Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-01 / 1. szám
S cricketért bolondul A telekügynök, Galambszín kalapot Visel az ügyhöz. Ki van még szomszédunk? Sziam is, Ceylon S kiégett hüvellyel, Gazban egy templom. Falusi város ez Harminc mérföldig. Mindegyre végetér S újrakezdődik. Pogácsaházakban Juliska, Jancsi, Két lépés kiskerttel Szeretnek lakni. Huzatos otthonuk Egyhangú s bájos, Kéményük millió. Mégse nagyváros. Száműzve születik Mindenki itten. Ötvenmillió él Elszigetelten. Tilos a küszöbük. Sziget a házuk, Hogy jól becsüld őket Szenvedtél másutt. Otthon például. Szülőhazádban, De erről nem illik. Nem . . . nem . . . bocsánat! * Van-e még hírhozó angyal Hirt adni, mi van most otthon. Ügy értsd: az otthoniakkal, „Otthon“ az nékem már London. Volt nála kés, kulacs, bögre, Marhavagónba bezárva Vitték a magyar Alföldre, Pusztára, Belázsiába. Gyönge volt nagyon a töltés, Szép látszat volt Európa, Könnyű lökésre bedőlt és Mocsárba roskadt azóta. Vénen s bűn nélkül büntetve Zsákágyon hentereg éjjel, Agyának van elég tetve, Patkány les az árnyékszéken. Magyar a magyarnak kára Fenn és lenn századok óta. Hol a bosszú határa, Minek volt Werbőczi s Dózsa! Mentem a Waterloo hídon, Nem tudom, mi van most otthon. Istenben hiába bízom. Hiába takargat London . . . ☆ Ez itt a T e m p I e . Hajdan Templomos Lovagvár s bankház. Szent tőkék után Nagyúri gőggel szedtek oly tilos Kamatot, mely zsidóknál sincs talán. De Főnöküket szögeshátú pad S tüzes fogó rávette, hogy erős Arab eretnekségben magukat Feladja. Ö. a módszer ismerős! Pokolra indult már a vérpadon. Midőn az ésszel eljáró király Meggyőzte mégis, hogy a rendvagyon Elég talán mint megváltási ár. Mert holtában az ördögök acél Körméből csak úgy szabadul, Ha kincsük a kincstárba visszatér: Teljes vagyonvesztéssel magyarul. A rend föloszlott. így a korona Urára szállt a jó aranybetét. De háborúkba vitte sógora S a háborúkra az sem volt elég! Ez itt a Strand. Károly víg kora volt. Kapukra festve a tiltó kereszt Jelölte, hogy a pestis-őr lakót Az útra s mást a házba nem ereszt. Holland selyemben jött a bacillus S előbb megült szép illedelmesen, „Nem lesz itt baj — mondta a patikus, Csak pirulámból háromszor vegyen“. Aztán egy utca, majd a kerület, Végül a város, körben a tanyák . . . Krátersíroknak gennyes testüket A pestis szekérszámra adta át. Keresztes házak rácsai mögött Agyhoz szíjazva árván a beteg Üvölthetett, mert népe a tömött Halálpitvarból falunak eredt. Csodadoktor, csaló és ápoló, Sírásó, kántor meg a kiscseléd Fűszert szagolt, szopott és bájoló Gyökért, mig combján kinyílt a fekély. Pár év múlva építvén házakat Hol élő holtat sose gyanított, Csudálták, ha az ásó elakadt: „No nézd, komám, itt is voltak sírok!“ Ez itt a S z e n t Pál. Pusztaság körül. Holt csibeházakon a tyúkanya Égő fészkében rendületlenül Kitartott, minha élőn kotlana. 25
