Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1952-04-01 / 4. szám

lása volt. A védők itt alkalmazták először az atomfegyvereket harcászati értelemben egészen megrendítő hatással. A bolsevista propaganda, mely szerint a nyugati kapitalisták atombombáikkal a világ megsemmisítésére törekszenek, bumerángként hatott: az egyszerű orosz katona elhitte s a “világ végét” most bekövetkezni is vélte. Az orosz támadás pár napon belül irtózatos szovjet veszteségek után vérbefult.

Az európai sikerek felemelő hatását hamarosan újabb orosz atomtámadások rontották le. Egy új orosz atomtelep első bombáit egyedül repülő orosz távolsági gépek sikerrel dobták le ismét New York, Chicago, Detroit, Hanford területére Philadelphiának pedig egész kikötőforgalmát és haditengerészeti berendezéseit megsemmisítették. 1953. május 10-én a harmadik világháború első évfordulóján került harmadszor sor az amerikai főváros bombázására, mely az amerikai történelem legszebb emlékeit másodpercek alatt tűntette el a föld színéről. A Capitol, a nemrég restaurált Fehér Ház, a Szenátus hivatalainak épülete, a Kongresszusi-Könyvtár, a Washington-emlékoszlop, a Nemzeti-Képtár kiégett romok csupán. A ledőlt Lincoln szobor mögött épségben maradt falrész azonban mementoként hirdeti: .. for the people, shall not perish from the earth.”

Az Egyesült Nemzetek hadvezetősége eddig tartózkodott nagy orosz városok atommal való bombázásától. Az Amerikát ért újabb atom támadások megtorlására egy emberként követeli a polgárság: “Bombázzuk Moszkvát!”

A polgári védelem elégtelen megszervezése miatt érzékeny veszteségeket szenvedett lakosság megnyugtatására elkerülhetetlennek látszott az atombomba megtorló bevetése az orosz fővárosra. 1953. július 18-án az Egyesült Államok elnöke magára vévén a történelem előtt a felelősséget a szörnyű fegyvernek polgári lakosság elleni kényszerű alkalmazásáért, elhatározza Moszkva megtámadását. Előtte négy napon át éjszaka több százezer röpcédulán és az Egyesült Nemzetek valamennyi rádióleadóján szólítják fel a lakosságot a város elhagyására, majd július 22-ről 23-ra virradó éjjel két gép felszáll a nagy feladatra. Egy elvész, a második feladatát végrehajtja. Az odarepülésről, a bombavetésről és a visszatérésről a vállalkozásban résztvett egyik legismertebb amerikai haditudósító számol be színesen és megrendítően. A bomba a történelmi város minden emlékét porrá égeti, a hírhedt Lubianka-börtönből kiszabadult politikai foglyok tízezrei pedig az első komoly belső felkelést szervezik meg.

A szövetséges hadvezetés másik és fontosabb tevékenysége az új atomtelep kikapcsolására irányult. Az Uraiban felderített atomtelepet egy 10,000 főből álló ejtőernyős és légi utón szállított csoport rombolja szét. A csoport a résztvevő haditudósító leírása szerint a telavivi szövetséges repülőalapokról indult el. A hadművelet helyét 15 perccel előbb e célra gyártott atombombákkal árasztják el. A földre ért ejtőernyősök utolsó emberükig védik a teret, melyen a légi úton szállított csapatok földet érnek, a föld alatti atom telepet teljesen elrombolják és bár súlyos veszteségek után a feladatukat maradéktalanul elvégezve a helyileg teremtett légi uralom mellett ismét elszállításra kerülnek.

Az uráli vállalkozás után több szovjet atomtámadásra nem került sor. A vörös oldalon új fegyvert vezetnek be a csendes-óceáni partokon, mely lényegében azonos a tengeralattjáróról kilőtt V-2-vel, de atomtöltése miatt jóval nagyobb hatású.

