Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-07-01 / 7-8. szám
lók azoktól a jó magyar szakértőktől is, akik a vezető nyugati és keleti országok szövetségi, állami és társadalmi szerveinek szolgálatában foglalkoznak ily munkával. Annyi mindenesetre megállapítható, hogy 1952-ig a magyar nemzetgazdaságnak mintegy háromnegyed része került állami és államilag irányított szövetkezeti üzemek kezébe, azaz a tervgazdaság szorosabb körébe. Az Egyesült Nemzetek Európai Gazdasági Bizottságának számításai szerint ez a részesedés a közlekedésnek 100, a bányászati és ipari termelés nyers értékének 97, az összes kiskereskedelmi forgalom értékének 82, a mezőgazdaságilag művelhető területeknek 27, és a nemzeti jövedelemnek 76 százalékára rúgott.* 3 4 Magyarország ezzel a tervgazdasági átállítás átlagos fokának világrangsorában a negyedik helyre jutott. Az erősen vezető Szovjetunió után a második helyen Csehszlovákia állt a maga megfelelő 96, 98, 97, 43 (ez a mezőgazdaságilag megművelt területekre vonatkozik) és 88 százalékos teljesítményeivel. Az ötödik helyet hasonló számítás alapján Lengyelország foglalta el 100, 99, _93, 15, ill. 73 százalékkal, míg a harmadik helyre Bulgária volt tehető 100, 98, 53, ill. 77 százalékos bányászati és ipari, kiskereskedelmi, mezőgazdasági és nemzeti jövedelmi részesedésére való tekintettel. A tervgazdaság terjeszkedése többnyire ugyan még 1952. folyamán és 1953. nyaráig is erős ütemben folytatódott. De nem valószínű, hogy ebben az “öttusás” rangsorban akár az utóbbi hónapok alatt is lényeges változás következett be. A tervgazdasági terjeszkedés súlypontját jelentő iparosodás újabb ütemének rangsorában, ha azt a Kárpátmedence országaira és közvetlen szomszédaikra szorítjuk, Magyarország vezet. Ennek az ütemnek legjellegzetesebb mértéke egyrészt a nehéziparoknak, másrészt pedig a termelési javak iparainak előretörése. Nyilvánvaló, hogy a kettő többféle vonatkozásban nyúl egymásba. Ha az utóbbi iparoknak az egész nemzeti termelés értékében való százalékos részesedését nézzük, akkor Magyarország 1948. és 1951. között 18.3-ról 28.6-ra tört elő, míg pl. Csehszlovákia és Lengyelország csak 26.5-ről 28.7-re, ill. 16.7-ről 22.4-re való gyarapodást mutattak. A fejlődési ütem terén a nehéziparoknak azokban az összes beruházásokban való százalékos részesedését vehetjük alapul, amelyet a legújabb többéves nemzetgazdasági tervek tüntetnek fel. Ez a részesedés Magyarországon (1950—54-es javított terv) 47.6-ra, Romániában (1951—55-ös végleges terv) 44.1-re, Csehszlovákiában (1949—53-as javított terv) 37.0-re, Bulgáriában (1949—53-as kezdeti terv) 36.0-ra és Lengyelországban (1950—55-ös végleges terv) 34.5-re rúg. Románia erős második helyét alátámasztja az a feltevés, hogy valószínűleg második helyen áll a termelési javak iparainak fentemlített ütemi rangsorában is, noha erre vonatkozó román statisztikai adatok nem állnak rendelkezésre. Hozzátehetjük, hogy a Szovjetúnióban az erősütemű iparosodás már korábban be következett; hogy az érdekkörébe tartozó távolkeleti országok javarésze még mindig erősen mezőgazdasági jellegű, miért is erősen felgyorsított iparosításukra eddig még csak töredékesen kerülhetett sor; és hogy a nyugati gazdasági rendszer országai tartózkodnak az ílyütemű gyorsított iparosodástól. Ezért nem alaptalan az a feltevés, hogy Magyarország az utóbbi egynéhány év gyorsított iparosodásának ütemében a “világrangsornak” is “első helyére” jutott. * United Nations, Department of Economic Affairs, “Economic Survey of Europe Since the War. A