Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-04-01 / 4. szám
A városról fentebb elmondottak aztán a legvilágosabban Esztergom példáján igazolhatók. Midőn Geyza fejedelem lakhelyül választó magának az esztergomi kószált, azon még egy római kasztrum nyomai állottak. Sok évvel ezelőtt egy kirándulás alkalmával Alföldi professzor megmutatta nekem a szentistváni lakótorony alatt a keményrakású keskeny római téglát s akkor arról is beszéltünk, hogy a mai bazilika helyén valaha kelta szentély állott, s a római kasztrumnak is bizonyára megvoltak a maga előzményei. A rétegek egymásalattisága a legpéldásabban talán az eskütéri feltárások alkalmával volt észlelhető: az Eskütér pedig az ősi pesti révnél fekszik s az a rév — nyílván prehistóriai idők óta — köti össze a Dunai Táj két felét... Érdekes, hogy a rév s a belőle folyó kettős telepedés — két-parti telepedés — Esztergomban éppenúgy adva volt, mint Pest-Budán: Párkány éppenúgy az esztergomi révnek köszönheti kialakulását, mint Pest a pesti révnek. Azonban Magyarország nem észak-déli feszültségű ország, mint a latin országok mind, hanem kelet-nyugati polarizációjú: így a kettős táját eggyé összekötő dunai főrévnek is csak ott lehetett igazándi értelme, ahol a Nagy Alföldet köti a Dunántúlhoz: mint Pest és a pesti Újhegy, azaz a budai Várhegy közt. Maga a rév azonban nem lett volna elégséges a későbbi magyar főváros kialakításához, kétségkívül igen nagy fontossága ellenére sem. Az a kereskedelmi út — tudniillik —, amely Vereckén át jött be az országba, ahogyan — az egy galgócit kivéve — a tarsolylemezek találási helyei mutatják, már a X. században egyenesen ennek a révnek tartott. Innen pedig — a pesti Újhegy lábától — folytatása lett az a kereskedelmi útvonal, amely a magyar megtéréstől kezdve megint megnyílott a nyugati kereskedők előtt s amely nagyjában annak a hadi útnak felelt meg, amin Attila ment 451-ben Worsba s onnan Galliába. Ennek az útnak keleti vége pedig — a tarsolyok mellett talált mozlim dirrhemek (ércpénz) tanúsága szerint — kint volt, a Népek Kapuján túl, az Arai-tenger táján, arra “ahol nehéz ónlábaival sétált el az óság” — Vörösmarty szerint... így hát a pesti rév a magyar megszállástól kezdve Kelet és Nyugat nagy átrakó telepe volt, — ami Esztergom s a párkányi rév persze nem volt soha. Esztergom volt azonban Geyza vár- és templomrakásától kezdve a magyar Akropolisz s ezt a jellegét máig őrzi egyházi-népies mellékneve: a Magyar Sión. Ezen a hegyen, az abban épült ősi palotában — várban — keresztelkedett meg a magyar fejedelmi család: számunkra hát ott született meg az új isten. Ám az új király is ott született meg: a szent hegyen. A palota és a templom ott állott egymásmelleit: a király és az isten ott lakott egymásmelleit, helyesebben: középütt Isten, a Szent Adalbertról elnevezett székesegyházban, balján a király, az Arx regalis-ban, s jobbján a pap, az ország prímása. Bogyay Tamás, 1951-ben a párizsi “Revue des Études Byzantines”-ban az esztergomi “Porta speciosa”ról francia nyelven megjelent magisztrális tanulmányában ennek a fent jellemzett szituációnak a korabeli dokumensét is kimutatta, még pedig magának a híres kapunak tympanonján. Ezen a tympanonon ugyanis jelen van a vallásos központ — itt a Boldogságos Szűz — két oldalán egyensúlyosan, egyenlő hangsúlylyal és fontossággal elhelyezkedő király és pap s az első mellett ott van a Palota — itt “Castrum” — a második mellett pedig a Templom — itt “Basilica”, ami más szóval azt jelenti, hogy mindaz, amit az esztergomi Magyar Akropoliszról