1953. kora szeptemberében az Egyesült Nemzetek képviselői Denver, Coloradoban gyűltek össze. “Denveri Nyilatkozat” néven ismert határozataik a mai világrend

alappilléreit képezik. Szellemét Wilson tizennégy pontjának és a Roosevelt-Churchill-i Atlanti-paktumnak legnemesebb gondolatai körvonalazzák; 49 nemzet képviselője írta alá.

A “Denveri Nyilatkozat” legfontosabb határozatai:

1. Csak egyetemes barátságra épülhet tartós béke, mely tekintettel van mások jogaira és felül tud emelkedni önző soviniszta érdekeken.

2. Biztosítja Kína, Oroszország és a csatlós államok népeit, hogy nem kerül sor súlyos háborús jóvátételek fizetésére, értelmetlen “háborús-bűnös perek”re, hanem azonnal és minden eddig szokásban volt próbaidő nélkül visszatérhetnek az Egyesült Nemzetek közösségébe.

3. Egy nép sem befolyásolható kormányrendszerének vagy vallásának megválasztásában mindaddig, míg tiszteletben tartja az általános emberi jogokat.

4. Biztosítani kell az egyén jogait és megkötni a kormányok kezét a nemzetközi erkölcs alapján, mely elitéli a tirannizmusnak “totalitárizmus” néven ismert megnyilatkozását.

5. Elveti a nemzeti szuverénitás régi értelmezését, mely alapján egyes kormányok elég vakmerők voltak, hogy “vasfüggönyt” bocsássanak maguk és a szomszéd népek közé. Mert nincs világbéke és nemzetközi megértés szólás-, sajtószabadság és a népek közötti kölcsönös érintkezés lehetősége nélkül.

A Nyilatkozat történelmi jelentősége abban rejlik, hogy nem a résztvevők kegyes óhajait fektette le csupán, hanem megállapításai az erőszak eszközeivel is kikényszeríthető nemzetközi törvényekké váltak.

Részletintézkedései sorában említésre méltók azok a területi Ígéretek (a Mandzsúria, Port-Arthur és Belső-Mongólia), melyeket Kína kapott, a világ újrarendezésére alakított szervezetek (UNRRA, stb.) s az a határozat, hogy a csatlós államok csak addig maradnak szövetséges megszállás alatt, míg a rend helyreáll s új választásaik lezajlanak.

Az Egyesült Nemzetek a háború befejezte után nemzetközi rendőrséget állítanak fel a szárazföldön, tengeren és levegőben, melynek első feladata valamenynyi nemzet teljes lefegyverzésének végrehajtása 10 éven belül.

Az atomtitkot valamennyi nemzettel megosztják és közös ellenőrző bizottság hatáskörébe utalják abból a célból, hogy minden nép fia részesedjék az új energia áldásaiban.

A Nyilatkozat rendkívül mély benyomást tett minden népre, de hatása Kínában volt talán a legnagyobb. A kínai vörös kormány a háború során szinte önálló hadműveleteket folytatott. A kínai csapatok előbb kiszorították Koreából az Egyesült Nemzetek erőit, majd végigsöpörték Burmát, Malayat, Indokínát, Indonéziát, sőt a Fülöp-szigeteket is anélkül, hogy ott tartósan befészkelték volna magukat. Orosz erőkkel egyetlen közös vállalkozást hajtottak végre a japán Hokkaido-sziget ellen. Az Egyesült Nemzetek hadvezetősége célzatosan nem bomázta a kínai városokat, de természetesen a kínai vezetés állandóan követelte Moszkvától a megfelelő elhárító eszközöket, sőt az atomtitok megosztását és távolsági gépekkel való ellátását is, amit azonban az megadni sem nem tudott, sem nem akart. így viszont Kína vörös urai a háborút a maguk belátása szerint folytatták s a két vörös nagyhatalom kooperációja sok kívánnivalót hagyott maga után.

10