Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)
1953-06-01 / 6. szám
— Bujdosott akkor az egész ország. Kossuth Lajos és minden jó magyar, akit az aradi bitó el nem ért. Az embereket is meg a jószágot is elvitték. Voltak, akit Kufstájnba és voltak, akiket Turkesztányiába, meg Szibérjába vittek. Fakéreg könyeret evett a magyar, néha hal is akadt, de annyi embernek ki győzte, és minden nap többen és többen voltunk. Akkor segített a kegyelmes Úristen, merhogy nem tudta tovább nézni már kedvenc nípinek, a magyarnak a pusztúlását. Oszt egyik napról a másikra küldött oda annyi vadlibát, hogy jóllakhattunk. Hálókkal, botokkal fogtuk, soványak voltak a libák, de sok volt és akárhogy pusztítottuk, nem mentek el. Az Isten küldte őket, látszott, mer a liba se olyan buta, hogy addig maradjon, amig fő nem fájják. Hát így vót akkor. Aztán gyütt az amnesztia és megint előgyöttünk. Emöntek az oroszok. Nagyot húzott a boros üvegből és bajuszát törölgette. Tikász is megbuktatta az üveget. — Osztán mongya csak Estván bácsi, mé köllött vóna e kicsikét még várni a szüléssé? — Hm, hát mán mindegy, mán mögvan, embör nem tunna tenni sömmit ellene. — De azt mongya mán mög, hogy mér? — Mér, hát mér, mer hogy a eséllagokban mögírva van az ember élete, meg minden. Osztán, aki a cséllagok járását isméri, az úgy tud azokba óvasni, mint a jegyző úr a könyvekbe. Én beon nem jártam oskolát és a betűvetést, meg az olvasást nem tanútam, de Füle Farkas Gyula bátyám, Isten nyugosztajja, derék egy ember vót, neki köszönhetem, hogy embör lettem és méghozzá magyar embör, hát ő tanított meg a csellagok ösméretére. Merhogy látni az égön mindönt, amit akarsz, csak le kő óvasni. Tikász pusztán született ember volt, ismert néhány ■pusztai történetet Csaba királyfi útjáról, a táltosok szikrázó patkóiról, a Göncölszekérbe zárt királylányról, a hegedősről, Emese álmáról, meg a Fiastyúkról, de ez volt minden. És hallotta, hogy Estván bácsi úgy ismeri az égboltot, mint barázdás kérges tenyerét sem jobban. — Nézze csak Estván bácsi, a fijamrúl van szó, amejik most látta mög a napvilágot az esteien, hát, ha valamit tud kend rúla, akár jót, akár rosszat, ami ott fent mög vagyon írva a csellagok járásában, hát mér nem akarja kend megmondani nekem? Estván bácsi a halott parazsat élesztgette és telepofával fújta a szikrázó zsarátnokot. Aztán hamufüstös száját borral öblögette. — Merhogy nem jó az mindig, ha az ember előre tuggya, hogy mi lösz vele. Azér is nem engedi a Zúristen mindönkinek tunnia, hogy mi lösz, és régön is csak a táltosok tudták olvasni az égön. Tikász izgatottan forgolódott. — Nem bánom, akármi is lögyön, tunni akarom, és kend mög ha tuggya, hát mongya meg. Nem vagyok szopós gyerek, akit dajkamesékkel lehet rémítgetni. Élig rígön ismer ked, hát ki vele, mongya meg. "KANADAI MAGYAROK RÁDIÓJA" A kanadai magyarság legnépszerűbb rádiója a brantford-i “Kossuth-rádió”. Műsorán magyar zene, magyar kultúra, időszerű politikai tájékoztatók. Célja a magyar haza szabadsága és a magyar demokratikus gondolat győzelme. Minden szombaton 1 órától 1.30-ig jelentkezik a brantfordi CKPC 1380-as hullámhosszán. A legkedveltebb, nem üzleti jellegű vállalkozás. Levélcím: Mrs. Erna Végh, 17 Fleet St., Brantford, Ont. Canada. 22 Estván bácsi hallgatott egy lélekzetnyit. — Hát ha nagyon akarod, megmonhatom, de hát e nem örömhír és nem fogod köszönni. — No kezdje mán, úgy rémítget, mint Paprikás Juli néni a Galambos Tercsit. — Hát szóvá, ott kezdőm, hogy mán az eszömet bíró gyerők vótam, amiko Füle Farkas Gyula bátyám estenkint ott a láp partján beszítt. Azt monta, hogy nem is égisz száz év múva visszagyünnek megint a muszkák és még jobban epusztíttyák az országot. Ez vagyon megírva a eséllagokban, meg hogy megint sokan meghanak, sokan ebújdosnak és sokat evisznek, majd megint Szibírjába, meg Turkesztánjába, meg kivígeznek sok magyart. De aztán megint visszamennek a muszkák és előgyünnek a megmaradt magyarok a bújdosásbúl. Nagyon kevesen lösznek, de megint csak felípítik az országot és akik megmaradnak, nagyon sokáig boldogságban fognak ílni, merhogy a muszkák többet nem fognak erre jönni, mer nagy háborúban epusztúnak és meggyöngűnek. Megmagyarázta, hogy a Táltos meg a Hadúr, azok a magyarok csillagai, az a nagy vörösen sziporkázó meg a muszkákéi, osztán minden évben egy tyCklépéssel közelebb kerül a Fene a Táltoshoz, osztán vagy száz esztendő telik el ezalatt itt a földön. Minden este figyelem azóta, mán igen közelibe van a Fene a Táltosnak. — De hát hun van itt az én fijam? — Várjá türemesen, majd megtudod, de e kő, hogy mongyam az égiszét, mer máskint nem értöd meg. Hát, hogy fojtassam az esemínyt, akik akko születnek, amiko még az Emöse csellag nincs fönn, azok messzi rabságba kerűnek, mer hogy Emöse anyánk megvédi a szülötteit a Fenétől. Akik mög akko születnek, amiko Csaba keráj úr végigmegy az égbolton, azok lesznek a kevesek, akik majd megmaradnak és újraipítik az országot, merhogy Csaba keráj úr csak eccör havonta, holdtölte után lovagol ki a Hadak-útján, vagy három fertáj órányit. Elhallgatott. — És az én fijam akko született, amiko még Emöse anyánk nem gyütt ki az ígre. — Úgy a. — így hát muszka rabságba fog kerülni. — Úgy a. — No furcsa e tudomány a kendé, de én nem hiszök benne. — Te kénoztál, hogy mongyam, én nem akartam. — Hát akko aluggyunk. Jójcakát. — Jójcakát. Hátatfordítottak egymásnak a subán, de nem aludtak. A békák hangversenye már régen elcsendesedett. Titokzatos hangok és fények hangzottak és villantak a pusztai éjszakában. Valahol messze kutyák ugattak és néha bánatosan elbődült valamelyik jószág, mintha csak nádi farkast érezne. Fekete mély csend borult a pusztára. Puha selymes álom takargatta az embereket és az állatokat idelent. Odafent pedig a magyar égbolton ragyogtak a csillagok és készültek pihenőre térni. A Hadak útján már végiglovagolt Csaba királyfi égi seregével, de Emese bánatosan ragyogott a nagy vörösfényű Fene szomszédságában, mintha siratná a Táltos veszélyét, ahogyan egyre közeledik feléje a Fene. Nagy mélységes nyugalom feküdt a pusztán. A sötétből vadlibagágogás hallottszott, Nyugat felé szálltak. Reggelre már Estván bácsi is eltűnt és soha többet nem látták a pusztában.
