Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-04-01 / 4. szám
esőbb megélhetés, a jobb kereset vonzotta őket ide. Az anyaország ősi kultúrájából, népi szokásaiból szinte semmit nem hoztak magukkal. Nem túl megerőltető munka — ahogy ők mondják: go slow, take it easy — anyagi biztonság, családi ház, az élet egyszerű, szinte ösztönszerű élvezetei az igénye az itteni kisembernek. Az Európából jött ember, mégha a “sötét” Balkánról jött is, nehezen tud beleilleszkedni ebbe az életbe. Az európai ember keresi az újabbat, a jobbat — természetesen nem mindig a valóban jobbat — a munkában sokkal inkább kész több és jobb munkát végezni, vevőit előzékenyen kiszolgálni. Életmódjában igényesebb: öltözködésében, étkezésében, szórakozásában jobbat kíván, mint az ausztrál ember s ez így van minden itt élő európaival, legyen az volt DP, holland vagy akár angol. Ahogy Wass Albert mondja valahol egy cikkében: Európa a folytonos fölfelé törekvés; az ausztrál nép tömege a gyenge középszerűséget tartja a mértéknek. Érzi is ezt a különbséget s kisebbségi érzése világosan felfedezhető. Mindez komoly akadálya a bevándorlók és bennszülöttek egymáshoz való közeledésének. A szellemi igény ezek után csak nagyon sekélyes lehet. Alig van komoly folyóirat, legyen az bármifajta. Irodalmi társaságok, művészeti kiállítások néhány csendes rajongónak szólnak; a tömeg ezeket nem ismeri és nem hiányolja. Ady Endrék, André Gide-k csak egykét embernek jelentenek itt értéket. Aki itt művészi hajlamot érez magában, s anyagi lehetőségei megengedik, elmegy megértőbb tájakra, Sydney e téren vidéki város a London nyújtotta lehetőségek mellett. Az újságírás is az egyszerű nép szellemi szintjéhez igazodik. Az újságok tele vannak képekkel, minden cikk szinte egy riport, a címek a szenzációt keresik. Irodalom az újságban nem található, de rajzos Comic melléklet igen. A hazai események töltik ki a hasábok legnagyobb részét; Louis Jouvet haláláról a legjobb melbourne-i lap, “The Age” öt sort hozott apró betűben, ugyanakkor hasábokat töltött ki ugyanezen számban, hogy melyik zsoké melyik lovat fogja lovagolni a következő szombat délutánon. A kisember úgy él ebben a világban, mintha más nem is létezne a földön, csak Ausztrália; a Singapore környékét veszélyeztető kommunista partizán-harc, a vörösbe öltözött sárga kínai vicsorgó fogai és természetesen a koronázás döbbenti őket néha-néha a kűlvilági valóságra. A társadalom számban kisebb, de hatalomban annál erőteljesebb osztálya a tőkés emberek csoportja. Ezek kezében vannak a bankok, a biztosító intézetek, gyárak, nagy árúházak, óriási búza, júh, húsmarha farmok, arany- és újabban uránium-bányák. Ezek mozgatják az életet, alkalmazzák a kisembereket a különféle job-okban. Az angliai nagytőke exponensei itt; természetesen a vállalkozások ma már az ausztrál törvény fennhatósága alá tartoznak s a vállalatok jó része ausztrál vállalkozássá alakult át. Az alkalmazotti hadseregnek oly mindegy, hogy a főrészvényes vagy a vezérigazgató angol-e vagy született ausztrál. A business-man lelki alkatáról — úgy gondolom — nem kell bővebben írnom az Új Magyar Út olvasóinak. A kisemberek szakszervezetei aránylag magas bért tudtak kiharcolni, a heti 40 óráért, s ezt a vállalkozók meg is fizetik mindaddig, amíg ez a munka számukra profitáló. A közelmúltban bekövetkezett részleges munkanélküliség azonban megmutatta, hogy míg egy évvel korábban a vállalat rekord-nyereséget volt kénytelen kimutatni, mint a legtöbb 1951-ben, a következő évben minden körülményeskedés nélkül bocsátották el munkásaikat, mert a termelés nem volt