Új Magyar Út, 1953 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1953-06-01 / 6. szám

visszaélésekről.^ Egy német menekült szervezet becs­lése szerint körülbelül 50,000 németet telepítettek Kelet­németországba. Eszerint a Magyarországról kitelepített németek száma valamivel 200,000 felett volt, de ez a szám mindenesetre kevesebb, mint a fele a németor­szági Szövetséges Ellenőrző Tanács által engedélyezett 500,000-nek. Különböző akcióknak és körülményeknek a közre­­játszása akadályozta meg az összes magyarországi né­met kitelepítését. 1945.-ben a Kisgazda Párt és a ma­gyar külügyminisztérium annyira halasztotta az előké-26. “Monthly Report of the Military Governor” Office of Military Government for Germany (U. S.), 1-31 July, 1947. Statistical Annex, 4. 1. Korábbi jelen­tések, 1947.-ben, magasabb számokat említettek, egé­szen 180.000-ig. 27. “Szabad Nép”, 1948. február 17. 28. Annabring: (20. sz. jegyzet), 60. 1. 29. Lásd, például, az “Ellenzék” 1947. október 4.-i és a “Hazánk” 1947. október 17.-i számaiban megjelent cikkeket. A katholikus püspöki kar és Mindszenty kar­dinális szintén leírta ezeket a szörnyű tényeket. Lásd: 31. és 32. sz. jegyzetek) 30. A svábok 83.3 %-a volt katolikus: vidéken 84.9 %-uk volt katolikus, a városokban 67 %. A többi sváb protestáns volt: 13.9 % evangélikus és 1.8 % refor­mátus. 31. A közös levél ezt állította: “Magyarország püs­pökeit nagyon megriasztotta a hír, hogy a német ki­sebbség kitelepítését folytatni fogják. 1944.-ben minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy az akkor hatalmon levő kormányt megakadályozzuk a zsidók embertelen kitelepítésének végrehajtásában. Istentől ránkbízott missziónk tudatában most kötelességünknek érezzük, hogy tiltakozzunk a németül beszélő kisebbség kitele­pítése ellen. Annál is inkább, mert ezek a mi hitünkön vannak.” “Tiltakozásunkat már előbb közöltük az ön hiva­tali elődjével. Ugyanis nem volna jogunk méltatlan­kodni a csehszlovákiai magyarok kegyetlen kiűldözésén, ha jóváhagynánk, hogy ugyanazokat az eszközöket al­kalmazzák saját országunkban, ahol a németek már több, mint kétszáz éve letelepedtek.” “Tiltakoztunk az ilyen intézkedések ellen, amikor a német kisebbség egészét akarták felelőssé tenni a Volksbund és SS-szerű csoportok hazaáruló cselekede­teiért. Tiltakoztunk az ellen a gyakorlat ellen, amely az árulókkal együtt nemcsak az ártatlan és politikailag közömbös embereket bűntette, hanem épen azokat, akik a “Hűségmozgalom” támogatásával nyíltan bizonyságot tettek a magyar haza iránti hűségükről, még ha nem is akarták elfelejteni anyanyelvűket.” “Authorized White Book: Cardinal Mindszenty Speaks” (New York, 1949), 139-140. 1. 32. Az 1947. október 2.-i pásztorlevél a következő­­képen mutatott rá a kitelepítési eljárás során elköve­tett legélesebb igazságtalanságokra és visszaélésekre: “Nemcsak azokat a személyeket telepítik ki, akik­nek anyai oldalon még a dédanyjuk is magyar eredetű volt és apai ágon elszászi származásúak, hanem azokat is, akik mindkét oldalról bizonyítani tudják magyar származásukat. Azokat sem veszik tekintetbe, akik Hitler napjaiban magyarnak vallották magukat és következés­képen a németek üldözték őket. Gyermekeik egy szót sem tudnak németül.” ’ “Viszont egy lehetőség marad ezeknek a szerencsét­len embereknek az országban való maradására, egy na­gyon jellemző tünet, amely fényt vet az egész hely­zetre. Ha egy ember hajlandónak nyilatkozik, hogy feladja vagyonát és átadja egy idegennek, aki viszon­zásképen kezeskedik érte, az országban maradhat. Ez kevésbé németté teszi az ilyen embert? Nem tekintik többé veszélyesnek Magyarország számára?” “Egy szörnyű történet kerül így nyilvánosságra. Mindez az emberiesség, emberi méltóság, szabadság és egy boldogabb és demokratikusabb élet megva­lósításának a korában történik. Nem állhatjuk meg, hogy ne kiáltsunk fel hangosan e dolgok ellen.” U. o., 146-147. 