eddig mondottunk s amit még róla mondani fogunk, nem valaminő kései, magunkcsinálta konstrukció, hanem az Árpádoké, amit — a Porta speciosa-n — III. Béla-adta megfogalmazásában ismerünk. A tympanon lintellusának közepén ugyanis a szeráfszárnyakkal díszített s itt ótestamentumi eredetű ősi “rota Mundi”, a nagy világkerék, amely istenszimbólum is, helyezkedik el, tőle jobb és baloldalt pedig Jób esztergomi érsek és Béla király térdelő alakja, előbbi mögött egy “Basilica”, utóbbi mögött egy “Castrum” felírást viselő épület rajzával, Ami itt “lent”, — mondhatnók: egy földi szférában — ily módon szemeink előtt kibontakozott, nem egyéb mint egy már ősinek elgondolt égi szituáció vetülete: a tympanon ívmezejében a világkerék felett Magyarország Nagyasszonya trónol, jobbján — azaz Jób érsek felett — Szent Adalbert püspök, a székesegyház névadó szentje áll, balján pedig — azaz Béla király térdepelő alakja felett — Szent István király. A Jób-Béla egyensúlyában, a XII. század végén, a két Hatalom — a Kulcs és a Kard — helyzetének egy határozottan archaikus formája jut kifejezésre, ami a bizánci Keleten í g y értelmetlen volna, a Nyugaton már a XI. század dereka óta lehetetlen, ám magyar földön éppen a dolgok természetes rendjét jelenti: a szentistváni egyensúlyt. A város, lent a völgyben, elébb különböző szerzetházak várai rendszeréből állott, később kézmívesek telepedtek köréjük s a királyi udvar népei. így vette körül lassanként a házkupac a fejedelmet és az istent meg az isten papját, akik fent laktak a hegyen. Még a XIII. század végén is ilyen Esztergom városképe, akkor midőn a fejedelem már régen kiköltözött belőle. Mert sajátságos, nehezen magyarázható dolog történt, amit nehéz másnak, mint nem az árpádházi ősi egyensúly megbillenése első belső jelének tekinteni. III. Béla, a magyar birodalmi gondolat egyik legnagyobb megvalósítója, nagy arányokban építette át, mind a székesegyházat, mind a királyi várat. Most válóit igazán méltó várlakává a dunai Közép hatalmas urának. Imre azonban nem akart itt élni. Odaajándékozta a várkastélyt a papnak: az érseknek s a király el-kiment a szent hegyről, maga jószántából, de a lényeget tekintve mégis úgy, mit a próféta elűzte zsidó király a templom közeléből. III. Ince korában vagyunk. A templom és papja maga maradt a szent hegyen, a király pedig elindult, hogy mégegyszer, másutt létrehozza azt, ami Esztergomban már egyszer adva volt. Imre Egerben ült; András jobbadán Fehérvárt, s aztán — ha hinni lehet néhány kétes okiratnak — lejött Óbudára. Ez kétes; de IV. Béla már biztosan Óbudán székelt: ő rakatta azt a királyi házat, mely később, egészen Szilágyi Erzsébetig az anyakirálynék palotájává lett. Mikor a tatár kiment, Béla a pesti Újhegy lapos tetején várost alapított s azon egy kamaraházat épített, amihez V. István egy öreg tornyot ragasztott. Béla már lakott Budán; a királyi székhely állandóan Ó-Buda volt; III. András Budán halt meg s ott is temetkezett. A budai polgárok Boldogasszony-egyházukat elébb észak-déli irányban kezdték rakni, hanem építés közben megváltoztatták a tervet s csináltak egy nyugatkeleti irányú templomot. Ám ez a plébánia csak azért nevezetes még, mert éppen a Boldogasszony és nem valamely más szent temploma. A király kamaraháza sem igazi királyi várlak még. Az ország kultikus központja ezekben az időkben — 1244. és 1290. közt — Újságok, könyvek, utazás, szerelelcsomagok, hanglemezek, publiciié, üzleti ügyek. KELENY MINDENT ELINTÉZ. Ste. KELENY, 12, rue de la Grange- Bataliere, PARIS-9. — Tel.: Taitbout 65-97. , 12