számukra hasznot hajtó. A farmer szintén business-man; össze sem hasonlítható a magyarországi parasztsággal. Nem őseitől örökölt életformát él, hanem azt nézi, mi hajt neki nagyobb hasznot s azt termeli. A farm számára üzem, mely a kellő hasznot kell hogy kitermelje, s ha ez nem megy, más vállalkozásba kezd. Hol álmodhatott a trianoni Magyarország földművelő lakossága arról — ha erre egyébként lélekben fel lett volna készülve — hogy földjeit, házát pénzzé teszi, s másnap autófuvarozásba vág bele?! A kézműves iparosság szinte teljesen hiányzik. A tömeg ízlése megelégszik a nagyvállalatok által nyújtott tömegcikkel, a kevésszámú kézműves iparosság legtöbbször európai eredetű, s ugyaninnét származik vásárló közönsége is. Az állami szervezet alapja a demokrácia, mely va- • lóban, érezhetően létezik. Az állami hatalom tiszteletben tartja az egyén szabadságát, s a politikai pártok is, köztük a kommunista párt is, zavartalanul működhetnek az alkotmányos keretek között. Két párt váltogatja egymást a kormányzásban, a liberális és a munkáspárt. A választási küzdelmekben fej-fej mellett haladnak; programmjuk nem dogmatikus; az aktuális belpolitikai kérdésekben igyekeznek túllicitálni egymást és így a szavazók rokonszenvét megnyerni. A munkáspárt súlyát a szakszervezetek tömegei adják, míg a liberális párt a nagytőke képviselője. A bevándorlás kérdésében a két párt többé-kevésbbé egyetért: Ausztrália csekély lakosságával, óriási, gyéren lakott területeivel a környező színes túlnépesedett nemzeteknek, mint Indonézia, Japán, Kína, India, népfeleslegük elhelyezésére kínálkozó terület. Ausztrália azonban nem óhajt színes bevándorlókat. Az állami hatalom urai faji viták, ötödik hadoszlop veszélyét látják benne, a munkásság az igénytelen, olcsó bérért dolgozó színes munkások versenyétől fél. A politikai feszültség Ausztrália és színes szomszédai között ebből világosan adódik. India, a maga békés politikájával, nem veszélyes, de Japán, az ébredező indonézek, a moszkvai pórázon ugrándozó vörös Kína komoly gondot jelentenek Ausztrália irányítóinak. 20 millió fehér lakosság minél előbb: ez a cél s ehhez bevándorlás kell. Ennek köszönhetjük mi is, hogy Ausztrália először megnyitotta kápuit nagy tömegben bevándorló közép- és keleteurópai bevándorlók előtt. Az elmúlt háború óta kb. 300 ezer nem brit bevándorló érkezett ide; igen nagy számban lengyelek, olaszok, oroszok, jugoszlávok, stb. A magyar bevándorlók száma 13—14 ezer körül mozog. (Egy, a sydney-i egyetem által kiadott bulletin: “Current Affeirs Bulletin” 1952. nov. 17-i száma szerint a magyarok létszáma 13180). A bevándorlás egyúttal jó üzlet is, az ausztrál ipar újabb fogyasztókat nyer, sok iparág új lendületet kapott a bevándorolt tömeg igényeinek kielégítésével. Az ausztrál kisember, akivel a szegényen ideérkező volt DP bevándorló legalább a munkahelyén kapcsolatba kerül, természetesen más szemmel nézi a bevándorlókat, mint a 20 milliós Ausztráliát alapozó politikusok. Számára a bevándorló versenyt jelent az elhelyezkedésben. A nagy gazdasági konjunktúra idején, 1—2 évvel ezelőtt még, szó nélkül nézte a bevándorló tömegek özönlését, ma azonban, amikor a munkanélküliség érezhető, az ellenséges hangulat nyíltan is kifejezésre jut, szakszervezetekben, ahol olyan nézeteknek vannak szószólói, hogy újabb bevándorolt tagot a szervezet ne vegyen fel, — ami jelentheti egyes esetekben, mint pl. az elektromos szerelők esetében, hogy bevándorolt elektromos szerelő nem tud szakmájában elhelyezkedni, még mint alkalmazott sem. Az üzemekben jelenleg is folyó munkás-elbocsátásoknál 16