Reappraisal of Problems and Prospects,” Geneva, 1953, 26, 30, 37, 206 és köv. 1. III. TERMELÉS ÉS FOGYASZTÁS Az újabb magyar tervgazdasági és ipari fejlődés előnyei és hátrányai helyesen csak világgazdasági távlatban mérlegelhetők. E mérlegelésnél főleg azt kell megszoknunk, hogy ne túlságosan ragaszkodjunk azokhoz a szempontokhoz, amelyeket az ország korábbi világgazdasági helyzete nyújtott. A szerző élénk színekben látja az újabb alapvető változásokat, ha csupán egy évtizeddel nyúl vissza és azzal a képpel hasonlítja őket össze, amelyben legutóbb foglalta rendszeres égésibe 3 az ország nemzet- és világgazdasági szerepét. Míg akkor (1943—44-ben) még egy nagyobb, a magánvállalkozás elvét erősen hangsúlyozó és termelésileg meglehetősen kiegyensúlyozott országról volt szó, most egy kisebb, javarészt a tervgazdaságra áttért és gyorsított iparosodáson átment ország feladataival állunk szemben. A jelent század közepetáján a föld lakosságából megközelítően 4, szárazföldi területéből azonban csak jóval kevesebb mint 1 ezrelék jutott Magyarországra. Tudjuk, hogy e föld ásványi kincsekben legfeljebb csak kevéssel gazdagabb az átlagosnál. Az iparosodás, főleg pedig a nehéziparok szemszögéből döntően fontos, hogy az ország vastartalomra átszámított vasérc- és kőszéntermelése a világtermelésnek megközelítően csupán 1 ezreléke körül mozgott. Kevés eltéréssel hasonló színvonalon állt a réz- és a nyers kőolajtermelés is. Ezek oly nehézipari hátrányok, amelyeket gyorsan pótolni sajnos semmiképpen sem lehet. Hangsúlyoznunk kell, hogy a barnaszén-, bauxit- és aluminumtermelés, valamint egynéhány egyéb jelentékeny nehézipari nyers- és segédanyag is a világtermelésnek többszörösen nagyobb részére rugott.4 Az alapvető nehéziparok terén azonban mégis rendkívüli erőfeszítést jelent, ha az ország pl. 1949. évi termelését 1954- ig nyersacélban 156, villanyáramban 175 és műszaki cikkekben nem kevesebb mint 390 százalékkal kívánja tervszerűen fokozni. E százalékok átlaga is jóval magasabb annál, amelyet pl. a Szovjetúnió érdekkörébe tartozó és gyorsan iparosító többi európai országoknál találunk. Az 1955—59-re előkészítésben levő második magyar ötéves tervről 1953. tavaszán az hírlett, hogy további tetemes idevágó fokozást ír elő. Nem meglepő, hogy az ily kivételesen nagy nehézipari erőfeszítések csak a termelés többi ágazatainak viszonylagos hátrányára hajthatók végre. Az Egyesült Nemzetek fentemlített forrásmunkái szerint pl. a Magyarország egész nemzeti termelésében való százalékos részesedés 1948. és 1951. között a fogyasztási javak iparainál 19.9-ről 19.0-re, a kézműiparnál 8.9-ről 4.4-re, a közlekedésnél 3.7-ről 3.5-re és a mezőgazdaságnál 26.7-ről 20.1-re csökkent. Az 1950—54-es javított terv szerinti összes beruházásokban pedig a könnyűiparok, a mező- és erdőgazdaság, a közlekedés és hírszolgálat, a kereskedelem, a lakásügy, a társadalmi és művelődési ügyek és az összes többi állami és közügyek együttes részesedései sem érik el azt az összeget, amely a nehéziparokra egyedül jut. Hozzáfűzhető, hogy a közlekedésre és a hírszolgálatra, vagy a társadalmi és művelődési ügyekre fordítandó beruházások a magyar tervben jóval csekélyebb százalékos részt kapnak az összes nemzeti beruházásokból, mint pl. a 3 “Magyar nemzetgazdaság és pénzügy”, 2. kiadás. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, 2 kötet, Budapest, 1943-44. 4 United Nations, Statistical Office, Department of Economic Affairs, “Statistical Yearbook 1952,” New York, 1952, 21, 57-61, 67, 102-113, 120, 159, 232 és köv. 1. 16
