Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-09-01 / 9. szám
beült a -vezető mögé. Útközben rosszullétről panaszkodott, majd rövid idő múlva holtan fordult le a helyéről. A legközelebbi helységben, McConnellsburgban elérhető orvos már csak a halált állapíthatta meg, amelynek okául szívszélhűdést jelöltek meg. Koszorús Ferenc a Hagerstown, Maryland-i kórházba került, majd onnan a washingtoni Georgetown University kórházába, ahol összezúzott bal térdkalácsát kioperálták, lábát gipszbe tették, arcsebeit bevarrták és e sorok írásakor már nemcsak az életveszélyen van túl, hanem határozott javulás is észlelhető. Soos Géza és Koszorús Ferenc hozzátartozói és barátai hálásan gondolnak Borshy Kerekes Györgyre, az Amerikai Magyar Református Egyesület főtitkárára és Fiók Aladár pittsburghi h. ügyészre, akik semmi fáradságot nem kímélve, odaadóan és tapintatosan tartották kezükben a tragikus esemény kapcsán felmerült feladatok ellátását. Soos Géza temetése szeptember 9.-én d. u. két órakor volt a Ligonier-i Bethlen-Otthon kápolnájából. Temetésén a régi és az újonnan bevándorolt amerikai magyarok református egyházi szervezetei és az általa alapított intézmények képviselői szép számban jelentek meg és vettek tőle utolsó búcsút. A temetési istentiszteleten dr. Harsányi András lelkész hirdette az igét azoknak a bibliai verseknek alapján, amelyek Soos Géza legkedvesebb bibliai versei voltak és amelyekkel kapcsolatban az utolsó útja előtti házi áhítatot is tartotta: Pál apostolnak a Filippi-beliekhez írott levele 3. részének 12., 13. és 14. versei ezek. “Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiái, én önmagámról nem gondolom, hogy már elértem volna: de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.” Résztvettek a szertartásban a három református egyházi csoport elnökei: Bőtty János, dr. Szabó István és dr. Vincze Károly lelkészek is. A sírnál dr. Újlaki Ferenc, az Anjerikai Magyar Református Egyesület elnöke v'égzett szolgálatot, Szigethy Béla lelkész a Szórványban Élő Magyar Reformátusok Egyháza, dr. Bakó Elemér pedig a Magyar Szellemi Munkaközösség nevében búcsúzott Soos Gézától. A szertartáson a Montreat-i presbyteriánus college igazgatójával, Dr. Mac Gregorral és Soos Géza még európai évei idejéből ismert jóbarátjának, a halaszthatatlan egyházi szolgálata miatt megjelenésben akadályozott Rév. Dr. Bush-nak a feleségével képviseltette magát. Dr. Soos Géza, a magyar ifjúság tízezreinek maradandó hatású lelki vezetője, az elnyomottak és üldözöttek támogatója, az európai magyar menekültek szószólója, bátorítója és felekezeti tekintet nélküli, igazi lelki testvére most a ligonieri temető csendjében alussza álmát. Gyászoló családja (felesége, sz. Tüdős Ilona és öt gyermeke) egyelőre a montreati intézet telepén maradt, ahol az intézet vezetőinek nagylelkű ajánlata folytán megélhetésük egyelőre biztosítva van. Soos Géza temetéséről, amely egy csodálatos lendületű, reménységet, hitet, jövőbe vetett bizodalmát sugárzó, alkotó magyar élet földi befejezését jelentette, hangfelvétel is készült, hogy Soos Géza nagy lelki táborának a Vasfüggöny mögé kényszerített Magyarországon élő tízezrei is tudomást szerezhessenek e páratlan értékű magyar élet kilobbanásáról. IRODALMUNK ISMERETLEN GYÖNGYEI Az éj monológja VÖRÖSMARTY MIHÁLY "Csongor és Tündé"-jéből — Ki sötét és semmi voltak: én valék. Kietlen, csendes, lénynemlakta Éj, És a világot szültem gyermekül. Mindenható sugárral a világ Fölkelt ölemből; megrázkódtatá A semmiségnek pusztaságait, S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg, A Mind, előállt. Föld és csillagok, A menny csodái lőnek bujdosók. Kimérhetetlen léghatárokon. Megszűnt a régi alvó nyugalom: A test megindult, tett az új erő, S tettekkel és mozgással gazdagon Megnépesült a puszta tér s idő. Föld és tenger küzdve osztozának Az eltolt légnek ősi birtokán; ' Megszűnteié a tenger habjait, S melyet haraggal ostromolt imént. Most felmosolyga mélyiből az ég; S mint egy menyasszony, szépen és vidáman Virágruhába öltözött a föld. A por mozogni kezdett és az állat, S királyi fejjel a lelkes porond. Az ember lön, és folytatá faját, A jámbort, csalfát, gyilkost és dicsőt. Sötét és semmi vannak: én vagyok, A fény elől búj dokió, gyászos Éj. — A féreg, a pillaniat buboréka. Elvész; idő sincs mérve léteiének. Madár! a szárny, a körmök állatot Nem váltanak meg, kérges, büszke fát Letesznek századoknak súlyai. Az ember fejlő, lelke fényfolyam, A nagy mindenség benne tükrözik. Megmondhalallan kéjjel föltekint. Merőn megbámul földet és eget; De ifjúsága gyorsan elmúlik. Erőtlen, aggott egy-két nyár után, S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia. Kiírthatatlan vággyal, amíg él. Túr és tűnődik, tudni, tenni tör; Halandó kézzel halhatatlanul Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is. Még a hiúság műve van porán. Még kőhegyek ragyognak sírjain. Ezer jelekkel tarkán s fényesen Az ész az erőnek rakván oszlopot. De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok. Ha nem lesz föld, s a tenger eltűnik? Fáradtan ösvényeikből a napok Egymásba húllva, összeomlanak; A Mind enyész, és végső romjain A szép világ borongva hamvad elr- És ahol kezdve volt, ott vége lesz: Sötét és semmi lesznek: én leszek. Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj. 5