Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-07-01 / 7-8. szám
HARANGINE JUHASZ ANTONIA KIRÁNDULÁS Kristály-habok, szemrebbenések, A szívem mélyén meghúzódó emlékek. Táncos, bohó, álmodozó évek szivárvány-hídja ma visszavezet, szememet lezárom s lágyan zsibong minden tagom, hogy közelebb megyek, egészen közel a pillanataimhoz, a bársonyos-szirmú simogalásokhoz, s a pipacs-szinű gondolatokhoz, melyek rózsaszínen át a fehérből lettek, kérdezlek, álmodtak és bíborrá égtek. Egy tölgyfa árnyában ott guggol mélyen az utolsó, intő kilométerkő, most is mondja, mint a régi búcsún: "Ami elmúlt, vissza sosem jő." Apró nefelejcsek és kankalin virít a fűben szanaszét s újra elhódít az illat és ódon disszharmóniája s bolondul bukfencezik egyet a kis fecske, amikor kacagva felnézek reája. A levegő hömpölygő árja úgy ölel és tapad a mellemhez, hogy már kezdek hasonlítani a régi BOLDOG EMBERHEZ. A fákon a bogyók egymáshoz verődnek s csattog a csőre kicsi madaraknak: Figyelmeztetése az élet-harangnak, hogy letelt a perc és menni kell vissza a szivárvány-hídon és hagyni a régit, a szépet, a jót, amely én voltam ... Fakulnak a színek és mélyülnek belül a gondolataim, de mire elmerül valahol a szívem legmélyére: — a híd másik lábánál kongatnak éjfélre. — FOGÓCSKA Álmokat szittó hangtalan, néma, úlialan úton láttalak néha. Szellők nyomában zöld mezők széle mind azt susogta: Erre mentél el. Harmat az ágon. virág a fákon, illat a légben: Mind csupa lábnyom s emlék belőled. Merre is szálljak? Leszállt az este: Várj be, úgy vágylak! FEHÉR ANNA Fehér Anna hű a szíved. Azt ígérted enyém leszel. Enyém leszel, nem felejt el Soha értem égő szived. Itt vagyok hát Fehér Anna, Hosszú úlat teltem érted. Hoztam selymet, amint kérted. Gyerünk paphoz Fehér Anna. Bús a szíve a madárnak. Ha a párját messze vitte, — S hogy visszajön, sose hitte — Hűs szele az éjszakának. Fehér Anna szíve jaj dúl. Mit mondjon most a legénynek. Régi hű szeretőjének. Mit mondjon most a nagy bajrul. Szól a legény: Nem kell látom A selyem, mit hoztam néked. Igaz, hát. mit elmeséltek, Amig jöttem át a gáton. Verjen meg az Isten Anna, Hűtlen lettél; meg nem éred. Hogy a másik jönne érted. Mikor felkél az ég napja. ... Szegény Anna, hull a könnye. Régi mátkája megölte Uj kedvesét: tóba lökte. Szép, fiatal szeretőjét. Hull a csillag sötét tóra. Fehér Anna hosszan nézi. Vétke bocsánatát kéri S körül tekint búcsúzóra. Belehal a sötét tóba. EPIZÓD Megfogtad a kezem s a szemembe néztél, én hallgattam némán. Te csendben beszéltél s peregtek ölünkbe a kifáradt percek, lomha méltósággal a közös emlékek. .. Alkonyi ezüslport szitáltak az égből s kibuggant egy könnyszem lopva a szemünkből. ...Aztán Te sem szóltál, némává lett minden — s fent a magas égből megáldott az Isten ... 13