1. 33. “The New York Times”, 1950. április 2. Lásd Annabring (20. sz. jegyzet), 70-71. 1. 34. Annabring: (20. sz. jegyzet), 74-75. 1. szüleieket, amennyire csak a körülmények engedték. A következő évben az Egyesült Államok politikája kez­dett megváltozni, és, amint fentebb említettem, az ame­rikai zóna 1946. vége után nem fogadott be több ki­telepítette!. Az orosz zóna felvevő képessége korláto­zott volt és később a németek iránti orosz politika is megváltozott. A kitelepítések mellett a magyarországi német ki­sebbségi csoport már veszteségeket is szenvedett. Amint említettem, a vörös hadsereg elhurcolt sok németet, valamint többezren a visszavonuló német hadsereggel hagyták el az országot. Sok német Ausztriában maradt vagy kivándorolt tengerentúlra. A magyarországon ma­radt németek száma körülbelül 230—250,000-re csökkent. A kitelepítés idején a magyarországi katolikus püs­pökök a magyar közvéleményt képviselték, amikor eré­lyesen tiltakoztak a németek válogatás nélküli kitele­pítése ellen. Mindszenty József kardinális 1945. október 17.-i pásztorlevelében foglalt állást a svábok kollektív büntetése ellen és erélyes hangon többször kifejezte ezt a nézetét. Amikor a deportálások 1947.-ben Német­ország orosz zónájába folytatódtak, a katolikus hierar­chia megismételte tiltakozását. A püspökök egy közös levelet intéztek 1947. augusztus 8.-án Dinnyés Lajos miniszterelnökhöz 31 s később Mindszenty kardinális a magyar püspökök nevében adott ki egy pásztorlevelet a németek és magyarok kényszerű kitelepítése ellen. A katolikus hierarchia ismételt tiltakozásait a Kom­munista Párt áruló cselekedetnek tekintette. De a kom­munista politika változékony és mindig követi a moszk­vai vonal változásait. így 1948.-ban Magyarország meg­szűntette a németül beszélő magyarok kitelepítését és közlemények jelentek meg a németeknek a többi ma­gyar állampolgárral való egyenlőségéről. Ezt az új po­litikát továbbfejlesztették 1950. márciusában, amikor a magyar kormány egy rendeletet adott ki, amely feljo­gosította a háború után kiútasított magyarországi né­meteket a visszatérésre és Magyarország minden lako­sának teljes egyenlőséget biztosítottak.33 Amint Annab­ring rámutatott, 1948.-ig sok német vissza akart térni Magyarországra és nagy áldozatokat hoztak hűségük bizonyítására és a mentesítés megszerzésére. Később vi­szont, amikor Magyarország teljesen kommunista ura­lom alá került, örültek, hogy Nyugatnémetországban voltak és mindent elkövettek, hogy rokonaikat is ki­hozassák Magyarországról.34 Bár a németek elleni jogi diszkrimináció megszűnt Magyarországon, ezt nem követte az elvett vagyon visszaadása. Viszont a kommunista irányítású magyar külpolitika tovább változott a moszkvai változások nyo­mában. 1952. októberében Rákosi Mátyás miniszter­­elnök a kormány néhány tagjával hivatalos látogatást tett Keletnémetországban, ahol teljes katonai pompá­val fogadták. Rákosi katonai parádékat szemlélt és mind a magyar, mind a német kommunista vezetők sűrűn hangoztatták az “örökkévaló” és “felbonthatat­lan” magyar-német barátságot. A magyarországi kommunista vezetők előtt mene­telő csapatok között lehet, hogy néhány Magyarország­ról náciként kitelepített német is volt. Az ilyen cse­kélységeket figyelembe sem véve Gerő Ernő állam­miniszter a látogatás folyamán kijelentette, hogy a né­metek és magyarok együtt fognak menetelni, nem egy vagy két évre, hanem mindörökké. Ezzel a magyar­­országi kommunisták politikai ingája teljes fordulatot tett a német kérdésben. Ez a fordulat viszont nem változtatta meg a svábok nehéz sorsát. Mint meg­figyelő csak azt mondhatom, hogy a magyarországi németek kitelepítésének szomorú története gyászos fe­jezete a háború-utáni diplomáciának. 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom