Új Magyar Út, 1952 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1952-01-01 / 1. szám
BOGYAY TAMÁS A szent korona eredete — kérdések és válaszok i. „Azt a végkövetkeztetést, hogy „Szent István koronája bár csonkán, de eredetiben maradt ránk“, a vizsgálat eredményeinek ismerete alapján nem látjuk beigazolva ... „Ez az idézet nem egy népidemokratikus, a magyarság szellemi hagyományait céltudatosan romboló propagandakiadványból való, hanem az 1938-ban, Szent István halálának kilencszázéves évfordulójára megjelent legtekintélyesebb és mondhatnánk legilletékesebb tudományos publikációból, a Serédi Jusztinián hercegprímástól szerkesztett Szent István Emlékkönyvből. Egyike a végső tanulságoknak abban az értekezésben, amelyben egy, a magyar nagyközönség előtt alig ismert, de a nemzetközi szakkörökben annál jobban becsült tudós, Moravcsik Gyula, foglalta össze a szent koronára vonatkozó kutatások addigi eredményeit.' Ugyanez a tanulmány az alábbi, felhívásként ható megállapítással végződött: „A magyar tudománynak Szent István Emlékével szemben való erkölcsi kötelessége, hogy az egyedül járható utón: a koronának zománctechnikai, ikonográfiái és epigrafikai szempontból való beható és minuciózus vizsgálata, továbbá az egész egykorú vagy közelkorú nyugati és bizánci anyaggal való összevetése alapján a magyar nemzet e drága kincsének eredetét teljesen megvilágítsa és végleges választ adjon a felmerült kétségekkel szemben.“ A sok ezer ember közül, akik 1938-ban felzarándokoltak a budai várba, hogy a féltve őrzött nemzeti kincset végre egyszer a maga valóságában láthassák, alig páran sejthettek valamit ezekről a kétségekről és ma is csak megdöbbenést, ha nem ép felháborodást váltanak ki nem egy nagyműveltségű magyarból is, aki véletlenül tudomást szerez róluk. Pedig a Szent István Emlékkönyv tanulmánya csak egy több mint másfélszázados és ma is folyó nemzetközi tudományos vita akkori állását mutatta be.2 De minderről a magyarság körében a néhány szakember mellett alig valaki tud. Mint sok más esetben, a köztudattá vált történetismeret itt is messze elmaradt az élő és haladó tudományos kutatástól. Ez az elmaradás ugyan bizonyos fokig minden területen észlelhető és nem is lehet elkerülni, mert az iskolai oktatás, amely a mai nemzeti társadalmak történetszemléletének egyik fő alakítója, szándékosan csak megállapodott illetve annak tartott és — akarva nem 1 Moravcsik Gyula: A magyar szent korona a filológiai és történeti kutatások megvilágításában. Szent István Emlékkönyv III. kötet 425-472 l. * Révay Péter koronaőr írta az első könyvet a szent koronáról, amely 1613-ban jelent meg. A ma is folyó tudományos vita azonban az 1790. február 21-iki Budára hozatal utáni kiállításkor végzett vizsgálatokkal kezdődött. akarva — a vezetőréteg felfogásának megfelelően rostált ismeretanyagot ad. Az időnkinti korszerűsítések, amelyeket ne tévesszünk össze a politikai rendszerváltozásokat követő „átértékelésekkel“, nem tudják megakadályozni, hogy az iskolában tanított és ezáltal a köztudatba átment történelemnek egyes részei, sokszor ép azok, amelyek a jelen politikai problémáival valamikép kapcsolódnak, ne váljanak a tárgyilagos kutatók szemében elavult hiedelemmé, történelmi illúzióvá. A költői illúzió szép és veszélytelen. A történeti illúziókat is legtöbbször szépnek érezzük és velük szemben az igazság sokszor csak azért fáj, mert a szép illúziótól szakít el minket. Hányszor zúdult fel a hazafias lelkek szent haragja „nemzeti önbecsülést aláásó, eszményképeinket lerántó hazaáruló“ tudósok ellen, akik r:em átallották a „halszagú“ finn-ugor nyelvrokonságot hirdetni, Thaly Kálmán kuruc balladáit, a száműzött Rákóczi megélhetési titkait leleplezni, alkotmányunk és a szentkorona-eszme „ősi“ voltát kétségbe vonni. És hányszor halljuk ma is az idősebb nemzedék szájából, hogy „vétek az illúziókat lerombolni“. Pedig a történeti illúziók nemcsak szépek, hanem veszélyesek is. Hiszen mindaz, amit történelmünkről tudunk vagy hiszünk, alapja magyarságtudatunknak és nemzeti önérzetünknek és mint ilyen döntően befolyásolhatja nemzetközi politikai állásfoglalásunkat és egyik lényeges eleme egész társadalmi és politikai felfogásunknak. De ép ezeken a területeken illúziók alapján gondolkodni és cselekedni nagyon veszedelmes következményekkel járhat és járt is már nem egyszer a múltban. A mai helyzetben pedig egyenest végzetes lehet. Az „Extra Hungáriám non est vita“ jelszava helyébe ugyanis egy az anyaföldtől elszakított, szabad szellemi Magyarország fenntartását kényszeríti ránk a sors idegen, sokszor ellenséges vagy legalábbis részvétlen világban, ahol a nemzeti önérzetnek még oly magasra lángoló felbuzdulásai és általában a magyarnak oly kedves érzelmi érvek hatástalanul légüres térben fulladnak el vagy pedig ép az ellenkező hatást érik el, lenézést és az elfogultság és maradiság vádját hozzák fejünkre. Ezért az emigrációs értelmiségnek százszorosán szüksége van arra, hogy történelemszemlélete és tudása illúziómentes és mint magyarságunk fenntartásáért folyó harc egyik szellemi fegyvere, lehetőség szerint korszerű legyen. A szent korona eredete is a magyar történelemnek azok a problémái közé tartozik, amelyekben a magyarságnak tisztán kell látnia. Nemcsak azért, mert mindig összekapcsolták a magyarságnak a nyugati keresztény kultúrközösségbe való belépése nagy kérdésével, hanem a politikai jelentőség miatt is, amelyeket a koronához fűződő emlékek és hagyományok adnak magának a tárgynak. Mert a háború utáni események és főként 14
