírnévnek és jelentős társadalmi csoportok előtt népszerűségnek örvendő férfiakat, olyanokat, — ezt hangsúlyozzuk, akik komoly érdemeket szereztek a nemzet szabadságának korábbi védelmében. A yaltai egyezményt aláíró hatalmak megállapodtak, hogy korábban a tengelyhez kapcsolódott volt országokban is elősegítik “a népesség valamennyi demokratikus eleméből összetett átfogóan reprezentatív jellegű kormányhatóságok létesítését és... a nép akaratának megfelelő kormányok szabad választását.” A nyugati hatalmak sorozatos diplomáciai lépésekkel biztosították az 1945. október 7.-i budapesti törvényhatósági, majd november 5.-i általános választások zavartalan lefolyását. Minthogy e választások a kommunista párt feltűnő vereségével végződtek a Vörös-hadsereg által súlyosan megszállott és Vorosilov marsaitól kormányzott országban, a nyugati hatalmak kormányai és az amerikai sajtó is készek voltak megállapítani a választások kifogástalan szabadságát és tisztaságát. A nyugati sajtó egyes orgánumai odáig mentek, hogy e választásokat olyan szabadnak minősítették, amilyent “szabad választáson szoktak érteni az Egyesült Államokban és Angliában.” E választások előtt az USA kormánya figyelmeztette a magyar kormányt 1945. szeptember 22.-i jegyzékében, hogy “szabad választások tartásának lényeges előfeltétele, hogy a demokratikus pártok politikai véleményüket szabadon kifejezhessék — és a gyülekezés jogának szabad gyakorlása.” Ha mi az USA eme jegyzékében foglaltak alapján bíráljuk el az 1945. évi általános választások demokratikus jellegét, nem oszthatjuk azt a nézetet, hogy ezek megfeleltek annak, amit “szabad választásokon az Egyesült Államokban és Angliában értenek.” Hazánkban 1945-ben ugyanis a szovjet-uralom önkényesen eredetileg ötre korlátozta az ország új közéletében “teljes jogú demokratikus pártok számát.” Ebből önkényesen kizárták széles katolikus tömegeknek azt a pártját, amely a Magyar Front nevű pártközi ellenállási mozgalom egykori elnökének, Szakasics Árpádnak, az emigrációban eredetiben meglevő hitelesített 1945. évi nyilatkozata szerint jelentős szerepet játszott az ellenállási mozgalomban, és ezért a budapesti orosz városparancsnokság engedélyezte, hogy budapesti pártközpontját megnyithassa, a debreceni ideiglenes kormány elnöke, Miklós Béla pedig kiállította a párt országos működésének engedélyét. Mihelyt azonban nyugaton a keresztény demokratikus pártszervezetek a kommunista uralmi törekvések erős akadályának bizonyultak, két héten belül a budapesti orosz katonai hatóság a katolikus jellegű demokrata néppárt további működését betiltotta, gyülekezési jogot tehát nem gyakorolhatott, a kommunista párt egyik minisztertagjának javaslatára pedig a minisztertanács kimondotta, hogy a néppártnak a miniszterelnöktől kapott működési engedélye nem jelenti e pártnak az öt demokratikus párttal egyenjogú működését. A miniszterelnök engedélyezett ugyan egy sajtóorgánumot a néppárt számára, az ennek előállításához nélkülözhetetlen, majd a választási küzdelemben való részvételhez szükséges papírmennyiséget azonban a közvetlen kommunista ellenőrzés alatt működő illetékes közhatóság még akkor sem engedélyezte, amikor a választásokkal kapcsolatos amerikai és angol diplomáciai lépések hatása alatt az októberi budapesti törvényhatósági választás után, de csupán három héttel az általános választások előtt a néppárt engedélyt kapott a választáson való részvételre. A tömegmeggyőzés két hatalmas eszköze, sajtó és rádió-használat nélkül, az addig orosz katonai hatósági beavatkozás folytán megbénított Néppárt nem bocsátkozhatott választási küzdelembe, hanem minden erejével és összeköttetéseivel a kisgazdapárt győ. zelmét segítette elő. így zártak ki egy demokratikus tömegpártot a “szabad” választásból. Ha ezenfelül még figyelembe vesszük a szavazásra egyébként jogosultak választójogának minden jogorvoslat tényleges lehetőségétől való önkényes megfosztását, ebből a célból olyan szervezeteknek (pl. EMSZO) a fasiszta egyesületek lajstromára helyezését, amelyeknek legfőbb szervezői még akkor vissza sem tértek a németországi koncentrációs táborokból, ahová éppen “demokratikus magatartásuk” miatt hurcolták őket, — akkor fogalmunk lehet arról, hogy e választások menyiben feleltek meg annak, amit az Egyesült Államokban és Angliában szabad választásoknak tartanak. 1945-47-ben sem volt demokrácia Magyarországon. Nem volt sem nemzeti, sem törvényhatósági-megyei, sem községi, sem szakszervezeti vonalon! Nem volt ugyan demokrácia hazánkban, de a magyar népnek ama rétegei, melyek többnyire csupán elszenvedték, de csak ritkán “csinálhatták” nemzetünk történetét, rövid hónapok alatt betöltötték annak a politikai űrnek egy részét, amely a megszálló nagyhatalomtól deposszedált és a közéletből eltávolított korábbi országló élite helyén tátongott társadalmi-hatalmi szerkezetünkben. Hangsúlyozzuk, népünknek a drámai események sodrától mozgósított eme rétegei a jelzett politikai űrnek csak ama részét tölthették be és a közhatalomból csak olyan funkciók gyakorlását befolyásolhatták, amelyeket a megszálló fölényes hatalom nem sajátított ki sajátmaga és hatalmi kirendeltsége, a kommunista párt nyílt és burkolt alakulatai számára. A magát kereső és akaró magyar nép ama tényezői, akik résztvettek nem is annyira a magyar államszervezet meghódításában, lelkes kűldetéstudattal láttak az országépítés roppant művéhez, abban a feltevésben, hogy amit alkotnak, azt a nép egyetemessége, így a maguk javára építik, egy valóban magyar demokráciát teremtenek. És ha megdöbbenéssel voltak kénytelenek tapasztalni, hogy az idegen hatalom közvetlen és közvetett beavatkozása folytán egyelőre képtelenek szabadon választott 15